Férfi kézilabda NB I, 3. forduló:
Ferencváros-Orosháza 36-18 (13-10)
gólszerzőink: Nagy, Kovacsics 7-7, Bujdosó 6, Imre 5, Pordán 3, Ónodi-Jánoskúti 3, Karai 2, Zernovic, Mikita, Schäffer
A sérült Bozo Andjelic és Bohács Sándor nélkül fogadtuk az Orosházát. Amitől tartottunk, az az elején be is bizonyosodott. A tatabányai bravúrgyőzelem után nehezen tudtunk rápörögni a mérkőzésre, amely a klasszikus kötelező győzelem kategóriába tartozik, és nem mellékesen a vendégek játékstílusa sem feküdt nekünk.
A találkozó elején sokat hibáztunk, főleg támadásban, messze nem jöttek azok a gyors, pontos, erőtől duzzadó támadások, mint amiket Tatabányán mutattunk. Olyannyira nem, hogy az eső 20 percben csupán hét gólt tudtunk lőni, szerencsére a vendégek is csak hatot, többek között Marián Zernovic hathatós közreműködésének köszönhetően.
A hajrában kicsit megráztuk magunkat, 12-8-ra elhúztunk, a szünetben pedig 13-10-re vezettünk.
A második játékrészre eggyel nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltunk, sokkal kevesebbet hibáztunk, ez pedig meghozta az eredményt. Szépen lassan felőröltük az Orosházát, tíz perccel a vége előtt, amikor már több tizenéves tehetségünk is a pályán volt, tíz lett a két csapat között. (26-16)
A végén a tartalékos vendégek teljesen elkészültek az erejükkel, kedvükre lőttünk a gólokat, főleg Kovacsics Péter indulásból, míg az Orosháza az utolsó tíz percben egyáltalán nem tudott a kapunkba találni – többek között Győri Kristóf bravúrjainak is köszönhetően.
A végén 18 gólos győzelmet arattunk.
Legközelebb október 7-én, Gyöngyösön lépünk pályára.
A mérkőzés utáni sajtótájékoztató:
Férfi kéziseink balszélsője szerint jól halad a csapat felkészülése, de persze van még tennivaló a rajtig.
Kézilabdacsapatunk átlövője kilenc gólt szerzett az első ferencvárosi mérkőzésén Balatonbogláron a NEKA ellen.
Férfi kézilabdacsapatunk a félidei döntetlen után nyert a szintén NB I-es NEKA otthonában.
Férfi kézilabdacsapatunk új kapusa az első fradis hetéről, a csapattársakról és a szezon céljairól is beszélt.
Az alapozást a héten kezdő férfi kézilabdázóinkra öt ellenfél vár augusztusban, köztük három NB I-es rivális.
Férfi kézilabdacsapatunk az NB I első fordulójában a Dabast fogadja, de még az ősszel érkezik a Szeged is.
Hétfőn szezon eleji megbeszélés, felmérés és foci szerepelt férfi kézilabdacsapatunk programjában.
A játékosként és edzőként is csak az FTC-t szolgáló Kiss György első interjúja NB I-es vezetőedzőként.