2019. november 25.
Fel kell nőni a feladathoz!
Kilencedik bajnokiján elszenvedte ötödik vereségét az FTC U21-Diagnosticum az NB I/B-ben.

Férfi kézilabda NB I/B, 9. forduló:
FTC U21-Diagnosticum – Balmazújváros 29-32 (16-16)
gólszerzőink: Kiss 6, Ónodi-Jánoskúti 6, Lukács 4, Karai 4, Prainer 3, Burony 3, Imre 2, Musztács

Kiss György ifistákból álló együttese jó rajtot vett újoncként a felnőtt másodosztályban, az első négy mérkőzéséből hármat megnyert, azóta azonban öt bajnokiból csak egyen sikerült győzni. A hétvégén hazai pályán a Balmazújvárostól szenvedett 16-16-os félidő után 32-29-es vereséget.

„Sok ziccert kihagytunk – kezdte az értékelést Kiss György. – Az ellenfél kapusának kétszer annyi védése volt, mint a mi kapusainknak, de a védekezésünk sem volt az igazi. A kezdeti jó szereplés után most kicsit megtorpantunk, de fiatal csapatunk van, amelynek fel kell nőnie a feladathoz. Megpróbáljuk kijavítani a hibákat már a pénteki, Nyíregyháza elleni idegenbeli bajnokin.”

A fiatal tehetségekből álló együttes a bennmaradást tűzte ki célul az idei szezonban a másodosztályban, és egyelőre négy győzelemmel és öt vereséggel a hetedik helyen áll a 12 csapatos bajnokságban.

Kövess bennünket Instagramon is:

Cikkajánló

Mindössze egy vereséggel jön az Olympiakosz

Férfi kéziseink Ek-elődöntős riválisa remek szezont fut, de előnyt kell szereznünk az athéni visszavágóra!

Bujdosó Bendegúz: Nüanszok dönthetnek a görögök ellen

Kézisünknek a jelenlegi a nyolcadik szezonja a Ferencvárosban, amely akár a legsikeresebb is lehet.

Összeállt a védekezés, magabiztosan győztük le a PLER-t

Férfi kéziseink megfogyatkozva is legyőzték a fővárosi riválist, és ideiglenesen felléptek a harmadik helyre.

Kitűnő formában lévő PLER-hez látogatunk

Férfi kéziseink szerdán kulcsfontosságú fővárosi bajnokit játszanak a szombati Európa-kupa elődöntő előtt.

Sok hiányzóval is helyt álltunk a Veszprém ellen

Férfi kéziseink kikaptak ugyan a Telekom Veszprémtől, de láttunk biztató jeleket a jövő hétre.

Korábban kezdődik az Olympiakosz-meccs!

Előrehozott időpontban kezdődik a jövő heti Európa-kupa elődöntő, így át lehet majd érni a futball bajnokira.

A héten a második BL-csapat következik

Itt az újabb nagy feladat férfi kézisienk előtt, a Telekom Veszprém érkezik az Elek Gyula Arénába.

Kikaptunk Szegeden, góllal debütáltak a Mészáros ikrek

Az első negyedórában szorosan tartottuk a meccset, utána pedig fiataljaink bizonyíthattak a Pick Arénában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin