2021. szeptember 18.
Hajszálra az óriási bravúrtól!
Férfi kézilabdacsapatunk ellen az 56. percben vezetett először a Telekom Veszprém.

Férfi kézilabda NB I, 2. forduló:
Ferencváros-Telekom Veszprém 27-30 (16-12)
gólszerzőink: Bujdosó 6, Andjelic 5, Nagy 4, Ónodi-Jánoskúti 4, Füzi, Pordán 3, Kovacsics 2

A veszprémiek a PSG felett aratott Bajnokok Ligája-siker után két nappal, tehát lendületben és nagy önbizalommal érkeztek az Elek Gyula Arénába. Ráadásul felépült sérüléséből, és máris kezdőként kapott helyet náluk egyik legnagyobb sztárjuk, Rasmus Lauge. Ennek ellenére mi kezdtük kiválóan a mérkőzést: a ziccerek sorát bravúrral hárító Marián Zernovic vezérletével, és bátor támadójátékunknak köszönhetően 4-1-re elmentünk.

A 11. percben is még csak kettő gólnál jártak a vendégek (5-2), és bár 8-8-nál kiegyenlítettek, de átvenni nem sikerült nekik a vezetést. Zernovic továbbra is bravúrt bravúrra halmozott a kapunkban, két hetest is kivédett, támadásban pedig Bozo Andjelic és Bujdosó Bendegúz vezérletével (mindketten 4/4 az első félidőben) továbbra is kreatívan játszottunk, de mindenki hozzátette a magáét. Ennek is köszönhetően a szünetben négy góllal, 16-12-re vezettünk. A Veszprémtől kapott csupán 12 gól pedig sok mindent elárul a Debreczeni Dávid és Jakub Mikita vezette védelem első félidei, emberfeletti munkájáról.

 

A második játékrészre láthatóan egy másik Veszprém jött ki, és villámgyorsan feljött egy gólra (17-16). Az időközben a szünetben a kapuba beálló Győri Kristóf ott folytatta, ahol kapustársa az első félidőben abbahagyta, többek között hetest is védett, mi pedig nem estünk össze, és nem engedtük egyenlíteni a vendégeket. Sőt, a 42. percben ismét három volt közte. (21-18)

A veszprémiek nem nagyon tudták pihentetni legjobbjaikat, és sokat játszatni fiatal magyar játékosaikat, többek között a Ferencvárostól igazolt Lukács Pétert sem. Ezzel szemben nálunk kortársa és jó barátja, Ónodi-Jánoskúti Máté sorra szórta a szebbnél szebb gólokat, de beállóban Füzi Dani és Pordán Bálint is nagyon fontos gólokat lőtt. Sajnos azonban a vendégek kapujában is volt egy extra teljesítmény, Cupara megbabonázta heteslövőinket, sorra hagytuk ki a büntetőket.

Az 52. percben egyenlített ki a Veszprém, a vezetést azonban csak az 56. percben tudta átvenni (először a mérkőzésen). A végén sajnos kijött a tudáskülönbség, és az, hogy sokkal hosszabb a vendégcsapat kispadja, így pihentebben tudtak belemenni a hajrába. Szégyenkezni valónk azonban nincs, a szép számú közönség is felállva tapsolta meg csapatunkat, és ha így játszunk a többi mérkőzésen is, akkor remek szezon elé nézhetünk.

Legközelebb jövő szombaton, Gyöngyösön lépünk pályára a bajnokságban.

Kövess bennünket Instagramon is:

Cikkajánló

Vereség Szegeden a szezon utolsó meccsén

Férfi kézilabdacsapatunk a jó kezdés után kikapott a bajnoki döntős szegediektől.

A bajnoki döntőre készülő Szeged ellen zárunk

Az NB I-ben már biztosan 4. férfi kézilabdacsapatunk szerdán idegenbeli bajnokival fejezi be az évadot.

Röhögőgörcsös kvíz Kovacsics Petivel és Füzi Danival

Meztelenül alvás, dalverseny, tartalomgyártás, csajozási tippek - VIDEÓ!

Parázs csatában nyertünk az utolsó hazai bajnokin

Férfi kézilabdacsapatunk öt góllal győzte le a Szigetszentmiklóst a vasárnap esti bajnokin.

Az újabb győzelem a cél az utolsó hazai bajnokin

Férfi kézilabdacsapatunk a Szigetszentmiklóst fogadja vasárnap este az Elek Gyula Arénában.

Ebben a szezonban is oda-vissza legyőztük a Tatabányát!

Az elsőtől az utolsó percig irányítva nyerte meg a rangadót férfi kézilabdacsapatunk.

Meghosszabbítanánk a Tatabánya elleni jó sorozatot

A bajnokságban már biztosan negyedik férfi kéziseink szerdán újra legyőznék az Európa-kupa-döntős Tatabányát.

Győri Mátyás készülhet a vb-selejtezőkre

Férfi kézilabdacsapatunk átlövője fontos mérkőzéseken térhet vissza a válogatottba.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin