2023. január 20.
Egy lépéssel közelebb, legyőztük Brazíliát!
Nehéz, küzdelmes meccsen, a végén Lékai Máté vezérletével nyert a férfi kéziválogatott a vb-középdöntőben.

A portugálok és a svédek elleni sima vereség után sorsdöntő mérkőzésre készült péntek este a magyar válogatott a svéd-lengyel közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság középdöntőjének második fordulójában. Az a brazil gárda következett, amely két nappal ezelőtt nagy „szívességet” tett nekünk a Portugália elleni pontszerzésével, mert az azt jelentette, hogy a saját kezünkbe került a sorsunk – kalkulálva azzal, hogy a házigazda Eb-címvédő sztárcsapat megőrzi százszázalékos mérlegét a következő két összecsapásán is.

Akét kimaradó ezúttal két szélsőnk, Bujdosó Bendegúz és Kovacsics Péter volt. Minden negyeddöntős remény alapja az volt, hogy 18 órától legyőzzük Brazíliát, és ennek megfelelően parádésan kezdtünk: tíz percet sem kellett várni riválisunk első időkéréséig, akkor 7-3-ra vezettünk, majd pillanatok alatt további két góllal nőtt az előnyünk (9-3).

A magyar kapuban Mikler Roland kiválóan olvasta a brazil szélsők lövéseit, kettős emberelőnyben azonban már elkezdték a felzárkózást a dél-amerikaiak, de a dupla büntetésünk lejárta után állandósítottuk a három-négy gólos különbséget. Ez a félidő hajrájáig sikerült, a 25. percben viszont feljöttek kettőre, majd ki is egyenlítettek a brazilok, így a remekül indult első játékrész végén joggal lehettünk csalódottak a döntetlen állás miatt (14-14).

A szünet után az első gólt a brazilok szerezték, de szűk tíz perc után mégis ismét mi voltunk azok, akik ha nem is tetemes, de látható, háromgólos előnybe kerültek. Az időnként vitatható ítéletek és Sipos Adrián újabb piros lapja sem zökkentette ki a válogatottat, olyannyira, hogy negyedórával a vége előtt öttel vezettünk (24-19).

Viszont még mielőtt kicsit megnyugodhattunk volna, ismét felzárkóztak háromra, az utolsó tíz percet is ezzel a különbséggel indítottuk (25-22). Két és fél perccel a vége előtt már csak egygólos előnyben két legrutinosabb játékosunk lépett elő vezéregyéniséggé: Mikler ziccert fogott, majd a mérkőzést gyakorlatilag végjátszó irányítónk, Lékai Máté zsinórban három elképesztően fontos gólt szerzett, 28-25-re nyertünk, és ezzel olimpiai selejtezős álmokat életben tartó két pontot szereztünk.

A mieink legközelebb vasárnap, 15.30-tól a Zöld-foki Köztársaság ellen lépnek pályára, addig is pedig a svédek kezében a sorsunk, az esti győzelmük esetén még egy lépéssel közelebb kerülhetünk a legjobb nyolchoz.  

FRISSÍTÉS:

Svédország péntek este nyert Izland ellen, ami azt jelenti, hogy a válogatott vasárnap a Zöld-foki Köztársaság elleni győzelemmel és az újabb svéd sikerrel kiharcolhatja a vb-negyeddöntőt.

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, SVÉDORSZÁG-LENGYELORSZÁG
II. középdöntőcsoport, 2. forduló

Magyarország – Brazília 28-25 (14-14)
Helyszín: Scandinavium Arena, Göteborg
Időpont: 2023. január 20., 18 óra
Játékvezetők: Ivan Pavicsevics, Milos Raznatovics (montenegróiak)
Gólszerzők: Lékai 7, Ancsin 6, Bodó 5, Bóka 5, Bánhidi 2, Ilics 1, Rodríguez Alvarez 1, Rosta 1, ill. Monta da Silva 6, Dupoux 5, Chiuffa 4, Rodrigues 4, Nantes 2, Abrahao Silveira 1, Pedro Silva 1, Ponciano 1, Thiagus Petrus 1

(Fotó: Kovács Anikó/MKSZ)

Cikkajánló

„Hiszek benne, hogy szerzünk még pontokat az ősszel!”

Nyolc forduló után férfi kéziseink a nyolcadik helyen állnak az NB I-ben, vezetőedzőnk, Kiss György értékelt.

Megszakadt a sorozat, nem volt esély Gyöngyösön

Férfi kézilabdacsapatunk két győzelem után ezúttal pont nélkül maradt az NB I-ben.

Újabb nehéz pályán okoznánk meglepetést

Férfi kézilabdacsapatunk sorozatban a harmadik győzelméért harcolhat szombaton Gyöngyösön.

Koller Tamás: „Az esésekben sosem voltam jó”

„Új” beállónk védekezésben és támadásban is kulcsjátékosa az NB I-ben remeklő férfi kézilabdacsapatnak.

„Nem biztos, hogy a szezon előtt ezt bárki gondolta”

Lékai Máté és Kiss György értékelt férfi kézilabdázóink Budai Farkasok elleni győzelme után.

Nagyon akartuk, itthon is tartottuk a két pontot

Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...

A harmadik hazai sikerért harcolunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.

„Nem volt bennem letargia, koncentrálok a feladatra!”

Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin