archív anyag
Honlapunk 2019. február 25-én megújult, de nem hagyjuk veszni a korábbi cikkeinket! Az itt látható anyag archív írás, ezért előfordulhat, hogy a benne található képek, illetve tartalmi beágyazások az új cikkektől eltérően jelennek meg.
2018. július 9.
Elkezdtük a felkészülést
Minden NB I-es csapatnál korábban, közel egy hónapja elkezdte a felkészülést a Ferencváros férfi kézilabdacsapata, a közös alapozás pedig egy ráhangoló nappal rajtolt hétfőn - VIDEÓ!

Egyéni edzésekkel már négy hete tréningeznek a játékosok, Horváth Attila vezetőedző elmondta, hogy a 11 új játékost össze kell csiszolni, ezért egy nyolchetes közös felkészülést vezényel a csapatnak. Az első nap azonban még nem akart kemény edzéseket tartani, ezért – akárcsak tavaly, idén is – egy közös ebéddel, tekézéssel, pinpongozással, ruhapróbával és végül edzés helyett focival indították a felkészülést. Keddtől azonban heti kilenc edzéssel elkezdődik a kőkemény alapozás.


Végigkísértük a csapat első napját:



Galéria a Facebook-oldalunkon:

Cikkajánló

A Győrrel találkozunk a kupában

A Magyar Kupa III. fordulójában élvonalbeli együttes vendége lesz férfi kézilabdacsapatunk.

Imre Bence: „Előtörtek az emlékek, elérzékenyültem”

A péntek esti kézilabda-bajnokin Imre Bence 2024 után tért vissza játékosként az Elek Gyula Arénába.

Két ponttal távozott a címvédő

Férfi kézilabdacsapatunk az első tíz percben tudta szorosan tartani a Veszprém elleni bajnokit.

„Jó lenne minél tovább partiban maradni a Veszprémmel”

A péntek esti, Veszprém elleni hazai bajnoki előtt kapusunkkal, Mikler Krisztiánnal készítettünk interjút.

BL-bravúr után érkezik a címvédő

Az első hazai meccsét megnyerő férfi kézilabdacsapatunk péntek este a Veszprémet fogadja.

Elindult a jegyértékesítés a Veszprém elleni bajnokira!

Férfi kézilabdacsapatunk pénteken 18 órakor az Elek Gyula Arénában fogadja a bajnoki címvédőt.

Beázás miatt félbeszakadt a győri mérkőzés

Bő 26 percet játszottak a csapatok férfi kézilabdacsapatunk péntek esti bajnokiján.

„Ismerős” Győrrel találkozunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk az első fordulós siker után a nemzetközi kupaindulásra hajtó ETO otthonába látogat.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin