2019. április 24.
Fogadalomtétel játékosainktól
A Ferencváros férfi kézilabdázói szeretnék feledtetni az utóbbi hetek rossz szereplését.

Az őszi szezonban szerzett 14 pont után a tavasszal eddig csak négy pontot gyűjtött csapatunk, csupán a Komlót és a Vecsést sikerült legyőzni. Kikaptunk a nyerhető mérkőzéseken az Egertől, a Mezőkövesdtől, a Gyöngyöstől és legutóbb hazai pályán a Dabastól is, így a nyolcadik helyen állunk. Négy forduló van hátra a bajnokságból: pénteken megyünk Ceglédre, majd jön a Csurgó, utazunk Budakalászra, végül pedig fogadjuk a Balatonfüredet. Mind a négy találkozó rendkívül kemény lesz, hiszen a Cegléd és a Budakalász a kiesés elkerüléséért küzd, és minden pontra égető szüksége van, míg a Csurgó és a Balatonfüred a negyedik helyért harcol egymással.

Játékosaink a héten azt a feladatot kapták, hogy aki akarja, az írja le, hogy mit vár az utolsó négy mérkőzésen. Változtatás nélkül közöljük, hogy mit írt a lapra az, aki úgy döntött, hogy fogadalmat tesz.

Schuch Timuzsin, csapatkapitány: „Tudásom szerint maximálisan felkészülök mind a négy meccsre, és ezt a csapatnak is átadom. Megkövetelem magamtól és a csapat minden egyes játékosától, hogy az első perctől az utolsóig küzdjön, és tegyen meg mindent a győzelemért.”

Marián Zernovic: „Az utolsó négy meccsünk következik. Most már nem beszélhetünk arról, hogy nagy nyomás lenne rajtunk. Meg kell mutatnunk mindenkinek, hogy igenis jó kézilabdát tudunk játszani, és meg tudjuk nyerni a ki-ki meccseket is.”

Lukács Péter: „Harcolni, küzdeni fogok az elsőtől az utolsó percig, és a hátralévő négy meccsünkből négyet meg akarok nyerni.”

Oláh Tamás: „Az utolsó négy mérkőzésen a lehető legjobb eredményt szeretnénk elérni, hogy méltóképpen zárjuk le a szezont. Mindent megteszünk a sikerért és a szurkolókért is.”

Ónodi-Jánoskúti Máté: „Küzdeni fogok a végsőkig, hogy a csapat jó eredményt érjen el, akár a pályán belül, akár azon kívül.”

Debreczeni Dávid: „Mindent megteszek a győzelemért!”

Szakály Benedek: „Kizárólag a győzelem az elfogadható, mert ez a Ferencváros igazi arca. Küzdeni fogok a végsőkig, az utolsó leheletemig, mert ezt érdemlik a szurkolók.”

Imre Bence: „Küzdeni, harcolni fogok a klubért, a szurkolókért, a csapatért és magamért.”

Rade Mijatovic: „A következő négy mérkőzésen a maximumot kell nyújtanunk, és végig hideg fejjel kell játszanunk.”

Bozo Andjelic: „A lehető legjobbamat fogom nyújtani a következő négy mérkőzésen, mint ahogy az egész szezonban a legjobbamat próbáltam nyújtani.”

Holdosi Bence: „Szeretnék többet játszani, hogy tudjam segíteni a csapatot a játékommal. Szeretném egy csapatként a maradék meccset megnyerni, hogy bizonyítsam magamnak, hogy bizonyítsuk magunknak, a csapatnak, hogy képesek vagyunk jól játszani.”

Prainer Viktor: „Szeretnék mindent megtenni, hogy az utolsó négy meccsen győztesen menjünk le a pályáról, de ez csak csapatként fog sikerülni.”

Kovacsics Péter: „Minden tudásommal azon leszek, hogy az elkövetkező négy meccset megnyerjük.”

Ancsin Gábor: „A hátralévő négy meccsen mindent úgy fogok csinálni, mint eddig. Maximális odafigyeléssel és minden erőmmel azon leszek, hogy a csapat elérje a célját.”

 

Férfi kézilabda NB I, 23. forduló:
Cegléd-Ferencváros
Gál József Sportcsarnok, péntek, 18.00

Cikkajánló

A Győrrel találkozunk a kupában

A Magyar Kupa III. fordulójában élvonalbeli együttes vendége lesz férfi kézilabdacsapatunk.

Imre Bence: „Előtörtek az emlékek, elérzékenyültem”

A péntek esti kézilabda-bajnokin Imre Bence 2024 után tért vissza játékosként az Elek Gyula Arénába.

Két ponttal távozott a címvédő

Férfi kézilabdacsapatunk az első tíz percben tudta szorosan tartani a Veszprém elleni bajnokit.

„Jó lenne minél tovább partiban maradni a Veszprémmel”

A péntek esti, Veszprém elleni hazai bajnoki előtt kapusunkkal, Mikler Krisztiánnal készítettünk interjút.

BL-bravúr után érkezik a címvédő

Az első hazai meccsét megnyerő férfi kézilabdacsapatunk péntek este a Veszprémet fogadja.

Elindult a jegyértékesítés a Veszprém elleni bajnokira!

Férfi kézilabdacsapatunk pénteken 18 órakor az Elek Gyula Arénában fogadja a bajnoki címvédőt.

Beázás miatt félbeszakadt a győri mérkőzés

Bő 26 percet játszottak a csapatok férfi kézilabdacsapatunk péntek esti bajnokiján.

„Ismerős” Győrrel találkozunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk az első fordulós siker után a nemzetközi kupaindulásra hajtó ETO otthonába látogat.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin