A 2022/23-as tanévben, illetve szezonban nyújtott teljesítményéért érdemelte ki ismét a Magyarország tehetsége elismerést férfi kézilabdacsapatunk juniorválogatott irányítója, Csörgő Kristóf – az átadást június elején tartották. A díjra azok a középiskolások pályázhatnak, akiknek 4,8 fölötti az átlaga, illetve valamelyik nemzetközi vagy hazai élvonalbeli bajnokságban az első hat hely valamelyikén végeztek. Játékosunknak ráadásul a gimnázium utolsó évében sikerült ez a bravúr.
– Nem volt egyszerű összeegyeztetni a kettőt, hiszen érettségiztem, a csapattal pedig hétről hétre utaztunk az Európa-liga csoportkörében – emlékezett vissza Csörgő. – Magántanuló voltam, de sokat segítettek mind az iskolában, mind pedig a Fradiban. Így nem volt ezzel baj, igazából az érettségi időszakban kellett kicsit többet tanulnom. A továbbtanulást még nem kezdtem el, a következő években biztosan csak a kézilabdára szeretnék koncentrálni.
Irányítónknak nem volt könnyű szezonja, hiszen kétszer is eltört a lába, előbb decemberben, majd áprilisban a PLER elleni bajnokin is. A junior Európa-bajnokságot még ki kell hagynia, de nincs már messze a visszatérése.
– Pontosan még nem tudom, mikor leszek újra százszázalékos, hétfőn kezdtük a gyógytornát, illetve már régóta kondizom. A válogatotthoz a sérülés miatt sajnos ezen a nyáron nem tudok menni, a Fradival a felkészülést viszont a lehető legjobban szeretném megcsinálni.
Nyolc forduló után férfi kéziseink a nyolcadik helyen állnak az NB I-ben, vezetőedzőnk, Kiss György értékelt.
Férfi kézilabdacsapatunk két győzelem után ezúttal pont nélkül maradt az NB I-ben.
Férfi kézilabdacsapatunk sorozatban a harmadik győzelméért harcolhat szombaton Gyöngyösön.
„Új” beállónk védekezésben és támadásban is kulcsjátékosa az NB I-ben remeklő férfi kézilabdacsapatnak.
Lékai Máté és Kiss György értékelt férfi kézilabdázóink Budai Farkasok elleni győzelme után.
Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...
Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.
Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.