2025. február 8.
Győztünk Gyöngyösön, és felléptünk a harmadik helyre!
Férfi kéziseink nagyon meggyőző teljesítménnyel hozták el a két pontot Gyöngyösről.

Az NB I-es versenynaptár legnehezebb helyszíneinek egyikére, Gyöngyösre látogatott szombat este az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapata. A találkozó előkészületeit beárnyékolta a hét eleji tragédia: a hazaiak 20 éves kapusa, Pánczél Kevin hétfőn autóbaleset következtében életét vesztette, a hazaiak meccs előtti megemlékezéssel készültek, játékosaink pedig koszorút helyeztek el a tiszteletére a csarnok mellett.

Ezt követően persze a játékra kellett koncentrálni, hiszen fontos két pontot szerezhettünk a Dr. Fejes András Sportcsarnokban, és a kupa után a bajnokságban is ott volt a lehetőség, hogy megadjuk az alaphangot a tavaszi szezon elején. A Szigetszentmiklóson látotthoz képest a keret annyiban változott, hogy Ónodi-Jánoskúti Máté is kidőlt a sorból, így a belső posztokon nem voltunk sokan.

Sérülése óta először kapott helyett a kezdőcsapatban Nagy Bence, aki az első nyolc percben két góllal hálálta meg a bizalmat. Eleinte a hazaiak vezettek, nálunk először a 15. percben Kovacsics Péter találata után volt az előny, a huszadikban pedig már kétgólos ferencvárosi vezetésnél kért időt a Gyöngyös (11-13).

Az egész első félidőről elmondható, hogy Győri Mátyás tarthatatlan volt, hatszor talált be az ellenfél kapujába, és a játékrész hajrájában fiatal kapusunk, Balogh Ádám is hozzátett néhány fontos védést – ez kellett a félidei három gólos fórhoz (18-21).

Remekül jöttünk vissza a pályára a szünet után, így a következő periódus alkalmasnak tűnt arra, hogy el is döntsük a mérkőzést. A 40. percre elléptünk hét góllal, ez a különbség pedig már akkorának látszott, amelyet, ha jól menedzselünk, borzasztó nehéz behozni (21-28). Nem is lett már szorosabb: a mérkőzés hajrájában is remekül kézilabdáztunk, a végén Horváth-Garaba Ádám megszerezte első NB I-es gólját is a Ferencvárosban, így lett 41-34 a vége. A második idei győzelmünkkel pedig a Tatabánya Szeged elleni veresége után felléptünk a tabellán a harmadik helyre.

Jövő héten az első hazai tétmeccs következik 2025-ben, a Komlót fogadjuk az Elek Gyula Arénában. A találkozóra rövidesen elindul a jegyértékesítés.

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
14. forduló

HE-DO B.Braun Gyöngyös – FTC-Green Collect 34-41 (18-21)
Helyszín:
Dr. Fejes András Sportcsarnok, Gyöngyös
Időpont: 2024. február 8., 18 óra
Játékvezetők: Paska Dániel, Vastag Sámuel
Gólszerzők: Hegedűs 5, Markez 5, Potisk 5, Kovács G. 4, Ubornyák 4, Edwars 3, Schäffer 3, Gyallai 2, Jóga 1, Lakosy 1, Nagy Á. 1, ill. Győri M. 11, Nagy B. 7, Bujdosó 6, Csörgő 6, Füzi 5, Kovacsics 4, Horváth-Garaba 1, Karai 1

Pásztor István: – Nincs sok helye ebben a helyzetben a szakmai értékelésnek. Az előzmények miatt az ellenfélnek olyan dolgon kellett túllépni, amit elképzelni sem tudunk. Hatalmas küzdelem volt a mai, le a kalappal előttük, kívánom, hogy minél hamarabb álljanak talpra. Részvétemet szeretnék kifejezni a családnak és a gyöngyösi klubnak!

Cikkajánló

Horváth-Garaba Ádám: „Elhittük, hogy sikerülhet”

Átlövőnk szerint a küzdeni akarás és a taktika hozta meg a történelmi sikert az U20-as férfi kézi Eb-n.

Mészáros Máté: „Életem végéig emlékezni fogok az Eb-re”

Beállónk nemcsak aranyat nyert az U20-as férfi kézi Eb-n, de még a torna All Star-csapatába is bekerült.

Balogh Ádám: „Tudtam, hogy flow-ba kell kerülni”

Interjú U20-as Európa-bajnok kézilabdakapusunkkal, aki a tornán többször, így a döntőben is nyerőember volt.

Európa-bajnok a juniorválogatott!

Legyőzte a svédeket a három FTC-játékossal felálló U20-as kéziválogatott az Eb-döntőben.

Kialakult férfi kézilabdacsapatunk kerete az élvonalra

Változott együttesünk a 2026/2027-es idény előtt, de kulcsjátékosok is maradtak a Népligetben.

Három FTC-játékossal Eb-döntős a válogatott!

Balogh Ádám, Horváth-Garaba Ádám és Mészáros Máté is döntőt játszhat vasárnap az U20-as férfi kézi Eb-n.

A románok legyőzésével Eb-negyeddöntős a válogatott

A keddi fölényes siker után a csütörtöki negyeddöntőben Németország következik az U20-as férfi kézilabda Eb-n.

Hibátlan mérleggel a középdöntőben

A legfontosabb csoportmérkőzésen kapusunk, Balogh Ádám volt a nyerőember az U20-as kézilabda Eb-n.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin