2022. március 11.
Újabb látványos győzelem
Férfi kézilabdacsapatunk a második félidőben fordítva legyőzte az Egert a bajnokságban.

Férfi kézilabda NB I, 18. forduló:
Ferencváros - SBS-Eger 43-35 (18-20)
gólszerzőink: 
Nagy 9, Bujdosó 9, Kovacsics 7, Füzi 6, Debreczeni 3, Ónodi-Jánoskúti 3, Andjelic 2, Pordán, Imre, Győri, Zernovic

Bognár Alex a mérkőzés előtt mandulagyulladással megbetegedett, így nem számíthatott rá Horváth Attila vezetőedző.

Azt tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, hiszen az Egernek minden pontra szüksége van, és az elmúlt bajnokságban is kikaptunk tőlük egy góllal hazai pályán. Ez az összecsapás is így indult, három góllal elhúztak a vendégek (3-6, 5-8), és bár 6-9 után egy 5-1-es szériával fordítani tudtunk (11-10), de nem fordult meg a mérkőzés képe. Az egriek gólerősen játszva komoly feladat elé állították védelmünket és kapusainkat. Nálunk főleg Nagy Bence, Füzi Dániel és Kovacsics Péter szállította a gólokat, de a szünetben 20-18-ra így is az Eger vezetett.

A második félidőben fiatal tehetségünk, Imre Bence beállt, dobott egy fontos gólt, majd egy önfeláldozó vetődésben vállsérülést szenvedett, és nem tudta folytatni. Amint hírt kapunk arról, hogy mennyire súlyos a sérülése, tájékoztatjuk szurkolóinkat.

Csapatunk gyorsan fordítani tudott, kihasználva, hogy az Eger 7 a 6 elleni játékába sok hiba csúszott, ezzel párhuzamosan feljavult a védekezésünk, és Győri Kristóf révén jött pár védés is a kapuban, így könnyű gólokat tudtunk lőni, és hárommal elmentünk. (27-24)

A továbbiakban is hasonló volt a forgatókönyv, sok üreskapus gólt szereztünk, főleg Bujdosó Bendegúz révén, Nagy Bence ismét megszórta magát, öt gól is volt a két csapat között (35-30), és a végén már csak az volt a kérdés, hogy mennyi lesz a különbség.

Újabb győzelmünkkel továbbra is a negyedik helyen állunk a tabellán. A jövő héten válogatott szünet lesz, majd március 22-én a Telekom Veszprémhez utazunk Magyar Kupa-mérkőzésre, a bajnokság pedig március 25-én, Budakalászon folytatódik számunkra.

Kövess bennünket Instagramon is:

Cikkajánló

Kovacsics Péter: „Jó elegyet alkothat a keret”

Férfi kéziseink balszélsője szerint jól halad a csapat felkészülése, de persze van még tennivaló a rajtig.

Bálint Bence: „Vártam már a bemutatkozást”

Kézilabdacsapatunk átlövője kilenc gólt szerzett az első ferencvárosi mérkőzésén Balatonbogláron a NEKA ellen.

Győzelem az első felkészülési meccsen

Férfi kézilabdacsapatunk a félidei döntetlen után nyert a szintén NB I-es NEKA otthonában.

Mikler Krisztián: „Otthonos légkör fogadott”

Férfi kézilabdacsapatunk új kapusa az első fradis hetéről, a csapattársakról és a szezon céljairól is beszélt.

Korábbi EL-ellenfelünkkel is találkozunk a nyáron

Az alapozást a héten kezdő férfi kézilabdázóinkra öt ellenfél vár augusztusban, köztük három NB I-es rivális.

Az egyik feljutó ellen kezdjük a szezont

Férfi kézilabdacsapatunk az NB I első fordulójában a Dabast fogadja, de még az ősszel érkezik a Szeged is.

Férfi kézilabdázóink is elkezdték a felkészülést

Hétfőn szezon eleji megbeszélés, felmérés és foci szerepelt férfi kézilabdacsapatunk programjában.

„Szeretnénk ötvözni a rutint és a fiatalos lendületet”

A játékosként és edzőként is csak az FTC-t szolgáló Kiss György első interjúja NB I-es vezetőedzőként.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin