
Férfi kézilabda NB I, 19. forduló:
Ferencváros-Veszprémi KKFT 29-28 (11-16)
gólszerzőink: Füzi 6, Bujdosó 6, Nagy 5, Kovacsics 4, Andjelic 3, Ónodi-Jánoskúti 3, Schuch, Schäffer
Két sérült játékosa, Bognár Alex és Prainer Viktor nélkül állt ki együttesünk abban a reményben, hogy sikerül visszavágni a szűk egy hónappal ezelőtti veszprémi vereségért. Így is indult a találkozó, 3-2-re még vezettünk, innentől azonban következett egy bő nyolcperces ferencvárosi gólcsend, ennek következtében 7-3-ra elmentek a vendégek. Hiába kért időt Horváth Attila, sokat hibáztunk, a veszprémi kapus, Borbély Ádám pedig bravúrt bravúrra halmozott, így alakulhatott ki a 22. percre egy hétgólos különbség a vendégek javára. (6-13)
Főleg Bujdosó Bendegúz góljaival sikerült négyre zárkóznunk, de a félidő hajrája ismét a veszprémieké volt, így a szünetben öt gól volt a két csapat között. (11-16)

A második játékrészre varázsütésszerűen az igazi arcunkat mutató csapat jött ki az öltözőből: keményen, határozottan védekeztünk, amelyből jöttek a gyors gólok, de felállt fal ellen is kiválóan járattuk a labdát, és sokkal jobb százalékban értékesítettük a helyzeteinket. Közel nyolc percig nem tudták a vendégek bevenni a kapunkat, mi pedig előbb egyenlítettünk (16-16), majd a 44. percben a szenzációsan játszó Bujdosó Bendegúz vezérletével át is vettük a vezetést.
Innentől fej-fej mellett haladt a két csapat, óriásit küzdöttünk védekezésben és támadásban is, csak dicséret illet mindenkit, a beállóban nagyot harcoló és eredményes Füzi Dánieltől kezdve a remekül irányító Bozo Andjelicen és a fontos gólokat szerző Nagy Bencén át, a fiatal kora ellenére magbízhatóan és okosan játszó Ónodi-Jánoskúti Mátéig. Pedig az utolsó hét percre elveszítettük védelmünkből Schuch Timuzsint, de csapatként, valamint Jakub Mikita, Pordán Bálint és Kovacsics Péter kiváló védekezésének is köszönhetően ezt is elbírtuk.

Kapuban is pont akkor jöttek a bravúrok Győri Kristóftól és Marián Zernovictól, amikor kellettek, szlovák kapusunk néhány másodperccel a vége előtt kivédte Szeitl lövését, ezzel 28-29-re nyertünk, és visszavágtunk a veszprémieknek.
Rendkívül fontos, önbizalomnövelő győzelem volt ez hétgólos hátrányból felállva, ennek köszönhetően pedig biztosan a harmadik helyen telelünk a bajnokságban.
Cikkünk hamarosan frissül a sajtótájékoztató felvételével.
Férfi kéziseink balszélsője szerint jól halad a csapat felkészülése, de persze van még tennivaló a rajtig.
Kézilabdacsapatunk átlövője kilenc gólt szerzett az első ferencvárosi mérkőzésén Balatonbogláron a NEKA ellen.
Férfi kézilabdacsapatunk a félidei döntetlen után nyert a szintén NB I-es NEKA otthonában.
Férfi kézilabdacsapatunk új kapusa az első fradis hetéről, a csapattársakról és a szezon céljairól is beszélt.
Az alapozást a héten kezdő férfi kézilabdázóinkra öt ellenfél vár augusztusban, köztük három NB I-es rivális.
Férfi kézilabdacsapatunk az NB I első fordulójában a Dabast fogadja, de még az ősszel érkezik a Szeged is.
Hétfőn szezon eleji megbeszélés, felmérés és foci szerepelt férfi kézilabdacsapatunk programjában.
A játékosként és edzőként is csak az FTC-t szolgáló Kiss György első interjúja NB I-es vezetőedzőként.