2025. december 17.
Győri Kristóf juniorkora után volt újra a válogatottnál
Három játékosunk volt ott a férfi kéziválogatott decemberi összetartásán; közülük kapusunkat kérdeztük.

Péntektől keddig az úgynevezett kísérleti keretnek vezényelt edzőtábort Felcsúton, Száron és Tatabányán a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez. A húszfős társaságban olyan játékosok kaptak helyet, akik a következő években jó eséllyel pályázhatnak a kerettagságra. Az NB I őszi szezonját negyedik helyen záró csapatunkból Győri Kristóf, Karai Miklós és Tóth Péter kapott meghívót – ők egyébként tagjai a januári Európa-bajnokságra kijelölt bő, 35 fős keretnek is. Közülük a felnőttek között abszolút újoncnak kapusunk számít, őt kérdeztük a mögöttünk hagyott néhány nap tapasztalatairól.

– A junior korosztály óta először vettél részt válogatott összetartáson. Milyen volt újra felhúzni a címeres szerelést?

– Nagyon jó, ahogy mondtad a juniorválogatott óta nem voltam, de a koronavírus-járvány miatt nekünk ez a korosztály ki is maradt, ezért érdemben ifiként szerepeltem ezelőtt utoljára a nemzeti csapatban. Közben persze nagyon sokszor megfordult a fejemben, hogy milyen jó lenne újra itt lenni.

– Milyen munka folyt ebben az elmúlt pár napban?

– Röviden nagyon kemény. Az első két nap három edzésünk volt, nagyon fizikális melót végeztünk., szerintem mindenkinek izomláza van azóta. Közben taktikailag is sokat elvártak tőlünk, az utolsó két nap már inkább a kézilabdáról szólt. Kedden egymás ellen játszottunk 3x20 percet, amelynek a végére tényleg mindenki teljesen elkészült az erejével, annyi munkát beletettünk az azt megelőző edzéseken.

– A szövetségi kapitány elégedett volt veletek? Milyen visszajelzéseket kaptatok?

– Igen, elégedett volt, főleg azért mindenki százszázalékosan beleállt a melóba, és nem spórolt egy pillanatig sem. Azzal kezdte az edzőtábort, hogy ez egy lehetőség, és ha valaki kiugróan teljesít, később szóhoz juthat a nagyok között is. Szerintem ez volt az, ami felnyitotta mindenkinek a szemét, és ez látszott az egész csapat hozzáállásán az utolsó edzésig.

– Mekkora erőt, lendületet, hitet adhat, hogy számolnak veled a válogatottban is?

– Szerintem legfőképpen hitet adhat. Így sokkal könnyebb elhinni magamról, hogy szemmel tartanak és jó úton haladok. És arra ösztönöz, hogy mindent ugyanúgy, sőt még nagyobb erőbedobással csináljak, mint eddig.

Cikkajánló

Vereség Szegeden a szezon utolsó meccsén

Férfi kézilabdacsapatunk a jó kezdés után kikapott a bajnoki döntős szegediektől.

A bajnoki döntőre készülő Szeged ellen zárunk

Az NB I-ben már biztosan 4. férfi kézilabdacsapatunk szerdán idegenbeli bajnokival fejezi be az évadot.

Röhögőgörcsös kvíz Kovacsics Petivel és Füzi Danival

Meztelenül alvás, dalverseny, tartalomgyártás, csajozási tippek - VIDEÓ!

Parázs csatában nyertünk az utolsó hazai bajnokin

Férfi kézilabdacsapatunk öt góllal győzte le a Szigetszentmiklóst a vasárnap esti bajnokin.

Az újabb győzelem a cél az utolsó hazai bajnokin

Férfi kézilabdacsapatunk a Szigetszentmiklóst fogadja vasárnap este az Elek Gyula Arénában.

Ebben a szezonban is oda-vissza legyőztük a Tatabányát!

Az elsőtől az utolsó percig irányítva nyerte meg a rangadót férfi kézilabdacsapatunk.

Meghosszabbítanánk a Tatabánya elleni jó sorozatot

A bajnokságban már biztosan negyedik férfi kéziseink szerdán újra legyőznék az Európa-kupa-döntős Tatabányát.

Győri Mátyás készülhet a vb-selejtezőkre

Férfi kézilabdacsapatunk átlövője fontos mérkőzéseken térhet vissza a válogatottba.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin