Hivatalosan csütörtökön, a Szeged – Gyöngyös találkozóval rajtol a K&H Férfi Kézilabda Liga 2025/26-os szezonja, amelyet – mint arról korábban beszámoltunk – az FTC-Green Collect bajnoki bronzérmes együttese is előrehozott összecsapással kezd Balatonfüreden.
A bajnokság lebonyolítása erre az évadra sem változott, vagyis tizennégy csapat alkotja az élvonalbeli mezőnyt, a huszonhat fordulós alapszakasz után az első két csapat a fináléba jut, az utolsó kettő pedig kiesik.
Ami a mienk programját illeti, az első mérkőzés után közel két hét szünet jön, majd szeptember 13-án a címvédő Veszprémet fogadjuk első hazai meccsünkön az Elek Gyula Arénában – a mérkőzéssel kapcsolatos információkkal hamarosan jelentkezünk.
Decemberben érkezik a másik hazai óriás, a Szeged is az Elek Gyula Arénába, de talán ennél is fontosabb, hogy a nyáron alaposan kicserélődött Tatabányával és az igencsak megerősödött Győrrel szintén a Népligetben találkozunk még az idén. Vagyis nem kérdés, érdemes lesz kilátogatni az Elek Gyula Arénába a következő hetekben, hónapokban, mert sok minden itt fog eldőlni a fiúk szezonjával kapcsolatban.
Abban sem lesz nagy változás, hogy mely csapatokat tekinthetünk a legnagyobb ellenfeleinknek, hiszen az előzetes erőviszonyok alapján úgy tűnik, idén is a Tatabányával, a Győrrel és a Balatonfüreddel kell elsősorban megküzdenünk a nemzetközi kupaszereplést érő helyezésekért.
A Tatabánya kerete alaposan kicserélődött, érkeztek légiósok és az eddiginél nagyobb számban hazai játékosok is, miközben a vezetőedzői poszton Cristian Ugaldét Tóth Edmond váltotta. A múlt szezonban újoncként is nagyon veszélyes Győr tovább erősödött, az érkezők közül a jelentős BL-rutinnal bíró, horvát átlövő, Luka Stepancic neve emelkedik ki. A tavalyi ötödik Füred erejét pedig vasárnap 15 órától a saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg.
FELJUTÓK, KIESŐKAz előző évad végén az NB I-ben hosszú évekig meghatározó Dabas, illetve az Eger esett ki, a helyüket az NB I/B bajnoka, a Szigetszentmiklós és a hazai mérkőzéseit Budaörsön játszó Budai Farkasok veszi át. Egyik csapat sem lesz ismeretlen játékosainknak, hiszen a Szigetszentmiklóssal februárban találkoztunk a Magyar Kupában, a Farkasokkal pedig közös edzésen vettünk részt még a nyári felkészülés elején.
A 2024/25-ös évadban a korai Európa-liga-búcsú miatt szinte egyáltalán nem kellett kettős terheléssel szembenéznie férfi kézilabdacsapatunknak, az idén ez biztosan változik, miután a bajnoki harmadik hellyel az Európa-liga főtáblájára kaptunk besorolást. Az már eldőlt, hogy október 14-én a Karlskrona – Glogow találkozó győztesével kezdünk, majd egy héttel később a Benficához utazunk Lisszabonba – december 2-ig pedig további négy nemzetközi meccs vár ránk. Ez azt is jelenti, hogy az őszi szezon hajrája igen sűrűnek ígérkezik.
A mieinken kívül négy magyar csapat szerepel még a nemzetközi porondon az NB I-ből: a Veszprém és a Szeged szokás szerint a Bajnokok Ligájában indul, a Tatabánya és a Balatonfüred pedig az Európa-kupában próbálhatja ki magát.
FÉRFI KÉZILABDA NB I 2025/2026
Az őszi szezon menetrendje
augusztus 31., 15 óra
Balatonfüredi KSE – FTC-Green Collect
szeptember 13., 18:15
FTC-Green Collect – One Veszprém HC
szeptember 20., 18 óra
Carbonex-Komló – FTC-Green Collect
szeptember 28., 18 óra
FTC-Green Collect – ETO University Handball Team
október 11., 18 óra
NEKA – FTC-Green Collect
október 18., 18 óra
FTC-Green Collect – CYEB-Budakalász
október 25., 18 óra
Csurgói KK – FTC-Green Collect
november 8., 18 óra
PLER-Budapest – FTC-Green Collect
november 15., 18 óra
FTC-Green Collect – Budai Farkasok
november 22., 18 óra
HE-DO B.Braun Gyöngyös – FTC-Green Collect
november 29., 18 óra
FTC-Green Collect – MOL Tatabánya KC
december 6., 18 óra
Szigetszentmiklósi KSK – FTC-Green Collect
december 11, 18 óra
FTC-Green Collect – OTP-Bank Pick Szeged
Férfi kézilabdacsapatunk óriási csatában, a Karlskrona elleni győzelemmel búcsúzott az Európa-ligától.
A magyar férfi kézilabda-válogatott a januári Európa-bajnokságra készül.
Férfi kézilabdacsapatunk biztos csoportharmadikként játszik kedd este a svéd Karlskrona otthonában.
Férfi kézicsapatunk parádés második félidővel tartotta itthon a két pontot az eddig 100%-os Tatabánya ellen.
Férfi kéziseink továbbra is több hiányzóval, de motiváltan várják szombaton az NB I-ben hibátlan Tatabányát.
Férfi kézilabdacsapatunk megnyerte az utolsó hazai El-csoportmeccsét a portugál bronzérmes ellen.
Férfi kézilabdacsapatunk kedden Érden a Benficát fogadja utolsó hazai Európa-liga csoportmeccsén.
Férfi kézilabdacsapatunk hazai pályán is felvette a versenyt az Európa-liga egyik esélyesével.