2026. július 19.
Európa-bajnok a juniorválogatott!
Legyőzte a svédeket a három FTC-játékossal felálló U20-as kéziválogatott az Eb-döntőben.

Már péntek este eldőlt, hogy minden idők legjobb magyar eredményét éri el a juniorválogatott az U20-as férfi kézilabda Európa-bajnokságok történetében, miután az elődöntőben parádés játékkal, magabiztosan győzte le egy héten belül másodszor is a szlovénokat. A három ferencvárosi játékossal – Balogh Ádámmal, Horváth-Garaba Ádámmal és a kölcsönben szereplő Mészáros Mátéval felálló magyar válogatottra a vasárnapi, kolozsvári fináléban az a svéd együttes várt, amelytől a középdöntőben tizenhat góllal kikapott, és egyébként az elmúlt másfél hétben probléma nélkül menetelt az aranycsatáig. A feladat tehát minden korábbinál nehezebbnek ígérkezett.

A főszerepet már az első percekben a Fradi-játékosok játszották: az első két percet Horváth-Garaba kapta, az első védést Balogh mutatta be, az első gól pedig Mészárosé volt. Nem sokkal később belejött a svéd kapus, Hakansson is, zsinórban fogta a labdákat, így a 10. percben 5-2-es északi előnynél már Sótonyi Lászlónak kellett időt kérnie. Sikerült fordítani a mérkőzés menetén, 8-8-nál ki is egyenlítettünk, és a félidő végéig tartottuk is a lépést ellenfelünkkel – Mészáros az első félidőt három találattal, a válogatott pedig mindössze egygólos hátrányban zárta (16-15).

Legkésőbb a második félidő elején megállapíthattuk, hogy nyoma sincs a hétfői tizenhat gólos vereségnek, a magyar csapat abszolút egyenrangú riválisa volt a svédnek, fej-fej mellett haladt vele, és az utolsó bő negyedórára úgy fordult rá, hogy meccsben van az Európa-bajnoki aranyéremért (21-21). A hajrára úgy tűnt, elfogyott a lendület a magyar támadásokból, a tizenkét gólos Gazsó Péteren kívül nem igazán volt nyerőemberünk elöl. A védekezés viszont nem vesztette el a tartását, jött egy roppant fontos bravúr a kapuba visszatérő Baloghtól, s ennek is köszönhetően mínusz kettőről döntetlenre mentettük a meccset (28-28).

Következett a 2x5 perces hosszabbítás, amely két magyar góllal kezdődött, de utána nem éltünk az adódó lehetőségekkel, így a fordulás előtt nem sokkal kiegyenlítettek a svédek (30-30). A ráadás második félidejét láthatóan jobban bírtuk erővel, nem hibáztuk el a helyzeteinket, Balogh pedig fogott három lövést, és több fordulat már nem volt a meccsben. Óriásit harcolva, 34-32-es győzelmével U20-as Európa-bajnok lett a magyar válogatott!

U20-AS FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (Románia, július 8-19.)
Döntő

Svédország – Magyarország 32-34 (16-15, 28-28, 30-30)
Gólszerzők:
Fredriksson 9,Hultberg 7, Halén 4, Andreasson 4, Peterson 3, Hölting 3, Arnelin 1 (1), Cato 1, ill. Gazsó 14 (1), Pintér 5, Mészáros 4, Kucsera 4, Fazekas 3, Gáncs-Pető 2, Horváth 1, Eklemovics 1.

A harmadik helyért: Dánia – Szlovénia 28-30

(Fotó: Flaviu Buboi/FRH; Michaela Bobar/FRH)

Cikkajánló

„Hiszek benne, hogy szerzünk még pontokat az ősszel!”

Nyolc forduló után férfi kéziseink a nyolcadik helyen állnak az NB I-ben, vezetőedzőnk, Kiss György értékelt.

Megszakadt a sorozat, nem volt esély Gyöngyösön

Férfi kézilabdacsapatunk két győzelem után ezúttal pont nélkül maradt az NB I-ben.

Újabb nehéz pályán okoznánk meglepetést

Férfi kézilabdacsapatunk sorozatban a harmadik győzelméért harcolhat szombaton Gyöngyösön.

Koller Tamás: „Az esésekben sosem voltam jó”

„Új” beállónk védekezésben és támadásban is kulcsjátékosa az NB I-ben remeklő férfi kézilabdacsapatnak.

„Nem biztos, hogy a szezon előtt ezt bárki gondolta”

Lékai Máté és Kiss György értékelt férfi kézilabdázóink Budai Farkasok elleni győzelme után.

Nagyon akartuk, itthon is tartottuk a két pontot

Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...

A harmadik hazai sikerért harcolunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.

„Nem volt bennem letargia, koncentrálok a feladatra!”

Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin