2024. október 1.
„Ez komoly lehetőség, most kell élni vele!”
Öt Ferencváros-játékossal edzőtáborozik Telkiben – ezúttal csak fiatalokkal – a férfi kéziválogatott.

Az olimpia után gyakran korszakváltás következik a válogatottaknál, előbb vagy utóbb ez bekövetkezik majd a férfi kézilabdázóknál is. Ennek az egyik első lépése lehet, hogy Chema Rodríguez szövetségi kapitány úgynevezett kísérleti keretet hívott össze a hétre Telkibe, ahol alighanem azokat a játékosokat figyeli, akik a jövőben sokat tehetnek a magyar sikerekért.

Örömteli, hogy a 19 fős névsorban öt ferencvárosi játékost találunk, az FTC-Green Collect keretéből Csörgő Kristóf, Karai Miklós és Ónodi-Jánoskúti Máté kapott meghívót, rajtuk kívül a jelenleg a Szeged NB I/B-s gárdájában kölcsönszereplő Balogh Ádámra és Mészáros Mátéra is számít a spanyol tréner. Közülük egyedül Ónodi nem újonc, a többiek először húzhatták magukra a címeres mezt a felnőttek között.

A gárda sajtónyilvános edzésén beállónkat, Karai Miklóst kérdeztük.

– Az alapoktól kezdtük el, és megyünk egyre feljebb, mindenki izgatottan várja, hogy mik lesznek edzésen. Szerintem mindenkiben van egy kis izgulás, de úgy gondolom, hogy ez komoly lehetőség, és most kell élni vele!

A héten csak edzések várnak a keretre, felkészülési mérkőzést nem rendeznek.

A férfi kézilabda-válogatott „kísérleti” kerete:


Kapusok: Mikler Krisztián (NEKA), Balogh Ádám (FTC-Green Collect), Várady-Szabó László (BFKA-Veszprém)
Jobbszélső: Szilágyi Benjámin (OTP Bank-Pick Szeged)
Jobbátlövők: Ónodi-Jánoskúti Máté (FTC-Green Collect), Tóth Péter (Csurgói KK)
Irányítók: Csörgő Kristóf (FTC-Green Collect), Tóth Levente (NEKA), Sztraka Dániel (PLER-Budapest)
Beállók: Németh Bulcsú (OTP Bank-Pick Szeged), Papp Tamás (Csurgói KK), Karai Miklós (FTC-Green Collect), Mészáros Máté (FTC-Green Collect) 
Balátlövők: Fazekas Máté (ETO University HT), Balogh Dániel (OTP Bank-Pick Szeged), Kovács Tamás (NEKA), Gazsó Péter (NEKA)
Balszélsők: Krakovszki Bence (MOL Tatabánya), Molnár Robin (NEKA)

Cikkajánló

Nagyon akartuk, itthon is tartottuk a két pontot

Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...

A harmadik hazai sikerért harcolunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.

„Nem volt bennem letargia, koncentrálok a feladatra!”

Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.

Elérhetők a jegyek a Budai Farkasok elleni bajnokira

Férfi kézilabdázóink a PLER legyőzése után pénteken is a pontszerzésért lépnek pályára.

Megnyertük a budapesti rangadót!

Férfi kézilabdacsapatunk szinte végig vezetve nyert, és hozott el fontos két pontot a PLER otthonából.

Az eddig veretlen PLER-hez látogatunk

Férfi kéziseink a harmadik győzelmükre hajtanak a BUD Arénában, de ehhez bravúrra lesz szükségük.

Tisztes helytállás a Szeged ellen

Férfi kézilabdacsapatunk az első félidő után csak kétgólos hátrányban volt a BL-résztvevő ellen.

Sakkozni kell a játékpercekkel a Szeged ellen is

Férfi kéziseink nyolc napon belül a negyedik meccsükre készülnek, pénteken BL-résztvevő rivális érkezik.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin