Az FTC-Green Collect jobbszélsője, Bujdosó Bendegúz 2016 nyarán igazolt a Népligetbe, és azóta is férfi kézilabdacsapatunk tagja (a jelenlegi keretből a leghosszabb ideje FTC-játékos). Részese volt az NB I/B-s feljutásnak, az élvonalbeli tagság megőrzésének, majd az együttes fokozatos fejlődésének. Meghatározó szereplője volt az előző szezon Európa-liga-menetelésének, a múlt szombati, Komló elleni bajnokin pedig fontos mérföldkőhöz ért, meglőtte a 600. gólját zöld-fehérben. Ennek apropóján beszélgettünk vele.

– Megszerezted a 600. gólodat a Fradiban. Ez hatalmas szám, mit jelent neked ez a mérföldkő?

– Nagyon boldog vagyok, a nyolcadik szezonomat kezdtem a Fradiban, de nem számítottam erre, nem számoltam a góljaimat az évek során. A világ egyik legszerencsésebb játékosának tartom magamat, mert szerintem nagyon kevés sportolónak adatik meg az a lehetőség, hogy a klubjával együtt fejlődjön, és nőjön fel a feladatokhoz. Először az NB I/B-ből jutottunk fel, aztán előbb bennmaradtunk, majd fokozatosan jobb és jobb eredményeket értünk el az élvonalban, és azt hiszem, az egész csapat nevében mondhatom, hogy most már szeretnénk a bronzérmet, mert a negyedik helyekke,l úgymond, már tele a padlás. Az Európa-kupában pedig jó lenne minél tovább jutni, a nagy cél természetesen a végső győzelem, de a bajnokság élvez prioritást, hiszen onnan tudnánk kiharcolni az újabb Európa-liga-csoportkört, amelyben ismét mindenki megmutathatná magát, és sokaknak mindez útlevelet jelenthetne a válogatotthoz is. Ehhez pedig kellenek a gólok is, örülök, hogy elértem a hatszázat, és nyilván az ezer gól Fradi-mezben lehetne a következő lépcsőfok.

– Milyennek írnád le ezt a fejlődési pályát, amit az évek során bejártál a klubbal együtt?

– Volt az elmúlt szezonokban több megkeresés más kluboktól, de mindig azt éreztem, hogy bennem is van több, és a Fradiban is mindig volt, van és lesz is potenciál. Úgy látom, hogy a klub nagyon tudatosan építkezik, és csak magyarokkal. Ez nagyon fontos, kiváló a hangulat az öltözőben, mindig mindent meg tudunk beszélni. Tökéletesen megvan az egyensúly a szakmai stáb és a csapat között is, ezért azt érzem, hogy ez a szezon lehet a miénk, megugorhatjuk végre a dobogót, és azzal ismét odaérhetünk az Európa-liga főtáblájára.

– Ilyen magasan még nem jegyezték az együttest, amióta a Ferencvárosban játszol, megmutattátok magatokat a nemzetközi porondon és itthon is. Hova helyeznéd el most a csapatot?

– Szerintem óriási csatát vívunk majd a Tatabányával a harmadik helyért, és abban bízom, hogy az a kicsi, ami az előző szezonban még az ő javukra dőlt el, most a miénkre fog, mert sokat fejlődtünk támadásban és védekezésben is. Októberben jönnek majd a rangadók, megyünk Balatonfüredre, jön a Csurgó és utazunk Tatabányára is. Ez a három találkozó sok mindenről dönthet, és ha ezeket sikerrel vesszük, jó pozícióba kerülhetünk. A tavalyi Európa-liga-szereplés szerintem motivál mindenkit a teltházas meccsekkel, a külföldi utazásokkal és a nagyon erős ellenfelekkel. Ez pluszt ad szerintem mindenkinek, nekem legalábbis a szürke hétköznapokon sokat segít, ha erre gondolok. Biztos vagyok benne, hogy még nem értük el a maximumot, és ebben a Fradiban még nagyon sok van!

– Sok időt töltötök együtt a fiúkkal a kézilabdapályán kívül is. Milyennek írnád le ezt a közösséget?

– Amikor napi két edzésünk van, akkor tartjuk az úgynevezett „boy day-t”, azaz a fiús napot. Ilyenkor nincs sok idő a két edzés között, nem tudnánk annyit regenerálódni, és elmegyünk egy közös csapatebédre, kávézunk, megbeszéljük az aktuális magánéleti dolgokat, de akár a szakmai kérdéseket is. Egyébként már dress code-unk is van, zárt lábbeliben, farmernadrágban, valamint pólóban kell megjelennie mindenkinek, és ezt szigorúan is vesszük. A szezon vége felé szokott lenni Debreczeni Dávidéknál sütögetés, ez már egyfajta hagyománynak tekinthető, de vannak egyéb csapatépítő programok, nemrég voltunk például a Lupa-tavon, az is nagyon jól sikerült. Építjük a közösséget tehát a pályán kívül is, de ehhez az kell, hogy száz százalékban magyar, fiatalokból és idősebbekből álló keretet alkossunk. Vannak alázatos, fejlődni akaró tehetséges játékosok, és persze a rutinosabb vezérek, mint Lékai Máté, Balogh Zsolt, Pordán Bálint, Debreczeni Dávid, akik nap mint nap megmutatják, hogy bár elmúltak harmincévesek, kemény munkával ott tudnak lenni a csúcson. Jó egyveleget alkotunk.

– Tavaly ősszel megszületett a kislányod. Mennyiben változtatta meg az életedet? Mennyiben változtatott rajtad?

- Természetesen sokban. Fontosnak tartom elmondani, hogy szinte még tinédzsersrácként kerültem ide, a Fradihoz, most pedig már apuka vagyok, profi játékos, itt kerültem be a válogatottba, itt lettem az a férfi, aki most vagyok. A kislány persze teljesen felforgatta az életünket, de nagyon jó baba, eszik, alszik, mosolyog. Az alapozásnál kijött azért, hogy egy átsírt vagy ébren töltött éjszaka után a reggeli futás meg a két edzés azért keményebb volt, de minden pillanatát megéri, amikor hazaérek, rám mosolyog és nevetgél. Úgy érzem, megtaláltam az egyensúlyt a magánélet és a kézilabda között, minden a helyén van az életemben.

– Mit csinálsz, amikor nem kézilabdázol és esetleg nem gyereket nevelsz, tehát a szabadidődben?

- A szabadidőmet az teszi ki, hogy a családommal vagyok és kikapcsolódunk, vagy a barátokkal lemegyünk Balatonra. Ilyenkor tudatosan háttérbe rakom a sportot, nyilván, ha Bajnokok Ligája- vagy egyéb fontos mérkőzés van, azt megnézem a tv-ben, de amennyire lehet, igyekszem csak a családra és a pihenésre koncentrálni. Illetve jelentkeztem egy barcelonai egyetem dietetikusi kurzusára, amibe azért mertem belevágni, mert már régóta tanulok spanyolul, van több nyelvvizsgám is, és profi sportolóként nagyon érdekel a téma, jó lesz erről tanulni.

– A nyolcadik szezonodat kezdted a Fradiban, de még azért semmiképp sem tartozol az idős játékosok közé. Melyek most a legnagyobb céljaid a kézilabdában? Hogyan tervezed a jövődet?

-Szerencsére fizikailag jól bírom, jó állapotban vagyok, és mindent meg is teszek érte, hogy ez minél tovább így legyen. Jól érzem magamat a Ferencvárosban, ha Magyarországon maradok, nem is szeretnék máshol játszani, mert az Európa-liga-csoportkörön kívül is lehetnek még nagy céljaink. A tízéves jubileumot feltétlenül el szeretném érni, meg – ahogy már említettem – szép lenne az ezer gól is, de ennél persze sokkal fontosabb, hogy a csapat sikeres legyen. A Magyar Kupában még adósak vagyunk a jó szerepléssel, a szívfájdalmam, hogy még nem jutottunk el a négyes döntőbe, eddig mindig a tv-n néztem, ezért a bajnokság és a nemzetközi szereplés mellett ez is lehet egy komoly cél. Hosszú távon jó lenne itthon stabilan a harmadik legerősebb csapat státuszát elérni, emellett pedig természetesen a válogatottban is szeretnék szerepelni. Jelenleg poszttársam, Imre Bence a keret tagja, akinek innen is gratulálok, megérdemli a meghívót. A legjobb az lenne, ha a jövőben mindketten címeres mezben szerepelhetnénk!

View this post on Instagram

Shared post on Time