Két nappal a Ljutomerben rendezett, a hajrában megnyert edzőmérkőzés után szombat délután Nagykanizsán találkozott a szlovénokkal a svéd-lengyel közös rendezésű világbajnokságra készülő, három Ferencváros-játékost is a soraiban tudó férfi kézilabda-válogatott.
A vb előtti párharc „visszavágóját” a vadonatúj Kanizsa Arénában rendezték, ahova két kulcsembere, Dean Bombac és Borut Mackovsek nélkül érkezett riválisunk. A találkozó azért is volt különleges, mert 150. válogatottságát ünnepelte irányítónk, Lékai Máté, a kedzés előtt külön köszöntette őt a Magyar Kézilabda Szövetség ebből az alkalomból.
Lékai egyébként a kinti mérkőzéshez hasonlóan ismét kezdett, azonban az 5. percben egy ütközést követően fájdalmas arccal bicegett le a pályáról, kicsit fellélegezhettünk, amikor újabb öt perc elteltével visszatért, és az ő hétméteresével egyenlítettünk (4-4).
Mindezt további három válasz nélkül maradt magyar gól, majd szlovén időkérés követte, és a második negyedórában a két szélen két Fradi-játékos, Bujdosó Bendegúz és Kovacsics Péter játszott. Támadásban nemigen kaptak labdát, Kovacsics azonban így is a félidő talán legszebb gólját lőtte, a levegőben repülve értékesítette Mikler Roland indítását. Ez sem volt elég azonban ahhoz, hogy megtartsuk az előnyünket, döntetlennel mentek pihenni a csapatok (13-13).
A folytatásra remekül jöttünk ki, 4-1-es rohanással kezdtük a játékrészt, az utána látottakkal viszont nem lehettünk igazán elégedettek, a szlovénok élesebbnek tűntek, és ez oda vezetett, hogy az utolsó tíz percet ők kezdték kétgólos előnyben (23-25).
A találkozó hajrájában próbáltunk kapaszkodni, Lékai eredményesen játszott támadásban, de nem tudtuk elkerülni a vereséget, 32-29-re nyert Szlovénia a világbajnokság előtti utolsó mérkőzésünkön.
Ahogyan a meccs után Chema Rodríguez szövetségi kapitány is elmondta, ezúttal nem működött jól a védekezésünk, ezen javítani kell, és öt nap múlva, csütörtökön jöhet a vb-rajt Kristanstadban a dél-koreaiak ellen.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország – Szlovénia 29-32 (13-13)
Gólszerzők: Lékai 6, Rosta 6, Ancsin 5, Bánhidi 2, Bodó 2, Rodríguez Alvarez 2, Bóka 1, Hanusz 1, Kovacsics 1, Leimeter 1, Ligetvári 1, Szita 1, ill. Dolenec 4, Ovnicek 4, Slatinek Jovicic 4, Vlah 4, Cehte 3, Kavcic 3, Makuc 3, Blagotinsek 2, Horzen 2, Janz 1, Kodrin 1, Zabic 1
A Magyar Kupa III. fordulójában élvonalbeli együttes vendége lesz férfi kézilabdacsapatunk.
A péntek esti kézilabda-bajnokin Imre Bence 2024 után tért vissza játékosként az Elek Gyula Arénába.
Férfi kézilabdacsapatunk az első tíz percben tudta szorosan tartani a Veszprém elleni bajnokit.
A péntek esti, Veszprém elleni hazai bajnoki előtt kapusunkkal, Mikler Krisztiánnal készítettünk interjút.
Az első hazai meccsét megnyerő férfi kézilabdacsapatunk péntek este a Veszprémet fogadja.
Férfi kézilabdacsapatunk pénteken 18 órakor az Elek Gyula Arénában fogadja a bajnoki címvédőt.
Bő 26 percet játszottak a csapatok férfi kézilabdacsapatunk péntek esti bajnokiján.
Férfi kézilabdacsapatunk az első fordulós siker után a nemzetközi kupaindulásra hajtó ETO otthonába látogat.