2022. október 1.
Helytállás a bajnok otthonában
Végig BL-tempót diktált a Szeged, de a második félidőt egy góllal megnyertük a K&H liga 5. fordulójában.

Két Európa-liga selejtezőmérkőzés között nem könnyű bajnokit játszani, pláne, ha a címvédő Pick Szeged az ellenfél - erről beszélt jobbátlövőnk, Balogh Zsolt (aki egyébként nagy tapsot kapott korábbi együttesének szurkolóitól) a szombati idegenbeli találkozó előtti videós beharangozónkban, majd hozzátette, ennek ellenére sem lassítjuk majd a tempót, a saját játékunkat szeretnénk játszani. 

Érdekesség, hogy a Pick Arénában debültált az új idegenbeli, zöld-fekete színű mezünk, amelyben férfi kézilabdázóink közül az első gólt Lékai Máté szerezte. 

A dressz első percei nem sikerültek a legjobban, már a kezdő sípszótól nagy tempót diktált riválisunk, látszott, hogy a Tisza-partiak helyre akarják billenteni az önbizalmukat a Bajnokok Ligája-fiaskók után, hétpercnyi játék után már 7-3-ra vezettek, és a rohanás ezt követően sem állt meg. Mikler Roland parádésan védett, Pásztor István vezetőedzőnk a 17. percben 13-5-ös állásnál kért időt, a különbség viszont tovább nőtt: a 21. percben lett tízgólos Alexandre Blonz villanása után (16-6).

Az első félidő pozitívuma, hogy a hét a hat elleni játékkal sikerült meglepni a Szegedet, 3-0-s szériát produkáltunk, és mínusz hét környékén tartottuk magunkat. Arról, hogy ez tényleg ne legyen több, az utolsó másodpercben Csörgő Kristóf gondoskodott, 20-13-mal mentek pihenni a csapatok. 

A szünet után sem vett vissza a hazai gárda, de jöttek a védések Győri Kristóftól (hetest is fogott), így jelentősen nem nyílt az ollló, támadásban pedig kifejezetten jól játszottunk, erről árulkodott a Nagy Bence és Kovacsics Péter közreműködésével szerzett gyönyörű kínai gól (29-21).

A második félidő első szűk húsz percét döntetlenre hoztuk, majd a kettős emberhátrány sem tört meg minket, támadhattunk a mínusz ötért is... Ez ugyan nem jött össze, de ettől függetlenül minden dicséretet megérdemelnek a fiúk a fordulás után látottakért és a hatalamas iramért, a második harminc percet nagy bravúrral (20-19-re) egy góllal meg is nyertük - ismét Csörgő szerezte az utolsót.

Az összecsapást a papírformának megfelelően a szegediek nyerték 39-33-ra, ezzel folytatták hibátlan sorozatukat a bajnokságban, csapatunk pedig készülhet arra a mérkőzésre, amelyet mind nagyon várunk, a keddi, Steaua Bucuresti elleni Európa-liga visszavágóra (jegyvásárlás ITT!). Kétgólos hátrányból indulunk, lesz miért visszavágni, és a végén remélhetőleg azt is elmondhatjuk majd, hogy története során először nemzetközi kupasorozat csoportkörében szerepelhet férfiegyüttesünk. 

K&H kézilabda liga
4. forduló

Pick Szeged – Ferencváros 39-33 (20-13)
Helyszín: Pick Aréna
Időpont: 2022. október 1., szombat, 19:30
Játékvezetők: Sándor László, Szikszay Csaba
Szeged: Alilovic, Mikler (kapusok), Tönnesen 6, Bodó 1, Martins 3, Radivojevics 2, Szita 2, Gaber 2, Sostaric, Frimmel 3, Ludmán, Garciandia 1, Fekete G., Bombac, Rosta 13, Blonz 6. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor
Ferencváros: Borbély, Győri (kapusok), Bognár, Füzi 6, Nagy B. 1, Imre 4, Balogh Zs. 1, Pordán, Debreczeni 4, Bohács 1, Prainer 6, Lékai 2, Csörgő 2, Mikita, Bujdosó 2, Kovacsics 4. Vezetőedző: Pásztor István

Cikkajánló

U21-es vb-ezüstérmes is érkezik férfi kéziseinkhez

Bemutatjuk férfi kézilabdacsapatunk három nyári érkezőjét, Bálint Bencét, Mikler Krisztiánt és Bodnár Gézát.

Horváth-Garaba Ádám: „Elhittük, hogy sikerülhet”

Átlövőnk szerint a küzdeni akarás és a taktika hozta meg a történelmi sikert az U20-as férfi kézi Eb-n.

Mészáros Máté: „Életem végéig emlékezni fogok az Eb-re”

Beállónk nemcsak aranyat nyert az U20-as férfi kézi Eb-n, de még a torna All Star-csapatába is bekerült.

Balogh Ádám: „Tudtam, hogy flow-ba kell kerülni”

Interjú U20-as Európa-bajnok kézilabdakapusunkkal, aki a tornán többször, így a döntőben is nyerőember volt.

Európa-bajnok a juniorválogatott!

Legyőzte a svédeket a három FTC-játékossal felálló U20-as kéziválogatott az Eb-döntőben.

Kialakult férfi kézilabdacsapatunk kerete az élvonalra

Változott együttesünk a 2026/2027-es idény előtt, de kulcsjátékosok is maradtak a Népligetben.

Három FTC-játékossal Eb-döntős a válogatott!

Balogh Ádám, Horváth-Garaba Ádám és Mészáros Máté is döntőt játszhat vasárnap az U20-as férfi kézi Eb-n.

A románok legyőzésével Eb-negyeddöntős a válogatott

A keddi fölényes siker után a csütörtöki negyeddöntőben Németország következik az U20-as férfi kézilabda Eb-n.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin