2023. február 14.
Elképesztő izgalmak után pontszerzés Svédországban!
Emberfelettit harcoltak férfi kéziseink és döntetlent játszottak az Ystads elleni El-csoportmeccsen.

Ahogyan a meccs előtti utolsó, helyszíni edzésen Bognár Alex is mondta, a nagyszerű szombati sikerhez képest is szintet kell lépni az Ystads ellen férfi kézilabdacsapatunknak, hogy legyen esélye a bravúrra. Többen ugyanis nem lettünk a dabasi meccs óta, továbbra is hét fontos játékosunkat nélkülözve kell helyt állnunk, ezúttal a svéd bajnok otthonában, amely hazai környezetben a Flensburgot is legyőzte.

A svéd lerohanások megállítása és persze a fegyelmezett védekezés elengedhetetlen volt ahhoz is, hogy szoros meccset játszunk, ezért tíz felnőtt mezőnyjátékossal nem várhattunk eszeveszett tempót együttesünktől.

A kezdés kiválóan sikerült: jó védekezés után Balogh Zsolt alsó lövéséből szereztük meg a vezetést. Majd a folytatásban megállapíthattuk, hogy a védekezésünk ismét remekül fest, közben Nagy Bence átlövései működtek, tíz perc után Imre Bence ziccertalálatával már kettővel vezettünk (3-5).

A svédek ugyan kiegyenlítettek, de a vezetést sokáig nem vették át, először a 19. percben fordult át az eredmény (10-9), ráadásul kettős emberhátrányba is kerültünk. Elhúztak kettővel, de bő hat perccel a szünet előtt Nagy Bence góljával már ismét egál volt (12-12). A hajrára átvette az irányítást az Ystads, de sokat jelentett, hogy az utolsó pillanatokban ismét villant Balogh, és a szünetben csak egygólos hátrányban voltunk (19-18).

Sőt másodpercekkel a szünet után a még meglévő fórt kihasználva Csörgő Kristóf azonnal ki is egyenlített, Lékai Máté következő támadásból szerzett gólja pedig már vezetést ért. Kétszer is támadhattunk a plusz háromért, de nem jártunk sikerrel, és ez megbosszulta magát a 43. percben már újra a svédek vezettek (26-25).

De nem roppantunk meg, a 48. percben Nagy hetesével ismét iksz volt, majd átlövőnk, valamint a védelem vezére, Debreczeni Dávid üres kapus góljával már kettővel vezettünk (29-31) – akkor lehetett először igazán az az érzésünk, hogy ezen az estén valami igazán különleges bravúrt hajthat végre együttesünk.  

Szűk öt perccel a vége előtt Debreczeni megkapta harmadik kiállítását, így a piros lapot is. Ez azt jelentette, hogy az eddigieknél is fegyelmezettebb játékra lesz szükség a hajrában. Az egyenlítésért jöttek a hazaiak, amikor Győri Kristóf védett nagyot, de a következő helyzetüket már bedobták, így egy perccel a vége előtt új mérkőzés kezdődött (34-34).

Az utolsó támadásunkból Nagy akkora gólt lőtt, hogy majd’ összedőlt a kapu, viszont a legvégén nem volt szerencsénk, és egyenlítettek a svédek. Ettől függetlenül emberfeletti volt, amit a srácok kitettek a pályára és a rengeteg hiányzó ellenére pontot szereztek a svéd bajnok otthonában (35-35).

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
B csoport, 8. forduló

Ystads IF HF – Ferencvárosi TC 35-35 (19-18)
Helyszín: 
Ystad Arena, Ystad
Időpont: 
február 14., 18:45
Játékvezetők: 
Ivan Cacador, Eurico Nicolau (portugálok)
Gólszerzők:
Fernebrand 6, Mansson 6, Andersson 5, J. Svensson 5, Stankiewicz 3, Lindskog Andersson 2, Palmar 2, Stenhalm 2, Honoré 1, Karlsson 1, Nygren 1, C. Svensson 1, ill. Nagy B. 15, Lékai 6, Füzi 4, Balogh 3, Csörgő 2, Debreczeni 2, Imre 2, Bognár 1

Cikkajánló

A Győrrel találkozunk a kupában

A Magyar Kupa III. fordulójában élvonalbeli együttes vendége lesz férfi kézilabdacsapatunk.

Imre Bence: „Előtörtek az emlékek, elérzékenyültem”

A péntek esti kézilabda-bajnokin Imre Bence 2024 után tért vissza játékosként az Elek Gyula Arénába.

Két ponttal távozott a címvédő

Férfi kézilabdacsapatunk az első tíz percben tudta szorosan tartani a Veszprém elleni bajnokit.

„Jó lenne minél tovább partiban maradni a Veszprémmel”

A péntek esti, Veszprém elleni hazai bajnoki előtt kapusunkkal, Mikler Krisztiánnal készítettünk interjút.

BL-bravúr után érkezik a címvédő

Az első hazai meccsét megnyerő férfi kézilabdacsapatunk péntek este a Veszprémet fogadja.

Elindult a jegyértékesítés a Veszprém elleni bajnokira!

Férfi kézilabdacsapatunk pénteken 18 órakor az Elek Gyula Arénában fogadja a bajnoki címvédőt.

Beázás miatt félbeszakadt a győri mérkőzés

Bő 26 percet játszottak a csapatok férfi kézilabdacsapatunk péntek esti bajnokiján.

„Ismerős” Győrrel találkozunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk az első fordulós siker után a nemzetközi kupaindulásra hajtó ETO otthonába látogat.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin