2023. március 21.
Egy félidőn át tartottuk a francia éllovast
Harminc perc után még vezettünk, végül hat góllal kikaptunk a Montpellier-től az El-nyolcaddöntő első meccsén.

A mostani szezonban sokadszor írhattuk le, hogy igazi kézilabdaünnepre készült kedd este férfi kézilabdacsapatunk, de mi másnak lehetne nevezni a kétszeres BL-győztes Montpellier elleni Európa-liga-nyolcaddöntőt. A párharc első felvonására természetesen meg is telt a Riz Levente Sportcsarnok, amely együttesünk otthonául szolgált a nemzetközi kupasorozat csoporkörétől kezdve.

A feladat minden korábbinál nehezebbnek ígérkezett, hiszen ezúttal nem csupán egy mérkőzésen, hanem oda-visszavágós párharcban kellett helytállni egy újabb világelithez tartozó riválissal szemben.

Azt, hogy mennyire komoly célokkal érkeztek az összecsapásra a fiúk, már a találkozó legelején bizonyították: alig fél perc kellett az első ferencvárosi gólhoz, Ónodi-Jánoskúti Máté villant átlövésből. Majd bő négy perc után Bognár Alex csodás kínai góljával máris hárommal vezettünk (4-1).

Továbbra is szép dolgokat láthattunk játékosainktól, de közben a franciák is kezdték felvenni a ritmust, a 13. percben értek utol minket, a következő támadásból pedig a vezetést is megszerezték (8-9).

Pásztor István időkérése után újra összeraktuk a védekezést, elöl is megvoltak a helyzeteink, a félidő utolsó tíz percére pedig Nagy Bence hetesgólja után megint nálunk volt az előny (13-12). Lékai Máté ejtésével ismét vezettünk kettővel, és ebből egyet meg is tartottunk, 17-16-tal mehettünk a szünetre.

A fordulás után nem tudtuk megfékezni a Montpellier támadásait, és a remeklő Diego Simonet vezérletével a 38. percben már náluk volt a kétgólos fór (20-22). És sajnos ezt követően is annyit hibáztunk, ami BL-szintű csapattal szemben nem fér bele, és közben a védekezésünk sem működött, nem egészen tizennégy perc alatt tizenegy gólt kaptunk, így jelentős hátrányba kerültünk (22-27).

A franciák a folytatásban is nagyon hatékonyan támadtak, így nem tudtunk közelíteni, az utolsó tíz percre a hét a hat elleni játékkal is megpróbálkozott a szakmai stáb, de – ahogyan az egész második félidőről, úgy – erről a szakaszról is elmondható, hogy ellenfelünk pontosabban kézilabdázott. A hajrában kezdett nagyra nyílni az olló, talán nagyobbra is, mint amekkora különbség ebben a mérkőzésben benne volt, a legvégén sikerült kicsit zárkózni, így 36-30-ra győzött a Montpellier.

Ezek után hatgólos hátránnyal utazhat együttesünk a jövő keddi, franciaországi visszavágóra, előtte azonban fontos bajnoki vár rá szombaton 18 órától a Budai Farkasok otthonában.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
Nyolcaddöntő, 1. mérkőzés

Ferencvárosi TC – Montpellier HB 30-36 (17-16)
Helyszín: 
Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont
Időpont: 
március 21., 20:45
Játékvezetők:
 Jakub Jerlecki, Maciej Labun (lengyelek)
Gólszerzők:
Nagy B. 9, Bognár 5, Debreczeni 5, Ónodi-Jánoskúti 4, Lékai 3, Csörgő 1, Imre 1, Pordán 1, Török 1 ill. Simonet 7, Villeminot 6, Fernandez 5, Nacinovic 4, Porte 4, Lenne 3, Bos 2, Konan 2, Skube 2, Jensen 1

Pásztor István: – Állandó nyomást helyezett ránk a Montpellier, ezt egy félidőn keresztül tudtuk állni, utána elfogytunk. Választ kaptunk arra, hogy miért vezetik a francia bajnokságot. Összességében megtettünk mindent, a hibák a második félidőben megpecsételték a sorsunkat, ennyivel jobb csapat az ellenfelünk.

Bognár Alex: – Elfáradtunk, sok helyzetet hagytunk ki a második félidőben, válogatott játékossal van tele a Montpellier, markánsan kijött a különbség. Nagy élmény ilyen ellenfelekkel játszani, remélem visszavágón nagyon felszabadult játékot mutatunk majd.

Cikkajánló

Kiss György: „Nagyon boldogok és elégedettek vagyunk”

Férfi kéziseink 39-29-re győzték le a Dabast, a siker után vezetőedzőnk és Koller Tamás értékelt.

Fölényes győzelemmel rajtoltunk

Férfi kézilabdacsapatunk a mérkőzést szinte végig kézben tartva nyert a Dabas ellen az NB I első fordulójában.

Készen áll a csapat az NB I-es rajtra!

Férfi kézilabdacsapatunk fontos meccsel indít, a Dabast fogadja pénteken az Elek Gyula Arénában.

Nagy valószínűséggel Lékai Máté „utolsó tánca” jön

Klasszis kézilabdázónk beszélt a jó eséllyel utolsó szezonjáról, a felkészülésről és a célokról.

Győzelem az utolsó felkészülési meccsen

Férfi kézilabdacsapatunk feljavult a második félidőre, és nyert a Százhalombatta elleni edzőmérkőzésen.

Fordulatos meccset játszottunk a Nagybányával

Férfi kézilabdacsapatunk szoros mérkőzést játszott román ellenfelével, bő egy héttel a bajnoki rajt előtt.

Hasznos edzőmeccset játszottunk Csurgón

A rossz kezdés után férfi kézilabdacsapatunk egyenrangú partnere volt az összeszokottabb riválisnak.

Augusztus 25-től elérhetőek a férfi kézilabda-bérletek

Férfi kézilabdacsapatunk szeptember 4-én játssza első hazai bajnoki mérkőzését az Elek Gyula Arénában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin