2022. október 3.
Hazai pályán harcolnánk ki a történelmi El-csoportkört
Kedden férfi kézilabdacsapatunknak meglehet a főtáblára kerülés, mínusz kettőről indulunk a Steaua ellen.

Pontosan egy héttel az első felvonás után rendezik a visszavágót a férfi kézilabda Európa-liga második selejtezőkörében csapatunk és a román Steaua Bucuresti között. A cél a csoportkörbe jutás, együttesünk történetében először sikerülhet ez a bravúr. 

A kinti mérkőzésen olyan eredményt harcoltunk ki, amellyel hazai pályán, az Elek Gyula Arénában, saját közönségünk előtt minden esélyünk megvan a továbbjutásra. Jól kezdtük a múlt keddi találkozót, 5-2-re vezettünk az elején, de utána a kihagyott helyzetek elbizonytalanították a társaságot, közben pedig a Steaua könnyen lehet, hogy az idénybeli legjobb játékával rukkolt elő. A második félidőben előfordult, hogy héttel vezettek a románok, ám az ijesztő különbség nagy részét a Lékai Máté és Bognár Alex hiányában vezérré előlépett Csörgő Kristóf, valamint a tízgólos Bujdosó Bendegúz főszereplésével eltüntettük, s így 31-33-ról várhatjuk a második hatvan percet. 

Jó hír, hogy a Szeged ellen már visszatérhetett a pályára két irányítónk, Lékai és Bognár, jobbátlövőnk, Ónodi-Jánoskúti Máté viszont kihagyja a keddi összecsapást is, miután – mint azt megírtuk –  az idegenbeli meccsen óriási pofont kapott Burlacutól, és orrcsonttörést szenvedett, a vétkes azonban megúszta az eltiltást…

Vezetőedzőnk, Pásztor István elmondta, remek felkészülés volt a visszavágóra a szombati, Pick Szeged elleni idegenbeli bajnoki mérkőzés, amelyen hatalmas tempót diktált mindkét gárda, a Bajnokok Ligája topcsapatainak egyikével találkozhattunk, ráadásul a második félidőt egy góllal meg is nyertük az egyébként 39-33-ra elvesztett találkozón. Erre a nagy iramra lesz szükség a Steaua ellen is, hiszen ebben feltétlenül jobbak vagyunk náluk. 

Trénérünktől a mérkőzés előtti napon megkérdeztük, milyen csapatot szeretne látni kedd este:

- Acélkemény Fradit várok, amely megmutatja, hogy ez a mi házunk, a mi várunk. Korszerű, szikrázóan kemény védekezésből induló, sok lerohanáson alapuló gyors játékra készülünk.

A biztos továbbjutáshoz legalább három góllal kell nyernünk, kétgólos siker esetén nem számít az idegenben lőtt gól és hosszabbítás sincs, hanem azonnal hétméteresek döntenek, minden más eredmény pedig a bukarestieknek kedvez. Persze, bízzunk abban, hogy ezt csak a rend kedvéért jegyeztük meg, és kedd este negyed 9 körül már hatalmas ünneplés lesz az Elek Gyula Arénában! 

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
2. selejtező kör, 2. mérkőzés

Ferencváros - CSA Steaua Bucuresti
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2022. október 4., 18:45
Játékvezetők: Ramesh Thiyagarajah, Suresh Thiyagarajah
Jegyár: 1500 - álló, 2500 - ülő
Online jegyvásárlás ITT!
Tv: Sport 2

Cikkajánló

Vereség Szegeden a szezon utolsó meccsén

Férfi kézilabdacsapatunk a jó kezdés után kikapott a bajnoki döntős szegediektől.

A bajnoki döntőre készülő Szeged ellen zárunk

Az NB I-ben már biztosan 4. férfi kézilabdacsapatunk szerdán idegenbeli bajnokival fejezi be az évadot.

Röhögőgörcsös kvíz Kovacsics Petivel és Füzi Danival

Meztelenül alvás, dalverseny, tartalomgyártás, csajozási tippek - VIDEÓ!

Parázs csatában nyertünk az utolsó hazai bajnokin

Férfi kézilabdacsapatunk öt góllal győzte le a Szigetszentmiklóst a vasárnap esti bajnokin.

Az újabb győzelem a cél az utolsó hazai bajnokin

Férfi kézilabdacsapatunk a Szigetszentmiklóst fogadja vasárnap este az Elek Gyula Arénában.

Ebben a szezonban is oda-vissza legyőztük a Tatabányát!

Az elsőtől az utolsó percig irányítva nyerte meg a rangadót férfi kézilabdacsapatunk.

Meghosszabbítanánk a Tatabánya elleni jó sorozatot

A bajnokságban már biztosan negyedik férfi kéziseink szerdán újra legyőznék az Európa-kupa-döntős Tatabányát.

Győri Mátyás készülhet a vb-selejtezőkre

Férfi kézilabdacsapatunk átlövője fontos mérkőzéseken térhet vissza a válogatottba.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin