A nyolcaddöntőt is sikerrel vette az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapata az Európa-kupában, miután kettős győzelemmel búcsúztatta a török Besiktast. Természetesen ez azt is jelenti, hogy érdeklődve figyelhetjük a sorozat negyeddöntőjének kedd délelőtti sorsolását, amelyet 11 órától élőben is követhetnek az EHF Home of Handball Youtube-csatornáján.
A mieink mellett versenyben van még három, az előző évadból jól ismert gárda: a két román együttessel, a Nagybányával és a Steaua Bucuresti-tel és az izlandi Valurral ugyanis már találkoztunk a múlt idényben az Európa-ligában. Mellettük pedig még az osztrák Bregenz, a szlovén Krka, a görög Olympiacos és a korábban a végső győzelemre is esélyesnek tartott izlandi Hafnarfjördurt búcsúztató szlovák Tatran Presov is ott van a lehetséges riválisok között.
Az Európa-kupa ezen szakaszában már nincs kiemelés, azaz mind a hét alakulattal összekerülhetünk, sőt, a sorsolást követően azt is tudni fogjuk, hogy siker esetén melyik negyeddöntő győztesével találkozhatunk a legjobb négy között.
FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-KUPA
A negyeddöntő mezőnye
FTC-Green Collect
CSA Steaua Bucuresti (román)
Bregenz Handball (osztrák)
CS Minaur Baia Mare (román)
MRK Krka (szlovén)
Valur (izlandi)
Tatran Presov (szlovák)
Olympiacos SFP (görög)
Férfi kéziseink Budakalász elleni győzelmét vezetőedzőnk mellett az ötgólos Csörgő Kristóf értékelte.
A nehéz kezdés után feljavultak férfi kéziseink, és a végén már nem volt kérdéses a siker a Budakalász ellen.
A bajnoki bronzéremért harcoló férfi kézicsapatunk a veszprémi kupabúcsú után a Budakalászt fogadja szombaton.
Nem tudott közel kerülni a világ egyik legerősebb együtteséhez férfi kézilabdacsapatunk az MK-negyeddöntőben.
Férfi kéziseinkre óriási feladat vár szerdán a címvédő Veszprém ellen a Magyar Kupa negyeddöntőjében.
A végére elolvadt a férfi kézilabda-válogatott előnye, de így is biztosan ott lesz jövőre az Eb-n.
Az utolsó tíz percben öt gólt ledolgozott hátrányából Montenegró, de végül három góllal nyert Magyarország.
Férfi kézilabdacsapatunk jobbátlövője 173 válogatott meccs után már csak a Fradira koncentrál.