Eddig az ősszel kiválóan teljesített a rangadókon férfi kézilabdacsapatunk, és az volt a cél, hogy a Tatabánya és a Balatonfüred legyőzése után Csurgón se szakadjon meg ez a remek sorozat. Abból a szempontból biztosan nagyobb kihívás előtt álltunk, hogy ezúttal nem az Elek Gyula Arénában, hanem az NB I egyik „legnehezebb pályáján” kellett bizonyítanunk, ott, ahol – mint a mostani idényben is kiderült – a legjobbak sem mehetnek biztosra.
A 8. fordulós rangadóra már százszázalékosan felépült a szezont remekül kezdő Győri Mátyás, mindenki egészségesen várta a szombatot, így ezúttal Juhász Ádám maradt ki a tizenhatos keretből.
A kezdéssel ezúttal nem lehettünk igazán elégedettek, az első bő öt percben csupán Ónodi-Jánoskúti Máté betöréséből találtunk be, de aztán szerencsére gyorsan jöttek gólok, illetve a védések Győri Kristóftól, az első negyedórában két hétméterest is hárított, pont az a két gól volt közte akkor (5-7).
Nem segített, hogy Debreczeni Dávid gyorsan megkapta a második kétperces kiállítását, de hiányában remekül helyt állt a Karai Miklós-Prainer Viktor páros a védelem közepén. Egy-két gólos ferencvárosi vezetéssel ment végig az első játékrész, sajnos a végén a hazaiaké volt az utolsó szó, Tóth Péter az utolsó másodpercben talált be, ezért minimális volt az előnyünk a szünetben (13-14).
A fordulás után az egyenlítés is összejött a Csurgónak, talán nem volt annyira feszes a védekezésünk, mint az első félidőben, emellett elöl is pontatlanabbá váltunk, s miután a hazaiak átvették a vezetést, többnyire futottunk az eredmény után. Iszonyatos küzdelemben tapasztalhattuk meg, hogy miért is olyan nehéz ezen a pályán győzni, az utolsó percben pedig a döntetlenért kellett támadnunk. Nagy Bence hetedik bombája is kapuba talált, így egy pontot megmentettünk, amely a körülményeket tekintve a jövőben még értékes lehet.
A jövő héten szusszanhatunk, hiszen válogatott szünet jön, Európa-bajnoki selejtezőkkel, amelyeken Ancsin Gáborra, Győri Mátyásra és Ónodi-Jánoskúti Mátéra is számít a szövetségi kapitány. Két hét múlva, november 16-án délután pedig érkezik a Népligetbe a szezon meglepetéscsapata, a harmadik helyen álló Győr.
FÉRFI KÉZILABDA NB I
8. forduló
Csurgói KK – FTC-Green Collect 29-29 (13-14)
Helyszín: Sótonyi László Sportcsarnok
Időpont: 2024. november 2., 18 óra
Játékvezetők: Bócz László, Wiedemann Viktor
Gólszerzők: Tóth P. 6, Tufegdzics 6, Gábor 5, Kiss B. 4, Papp T. 3, Herceg 2, Majstorovic 1, Szeitl 1, Zagar 1, ill. Nagy B.7, Lékai 6, Ónodi-Jánoskúti 6, Debreczeni 4, Kovacsics 3, Bujdosó 2, Győri M. 1
Pásztor István: – Nagyon örülünk ennek a pontszerzésnek, a játék képe és minősége alapján nem érdemeltük meg az egy pontot, többek vagyunk annál, mint amit mutattunk. Nagyon harcos Csurgóval találkoztunk, feszült hangulatú, remek mérkőzés alakult belőle, a végén igazi adok-kapok volt. A koncentráció hiányzott, ennél stabilabbnak kell lennünk fejben, pláne, ha harmadikak szeretnénk lenni a bajnokság végén.
Kovacsics Péter: – Nagyon küzdős meccs, igazi fizikális csata volt hatvan percig, mindent ki kellett adnunk magunkból. Örülök az egy pontnak, megyünk tovább, szeretnénk minél jobb eredményeket elérni.
Férfi kéziseink balszélsője szerint jól halad a csapat felkészülése, de persze van még tennivaló a rajtig.
Kézilabdacsapatunk átlövője kilenc gólt szerzett az első ferencvárosi mérkőzésén Balatonbogláron a NEKA ellen.
Férfi kézilabdacsapatunk a félidei döntetlen után nyert a szintén NB I-es NEKA otthonában.
Férfi kézilabdacsapatunk új kapusa az első fradis hetéről, a csapattársakról és a szezon céljairól is beszélt.
Az alapozást a héten kezdő férfi kézilabdázóinkra öt ellenfél vár augusztusban, köztük három NB I-es rivális.
Férfi kézilabdacsapatunk az NB I első fordulójában a Dabast fogadja, de még az ősszel érkezik a Szeged is.
Hétfőn szezon eleji megbeszélés, felmérés és foci szerepelt férfi kézilabdacsapatunk programjában.
A játékosként és edzőként is csak az FTC-t szolgáló Kiss György első interjúja NB I-es vezetőedzőként.