2024. december 8.
Gólzáporos meccsen kaptunk ki Szegeden
Férfi kézilabdázóink a mérkőzés nagy részében tartották a remek BL-szezont futó Szeged tempóját.

A Bajnokok Ligájában és az NB I-ben is remek őszt futó OTP Bank-Pick Szeged otthonába látogatott vasárnap este az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapata. A naptári év utolsó idegenbeli találkozóján hasonló lehetett a célunk, mint múlt vasárnap a Veszprém ellen, azzal a különbséggel, hogy most szerettük volna harminc percnél tovább tartani a jó formát, és ameddig csak lehet, szorongatni a hazaiakat.

Házi góllövőlista éllovasa, az összesített rangsor ötödik helyezettje nélkül kellett megvívnunk ezt a csatát, Nagy Bencére kisebb sérülés miatt nem számíthatott vezetőedzőnk, Pásztor István. Az elején fej-fej mellett haladt a két csapat, nagy tempót diktált a Szeged, de amikor lehetett futni, mentünk mi is, a 10. perc végén ikszre álltunk (7-7).

A folytatásban a hazaiaktól ugyanúgy jöttek a gólok, mi viszont egy kicsit vesztettünk a lendületből, és a hibáinkat könyörtelenül megbüntették a BL-ben edződő hazaiak. A 18. percben már hétgólos Pick-előnynél kért időt Pásztor István (18-11), ezt követően volt közte hét is, de a félidő hajrája a miénk volt, a hét a hatos játékainkat remek arányban váltottuk gólra, feljöttünk négy gólra a szünet előtt (24-20).

A folytatásban egy perc alatt eltüntettük a hátrányunk felét, utána viszont 9-1-es szériával ismét nagy előnybe kerültek a hazaiak (33-23). Ismét sikerült megakadályozni, hogy ennél jobban elszakadjanak a hazaiak, de újabb felzárkózásra már nem mutatkozott esély. A múlt hétvégi meccsel szemben viszont ezúttal végig volt tartása a csapatunknak, és még a hajrában is voltak szép megoldásaink – 48-37-es szegedi siker lett a vége.

Jövő csütörtökön hazai pályán a NEKA ellen zárjuk az őszi szezont, a találkozóra elindult a jegyértékesítés, online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig a Kismartoni úti jegypénztárban nyitvatartási időben lehet belépőt vásárolni.

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
12. forduló

OTP Bank-Pick Szeged – FTC-Green Collect 48-37 (24-20)
Helyszín:
Pick Aréna, Szeged
Időpont: 2024. december 8., 18 óra
Játékvezetők: Andorka Miklós, Hucker Róbert
Gólszerzők: Szilágyi 10, Garciandia 8, Bánhidi 6, Smarason 6, Jelinic 4, Röd 4, Mackovsek 3, Rea 3, Mikler 2, Bodó 1, Kukic 1, ill. Győri M. 6, Csörgő 5, Karai 5, Lékai 5, Ancsin 4, Ónodi-Jánoskúti 4, Füzi 3, Juhász 2, Prainer 2, Bujdosó 1

Pásztor István: – A támadójátékkal elégedett vagyok még úgy is, hogy a második félidőben sok ziccer kimaradt, a kapusok közötti különbség határozta meg a játék képét. A védekezésünk minősége és agresszivitása, hiányzott, de a hét a hat elleni játékunk nagyon jól működött. Látszik, hogy ügyesek vagyunk, jól támadunk, de az igazán nagy csapatok ellen még nem vagyunk elég feszesek védekezésben.

Ónodi-Jánoskúti Máté: – Voltak jobb és rosszabb periódusok, az első félidő jól nézett ki, sikerült szorosan tartani az eredményt, ami a célunk is volt. A másodikban kinyílt az olló és kijött a reális különbség. Vissza fogjuk nézni a meccset, és kijavítjuk a hibákat, mert az utolsó őszi meccsen győzni szeretnénk.

 

Cikkajánló

Kovacsics Péter: „Jó elegyet alkothat a keret”

Férfi kéziseink balszélsője szerint jól halad a csapat felkészülése, de persze van még tennivaló a rajtig.

Bálint Bence: „Vártam már a bemutatkozást”

Kézilabdacsapatunk átlövője kilenc gólt szerzett az első ferencvárosi mérkőzésén Balatonbogláron a NEKA ellen.

Győzelem az első felkészülési meccsen

Férfi kézilabdacsapatunk a félidei döntetlen után nyert a szintén NB I-es NEKA otthonában.

Mikler Krisztián: „Otthonos légkör fogadott”

Férfi kézilabdacsapatunk új kapusa az első fradis hetéről, a csapattársakról és a szezon céljairól is beszélt.

Korábbi EL-ellenfelünkkel is találkozunk a nyáron

Az alapozást a héten kezdő férfi kézilabdázóinkra öt ellenfél vár augusztusban, köztük három NB I-es rivális.

Az egyik feljutó ellen kezdjük a szezont

Férfi kézilabdacsapatunk az NB I első fordulójában a Dabast fogadja, de még az ősszel érkezik a Szeged is.

Férfi kézilabdázóink is elkezdték a felkészülést

Hétfőn szezon eleji megbeszélés, felmérés és foci szerepelt férfi kézilabdacsapatunk programjában.

„Szeretnénk ötvözni a rutint és a fiatalos lendületet”

A játékosként és edzőként is csak az FTC-t szolgáló Kiss György első interjúja NB I-es vezetőedzőként.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin