Olyan pályára látogatott szombat este férfi kézilabdacsapatunk, amelyen tavaly vereséget szenvedett. Ettől függetlenül, illetve talán kicsit ezért is, a győzelem volt a mieink célja az Eger otthonában. A két múlt heti találkozó után visszatérhetett a meccskeretbe válogatott jobbátlövőnk, Ónodi-Jánoskúti Máté, így hiányzó nélkül léphettünk pályára a Kemény Ferenc Sportcsarnokban.
A mérkőzés első három gólját mi szereztük, és összességében is elmondható, hogy megfelelő hőfokon kezdtünk, a 11. perc végén Lékai Máté üres kapus góljával már néggyel vezettünk (3-7). Remek volt az összhang a védelem és Borbély Ádám között, kapusunk az első félidőben sokáig közel ötven százalékos hatékonysággal védett – ez is benne volt abban, hogy a 25. percben már hétgólos volt a ferencvárosi előny (6-13).
A játékrész hajrája viszont az egrieké volt, öt perc alatt több gólt kaptunk, mint addig az egész meccsen, ráadásul a támadásainkba is több hiba csúszott, így négyre olvadt az fórunk a szünetre (13-17).
A fordulást követően is nekünk sikerült jobban a rajt, visszaállt a megnyugtató hétgólos különbség (14-21), és remélhettük, hogy ezzel kicsit el is vesszük ellenfelünk felzárkózásba vetett hitét. Nem volt több, az első félidő végén látotthoz hasonló rövidzárlat csapatunk játékában, magabiztos, profi kézilabdát láthattunk a mieinktől. A végére alakult ki a legnagyobb különbség, 35-22-vel szereztük meg zsinórban nyolcadik bajnoki sikerünket. Az újabb két ponttal és a Tatabánya balatonfüredi vereségével még közelebb kerültünk a bronzéremhez, hat fordulóval a vége előtt nyolcpontos előnnyel állunk a harmadik helyen.
Együttesünk jövő héten visszatér az Elek Gyula Arénába, szombat délután fél 4-kor a Csurgó gárdáját fogadja. A találkozóra hamarosan elindul a jegyértékesítés, a meccsjegy.fradi.hu-n, valamint a Kismartoni úti pénztárban nyitvatartási időben.
K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
20. forduló
Eger – FTC-Green Collect 22-35 (13-17)
Helyszín: Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger
Időpont: 2024. március 29., 18 óra
Játékvezetők: Bóna Szabolcs, Földesi Csaba
Gólszerzők: Czabula 4, Zennadi 4, Arsenic 3, Maracskó 3, Tóth K. 2, Tóvizi 2, Lezák 1, Sarak 1, Száva 1, Yadegari 1, ill. Bujdosó 9, Füzi 5, Győri M. 4, Kovacsics 4, Ancsin 3, Prainer 3, Ónodi-Jánoskúti 2, Csörgő 1, Debreczeni 1, Karai 1, Lékai 1, Nagy B. 1
Férfi kéziseink balszélsője szerint jól halad a csapat felkészülése, de persze van még tennivaló a rajtig.
Kézilabdacsapatunk átlövője kilenc gólt szerzett az első ferencvárosi mérkőzésén Balatonbogláron a NEKA ellen.
Férfi kézilabdacsapatunk a félidei döntetlen után nyert a szintén NB I-es NEKA otthonában.
Férfi kézilabdacsapatunk új kapusa az első fradis hetéről, a csapattársakról és a szezon céljairól is beszélt.
Az alapozást a héten kezdő férfi kézilabdázóinkra öt ellenfél vár augusztusban, köztük három NB I-es rivális.
Férfi kézilabdacsapatunk az NB I első fordulójában a Dabast fogadja, de még az ősszel érkezik a Szeged is.
Hétfőn szezon eleji megbeszélés, felmérés és foci szerepelt férfi kézilabdacsapatunk programjában.
A játékosként és edzőként is csak az FTC-t szolgáló Kiss György első interjúja NB I-es vezetőedzőként.