2023. február 25.
Ezúttal messze voltunk a bravúrtól
A szorosabb első félidő után a másodikban már nem tudtuk megközelíteni az esélyesebb Veszprémet.

Szinte telt ház előtt fogadta szombat este a Telekom Veszprémet férfi kézilabdacsapatunk a K&H Liga 16. fordulójában, és az elmúlt hetek nagyszerű teljesítménye okán joggal érezhettük, hogy közel sem csupán a világ egyik legjobbjának vendégjátéka vonzotta ki a szurkolókat. Az összecsapást nyugodtan tekinthettük rangadónak, hiszen remek formában és lendületben kézilabdáztunk az utóbbi időszakban, igaz, ilyen szintű riválissal nem találkoztunk még 2023-ban.

A keddi, spanyolországi meccshez képest Csörgő Kristóf és Jakub Mikita is visszatért a keretbe, de Balogh Zsolt ezúttal betegség miatt nem tudta vállalni a játékot. Bosszankodhattunk emiatt, de együttesünk a mögöttünk hagyott mérkőzéseken bizonyította, hogy fegyelmezettséggel és küzdeni akarással gyakorlatilag bárkit képesek pótolni az éppen hadra fogható játékosok.

Azt a jó sorozatunkat nem folytattuk, hogy jól kezdjük a meccset, az első három támadásunkból nem született gól, ezt pedig büntette a Veszprém. Utána viszont felvettük a ritmust, Nagy Bence ismét nagyon hatékonyan játszott, és a tizedik perc végére Imre Bence egymás után jött két góljával kiegyenlítettünk (6-6).

Ezzel szemben a következő tíz percben nem sikerült megállítani a vendégrohamokat, közben pedig elöl is megállt kicsit a játékunk, s így négygólos hátrányban találtuk magunkat (9-13). Az első félidő hajrájában aztán elővettük a hét a hat elleni játékot, Lékai Máté vezérletével jöttek is belőle a gólok, és amennyire lehetett, fel is zárkóztunk, 20-17-es Veszprém-előnnyel mehettek pihenni a felek.

A folytatás első perceiben újra közétették a bakonyiak az öt gólt, sőt, nem sokkal később ferencvárosi szempontból már mínusz hetet mutatott az eredményjelző, Pásztor István ki is használta második időkérési lehetőségét (19-26). Ismét a hét a hat elleni játékkal próbálkoztunk, és ebből szépen sorban érkeztek a Fradi-gólok, de közben nem volt sok kivédekezett akciónk, többször pedig az üres kapunkba találtak a középkezdéshez iszonyatosan gyorsan felérő vendégek, akik így az utolsó szűk negyed órára is a saját szempontjukból kényelmes különbséggel fordultak rá  (26-33).

A találkozó utolsó szakaszára úgy látszott, kissé elfogyott az erőnk, és elkezdett egyre nagyobbra nyílni az olló, a veszprémiek továbbra is kihasználták a legapróbb hibáinkat is. A végére tízgólosra nőtt a különbség, riválisunk magabiztosan és megérdemelten vitte haza mindkét pontot (30-40). A mérkőzés után a hatvan percen keresztül a csapat mögött álló szurkolóink "Szép volt, fiúk!"-rigmussal köszönték meg a csapatnak a mai játékot, és valószínűleg a nagyszerű februári sorozatot, amely során nagy győzelmeket arattunk. 

Sokan ott lesznek a Riz Levente Sportcsarnokban három nap múlva, kedden az utolsó Európa-liga-csoportmeccsünkön is, amelyen a Flensburg ellen szeretnénk kiharcolni a továbbjutást. Hasonló kaliberű csapattal találkozunk majd, vagyis szükség lesz arra az extrára, ami a mai összecsapáson nem volt meg. De hogy egyébként a csapatban megvan, azt az eddigi februári mérkőzéseken nyújtott teljesítményünknél semmi sem bizonyítja jobban.

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
16. forduló

Ferencvárosi TC – Telekom Veszprém 30-40 (17-20)
Elek Gyula Aréna, 1100 néző
Vezette: Bócz, Wiedemann
Gólszerzők:
Nagy 5 (1), Füzi 4, Debreczeni 4, Kovacsics 3, Lékai 3, Prainer 3, Imre 3, Bognár A. 3, Török 2, ill. Mahe 6 (2), Sipos 5, Remili 5, Strlek 4, Lauge 3, Elísson 3, Marguc 3, Pechmalbec 3, Vailupau 3, Elderaa 2, Lukács 2, Ilic 1.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztató:

Cikkajánló

Utolsó pillanatos góllal győztünk Svédországban

Férfi kézilabdacsapatunk óriási csatában, a Karlskrona elleni győzelemmel búcsúzott az Európa-ligától.

Öt játékosunk került be a férfi válogatott bő keretébe

A magyar férfi kézilabda-válogatott a januári Európa-bajnokságra készül.

Északi győzelemmel búcsúznánk az Európa-ligától

Férfi kézilabdacsapatunk biztos csoportharmadikként játszik kedd este a svéd Karlskrona otthonában.

Most nem hagytuk a végére, megnyertük a rangadót!

Férfi kézicsapatunk parádés második félidővel tartotta itthon a két pontot az eddig 100%-os Tatabánya ellen.

Pásztor: „A Benfica elleni küzdőszellemet várom!”

Férfi kéziseink továbbra is több hiányzóval, de motiváltan várják szombaton az NB I-ben hibátlan Tatabányát.

Nagy bravúr Érden, győzelem a Benfica ellen!

Férfi kézilabdacsapatunk megnyerte az utolsó hazai El-csoportmeccsét a portugál bronzérmes ellen.

A csoportelsőségre hajtó portugálok jönnek

Férfi kézilabdacsapatunk kedden Érden a Benficát fogadja utolsó hazai Európa-liga csoportmeccsén.

Szoros vereség a Melsungentől

Férfi kézilabdacsapatunk hazai pályán is felvette a versenyt az Európa-liga egyik esélyesével.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin