2021. augusztus 27.
Hiányzókkal is nagyon simán vertük a kis Veszprémet
Két irányítónk hiányában is magabiztos győzelmet aratott férfi kézilabdacsapatunk.

Felkészülési mérkőzés:
Ferencváros-Veszprémi KKFT 28-21 (13-13)
gólszerzőink: 
Prainer 6, Ónodi-Jánoskúti 5, Füzi 5,  Kovacsics 3, Nagy 2, Imre 2, Pordán 2, Debreczeni, Mikita, Bujdosó

Úgy vágtunk neki idei utolsó felkészülési mérkőzésünknek, hogy két irányítónkra, Bozo Andjelicre és Bognár Alexre nem számíthatott Horváth Attila vezetőedző. Visszatért viszont az ifjúsági Európa-bajnokságról Ónodi-Jánoskúti Máté és Imre Bence, valamint tudta vállalni a játékot az edzésen bokasérülést szenvedett Debreczeni Dávid is.

Tavaly Veszprémben nem várt, súlyos vereséget szenvedtünk a veszprémi fiataloktól, és ezt a mérkőzést is hasonlóan kezdtük: a vendégek 8-4-re elhúztak. Most azonban nem estünk össze, és irányítóink hiányában is próbáltunk kreatívan játszani, az időközben beállt Füzi Dánielt sorra megtaláltuk beállóban, és az ő góljainak, valamint Marián Zernovic néhány védésének, valamint a DD által irányított fal blokkjainak köszönhetően egy 7-2-es sorozatot produkáltunk, és máris nálunk volt az előny. (11-10) A szünetben 13-13-mal fordultunk.

A második félidőt parádésan kezdtük, két Ónodi, két Kovacsics és egy Nagy góllal egy 5-0-s szériának köszönhetően 18-13-ra elhúztunk. A veszprémiek időt kértek, de nem tudtak új színt hozni a játékba, nálunk pedig mindig volt egy játékos, aki hozott egy extra periódust: Nagy Bence irányítóban remekül játszott, kiváló passzokkal hozta helyzetbe társait, a fiatalok közül Prainer és Imre is szép gólokkal növelte az előnyünket, Pordán is két gyors góllal szállt be, de Győri Kristóf is bemutatott néhány bravúrt a kapuban.

Már 11 gól is volt a két csapat között, végül nagyon magabiztos, 28-21-es győzelmet arattunk. A felkészülési időszakban veretlenek maradtunk: döntetlent játszottunk a Tatabányával, majd sorrendben legyőztük az Egert, a Csurgót és a kis Veszprémet is, ami rendkívül biztató a szezonkezdés előtt.

Az első bajnokinkat szeptember 10-én, az újonc Kecskemét otthonában játsszuk.

Kövess bennünket Instagramon is:

Cikkajánló

Vereség Szegeden a szezon utolsó meccsén

Férfi kézilabdacsapatunk a jó kezdés után kikapott a bajnoki döntős szegediektől.

A bajnoki döntőre készülő Szeged ellen zárunk

Az NB I-ben már biztosan 4. férfi kézilabdacsapatunk szerdán idegenbeli bajnokival fejezi be az évadot.

Röhögőgörcsös kvíz Kovacsics Petivel és Füzi Danival

Meztelenül alvás, dalverseny, tartalomgyártás, csajozási tippek - VIDEÓ!

Parázs csatában nyertünk az utolsó hazai bajnokin

Férfi kézilabdacsapatunk öt góllal győzte le a Szigetszentmiklóst a vasárnap esti bajnokin.

Az újabb győzelem a cél az utolsó hazai bajnokin

Férfi kézilabdacsapatunk a Szigetszentmiklóst fogadja vasárnap este az Elek Gyula Arénában.

Ebben a szezonban is oda-vissza legyőztük a Tatabányát!

Az elsőtől az utolsó percig irányítva nyerte meg a rangadót férfi kézilabdacsapatunk.

Meghosszabbítanánk a Tatabánya elleni jó sorozatot

A bajnokságban már biztosan negyedik férfi kéziseink szerdán újra legyőznék az Európa-kupa-döntős Tatabányát.

Győri Mátyás készülhet a vb-selejtezőkre

Férfi kézilabdacsapatunk átlövője fontos mérkőzéseken térhet vissza a válogatottba.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin