2024. november 16.
Hatalmas győzelem, felléptünk a harmadik helyre
Férfi kéziseink óriási csatában legyőzték a végig kapaszkodó Győrt az NB I szombati rangadóján.

Talán a szezon eddigi legfontosabb bajnokijára készült férfi kézilabdacsapatunk az újonc, de az idényt parádésan kezdő Győr ellen. Azért is, mert egy esetleges győzelemmel előzhettük a Rába-partiakat, és felléphettünk a harmadik helyre a tabellán. S azért is, mert egyáltalán nem mindegy, hogy milyen szájízzel megyünk neki a naptári év utolsó szakaszának, a hátralévő öt találkozónak. A szombati rangadót minden játékosunk egészségesen várta, ezúttal Tóth Ádám maradt ki a tizenhatos keretből.

Óriási iramban kezdődött az összecsapás, az első három Fradi-gólt Lékai Máté szerezte, és az elején egyébként is minden percre jutott egy Fradi-találat. Folyamatosan vittük a lerohanásokat, a 8. perc végén négygólos Fradi-előnynél kért időt a Győr (9-5). Ezzel valamelyest megfékezték a játékunkat, de utol nem értek bennünket.

Pásztor István a 22. percben 17-13-nál kért időt, és nem sokkal később először meglett a plusz öt, de a játékrész hajrájában kissé hullámzóvá vált a játék, és ebből mi jöttünk ki rosszul. Az utolsó percben kétszer is a kapunkba találtak, a második ráadásul felettébb bosszantó volt, a gyorsan ellőtt támadás után maradt még elegendő ideje a győri kapusnak, Bősz Dánielnek, hogy átívelje a labdát a kapujából már kilépő Borbély Ádám fölött, de még kétgólos előnyben is bizakodva várhattuk a folytatást (23-21).

Fontos volt, hogy az újrakezdésnél mi kapjuk el jobban a fonalat, és ismét ellépjünk a vendégektől, ezúttal azonban nem jártunk sikerrel, a 38. percben egyenlített az ETO (27-27). Fordítani viszont nem tudtak, ebben kulcsszerepet játszott a második félidőre érkező Győri Kristóf, aki védései mellett gólt is szerzett.

A második félidő jelentős részében az érződött, hogy ez olyan mérkőzés lesz, amely csak az utolsó percekben dől el. Dean Bombac kétperces kiállítását reklamálással megtoldotta még két perccel, így kaptunk egy nagy lehetőséget az egyébként nagyot játszó szlovén klasszistól. Iksz után elhúztunk hárommal, így az utolsó szűk kilenc percet szemmel látható előnyben kezdhettük (35-32).

Az 58. percben mégis döntetlen állt az eredményjelzőn, így pokoli hajrára számíthattunk. Ezen a ponton léptek elő főszereplővé a Győri testvérek: előbb Mátyás góljával szereztük vissza a vezetést, majd Kristóf hárította Bombac ajtó-ablak helyzetét. Több fordulat már nem volt benne, óriási mérkőzésen 41-39-re megnyertük a mérkőzést, roppan fontos két pontot tartottunk itthon, és felléptünk a harmadik helyre a tabellán.

Együttesünkre a jövő héten újabb budapesti bajnoki vár, igaz, nem az Elek Gyula Arénában: péntek este a PLER otthonába látogatunk.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
9. forduló

FTC-Green Collect – ETO University Handball Team 41-39 (23-21)
Elek Gyula Aréna, 600 néző. Vezette: Horváth Péter, Marton Balázs
Gólszerzők: 
Lékai 7, Ancsin 7, Nagy 6, Füzi 4, Kovacsics 4, Ónodi-Jánoskúti 3, Győri M. 2, Debreczeni 2, Karai 2, Bujdosó 2, Csörgő 1, Győri K. 1, ill. Bombac 9, Bozovics 7, Vilovsi 5, Hári 4, Balogh 4, Dely 3, Lang 3, Dörnyei 2, Nagy M. 1, Bősz 1.

Cikkajánló

Nagyon akartuk, itthon is tartottuk a két pontot

Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...

A harmadik hazai sikerért harcolunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.

„Nem volt bennem letargia, koncentrálok a feladatra!”

Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.

Elérhetők a jegyek a Budai Farkasok elleni bajnokira

Férfi kézilabdázóink a PLER legyőzése után pénteken is a pontszerzésért lépnek pályára.

Megnyertük a budapesti rangadót!

Férfi kézilabdacsapatunk szinte végig vezetve nyert, és hozott el fontos két pontot a PLER otthonából.

Az eddig veretlen PLER-hez látogatunk

Férfi kéziseink a harmadik győzelmükre hajtanak a BUD Arénában, de ehhez bravúrra lesz szükségük.

Tisztes helytállás a Szeged ellen

Férfi kézilabdacsapatunk az első félidő után csak kétgólos hátrányban volt a BL-résztvevő ellen.

Sakkozni kell a játékpercekkel a Szeged ellen is

Férfi kéziseink nyolc napon belül a negyedik meccsükre készülnek, pénteken BL-résztvevő rivális érkezik.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin