2019. október 18.
Hiába küzdöttünk, ezúttal kikaptunk
Az akarással nem volt gond, de fiatal csapatunk ezúttal sokat hibázott, így kikapott a Budakalásztól.

Férfi kézilabda NB I, 7. forduló:
FTC-HungaroControl – Budakalász 26-27 (8-9)
gólszerzőink: Bujdosó 8, Andjelic 6, Schäffer 4, Debreczeni 3, Nagy 2, Pordán, Bohács, Ivanovic

A Budakalász eddig szinte minden ellenfelét nagyon komolyan megszorongatta, és csak a hajrában veszítette el mérkőzéseit. Rögtön az első félidőben ízelítőt is kaptunk ebből a harcos kalászi játékból, elképesztően keményen védekeztek a vendégek, mi pedig olyan hibákat vétettünk támadásban, amilyeneket az idén még egyik bajnokin sem.

Ennek ellenére sikerült kétszer is elmennünk két góllal (4-2-re és 7-5-re), majd a 24. és a 29. perc között egy 4-0-s sorozatot produkált a Budakalász, ezzel pillanatok alatt máris ott volt a kétgólos előny. (7-9) Az első félidő hajrájában Kovacsics Petyát piros lappal végleg kiállították, de így is sikerült egy gólra feljönnünk a szünetre. (8-9) Az, hogy a Budakalász nem vezetett többel, nagyban Marián Zernovicnak volt köszönhető, aki kiválóan védett.

A második félidőben is folytatódott ugyanaz a játék mindkét oldalon, fej-fej mellett haladt a két csapat a Budakalász tökéletesen kihasználta, hogy támadásban gyakorlatilag csak Bujdosó Bendegúz hozta azt, amit tud, és a többieknek csak villanásaik voltak, de mivel sokat hibáztunk, ezért nagyon kellettek ezek a villanások is. Megfigyelhető volt, hogy amint gólt dobtunk, a budakalásziak rendezetlen védelem ellen rendre gyorsan betaláltak, így mindent kezdhettünk elölről. A 39. percben vettük át a vezetést (14-13), többször kettő volt az előnyünk, de a vendégek mindig egyenlítettek.

Négy perccel a vége előtt még 26-24-re vezettünk, a Budakalász azonban előbb egyenlített, majd amikor feél perc volt hátra, akkor a vezetést is átvette. (26-27) Támadhattunk az egyenlítésért, de nem sikerült gólt szereznünk, így hetedik mérkőzésünkön elszenvedtük második vereségünket, ennek ellenére maradtunk a negyedik helyen a tabellán.

A találkozó utáni sajtótájékoztató:

Most egy hét válogatott szünet következik, majd november 2-án Gyöngyösre látogatunk.

Kövess bennünket Instagramon is:

Cikkajánló

Tóth Péter készen áll a szezon második felére

Nyáron érkezett kézilabdázónk sérülése után a héten visszatért a teljes értékű edzésmunkához.

Nemzetközi mérkőzésekkel készülünk a tavaszra

A téli szünetet negyedik helyen töltő férfi kézilabdacsapatunkra három edzőmeccs vár januárban.

A bajnoki bronz bearanyozta az évet

Öt kiemelt jelentőségű meccs segítségével foglaljuk össze, milyen volt férfi kézilabdacsapatunk 2025-ös éve.

Bujdosó Bendegúzéknál varázstobozból nő a karácsonyfa

Férfi kézilabdacsapatunkat lassan egy évtizede erősítő szélsőnk mesélt az ünnepi szokásaikról.

Győri Kristóf juniorkora után volt újra a válogatottnál

Három játékosunk volt ott a férfi kéziválogatott decemberi összetartásán; közülük kapusunkat kérdeztük.

Nem tudtunk meglepetést okozni az évzárón

A második félidőben kapaszkodtunk, de elvitte a Szeged a két pontot a férfi kézilabda-bajnokin.

Az ősz legjobb játékára lesz szükség szerdán

Férfi kézilabdacsapatunk remek formában várja szerda este a BL-ben edződő Szegedet az őszi szezonzárón.

Meggyőző játék, sima győzelem a bajnokságban

Férfi kézilabdacsapatunk már az első félidőben eldöntötte a Szigetszentmiklós elleni bajnokit.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin