2020. július 28.
Fradisták a junior válogatottban
Három ferencvárosi játékos is ott volt a junior férfi kézilabda-válogatott rövid összetartásán.

Sótonyi László szövetségi edző vezetésével hétfőn és kedden találkoztak egymással Szigetszentmiklóson a korosztályos válogatott tagjai, akik a koronavírus óta nem edzettek együtt. Az FTC-HungaroControl három játékost is ad a nemzeti csapatnak: Győri Kristóf kapust, Bognár Alex irányítót és az idén kölcsönben Egerben szereplő Holdosi Bence szélsőt.

„Kicsit leporoltuk a taktikát. Majd szeptembertől lesznek hosszabb táborok, valószínűleg akkor játszunk majd edzőmeccseket, hogy felkészüljünk a világversenyekre” – mondta kérdésünkre Győri Kristóf, aki Bognár Alexszel együtt szerdán már visszatér a Népligetbe.

„Ennek a két napnak a lényege, hogy mindenkit lássunk, mindenkivel elbeszélgessünk, felmérjük őket. Jó, hogy a klubok támogattak minket ebben az edzőtáborban, hiszen ez egy válogatott időszakon kívül eső alkalom” – nyilatkozta Sótonyi László az Utanpotlassport.hu-nak.

Ha a vírushelyzet nem szól közbe, akkor a junior Európa-bajnokságot jövő januárban rendezik Horvátországban, nyáron pedig Magyarország adhat otthont a világbajnokságnak.

Kövess bennünket Instagramon is:

Cikkajánló

Mindössze egy vereséggel jön az Olympiakosz

Férfi kéziseink Ek-elődöntős riválisa remek szezont fut, de előnyt kell szereznünk az athéni visszavágóra!

Bujdosó Bendegúz: Nüanszok dönthetnek a görögök ellen

Kézisünknek a jelenlegi a nyolcadik szezonja a Ferencvárosban, amely akár a legsikeresebb is lehet.

Összeállt a védekezés, magabiztosan győztük le a PLER-t

Férfi kéziseink megfogyatkozva is legyőzték a fővárosi riválist, és ideiglenesen felléptek a harmadik helyre.

Kitűnő formában lévő PLER-hez látogatunk

Férfi kéziseink szerdán kulcsfontosságú fővárosi bajnokit játszanak a szombati Európa-kupa elődöntő előtt.

Sok hiányzóval is helyt álltunk a Veszprém ellen

Férfi kéziseink kikaptak ugyan a Telekom Veszprémtől, de láttunk biztató jeleket a jövő hétre.

Korábban kezdődik az Olympiakosz-meccs!

Előrehozott időpontban kezdődik a jövő heti Európa-kupa elődöntő, így át lehet majd érni a futball bajnokira.

A héten a második BL-csapat következik

Itt az újabb nagy feladat férfi kézisienk előtt, a Telekom Veszprém érkezik az Elek Gyula Arénába.

Kikaptunk Szegeden, góllal debütáltak a Mészáros ikrek

Az első negyedórában szorosan tartottuk a meccset, utána pedig fiataljaink bizonyíthattak a Pick Arénában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin