2026. szeptember 27.
Hiányzott a frissesség a győri bajnokin
Férfi kézilabdacsapatunk két nappal az Eger elleni siker után vereséget szenvedett az ETO otthonában.

Vasárnap este másodszor is nekifutottak a csapatok a még második fordulóban félbeszakadt NB I-es férfi kézilabda-mérkőzésnek Győrben. Szeptember 11-én ugyanis beázott a Magvassy-csarnok, és miután a problémát akkor nem sikerült azonnal orvosolni, a 27. percben berekesztették a találkozót. Az újrajátszás előtt a mieink voltak nehezebb helyzetben, hiszen miközben az ETO legutóbb kilenc napja játszott, az Eger elleni végletekig kiélezett mérkőzésünk az Elek Gyula Arénában kevesebb 48 órával a győri meccs kezdete előtt ért véget– kulcsjátékosaink tehát nem lehettek kipihentek. Ennek tudatában arra lehetett számítani, hogy Kiss György a megszokottnál többet forgatja a csapatát ezen a találkozón.

A péntekhez képest két változás történt a keretben: Lékai Máté helyett Tarjányi Dániel került be, míg Mikler Krisztián távollétében mindössze 17 éves kapusunk, Magyar Bence kapott lehetőséget.

Láthatóan már az első percekben hiányzott a frissesség a csapatból, rossz döntéseket hoztunk támadásban, amit a hazaiak könyörtelenül megbüntettek, alig több, mint három perc után már 5-0-ra vezettek. Az 5. percben Bodnár Géza szerezte az első ferencvárosi gólt, de a különbség növekedését ezzel is alig tudtuk megfékezni, helyzetünket tovább nehezítette, hogy korábbi kapusunk, Győri Kristóf is remek napot fogott ki.

Az első negyedórát követően javult fel annyira a játékunk, hogy egyenrangú partnerei voltunk a hazaiaknak, szükség volt Bálint Bence és Nagy Bence góljaira – a 24. percben pedig Koller szerezte meg a tizedik ferencvárosi találatot. Több gólt azonban ebben a játékrészben már nem lőttünk, így a szünetre nőtt a legnagyobbra a hátrányunk (22-10).

A második félidő elején olyan csapatot küldött pályára vezetőedzőnk, amelyben a két szélsőt leszámítva az előző évadban még mindenki az NB I/B-ben szerepelt. Nem is lehetett panasz a fiatalokra, akik az első egy-két bizonytalanabb támadás után bátran és jól kézilabdáztak, a játékrész első tizenöt percét két góllal meg is nyerték (29-19).

A találkozó 55. percében megszerezte első NB I-es gólját 18 éves átlövőnk, Tarjányi Dániel, s bár a hajrában ismét nőni kezdett a különbség, a második félidőben sokkal több pozitívumot láttunk, és közben fiatal játékosaink értékes élvonalbeli játékperceket szereztek. A mérkőzést végül 40-22-re nyerték meg a hazaiak.

Három nap múlva ismét a Magvassyba látogat férfi kézilabdacsapatunk, akkor a Magyar Kupa III. fordulójában találkozunk a Rába-partiakkal. Pénteken pedig az Elek Gyula Arénában fogadjuk a Szegedet, a találkozóra online elérhetők a belépők a meccsjegy.fradi.hu-n.

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
2. forduló - újrajátszás

ETO University HT – Ferencvárosi TC 40-22 (22-10)
Helyszín: Magvassy Mihály Sportcsarnok

Kiss György: – Ezt és a következő két mérkőzést gyakorlásnak használjuk, más céljaink vannak ebben a bajnokságban, mint a Győrnek. Az első félidőre megbeszéltek sajnos nem működtek, nem koncentráltunk eléggé, felesleges technikai hibák voltak. A második félidőre a fiatalok aránylag jól szálltak be, nyilván az ellenfél is másképpen állt hozzá akkor, de attól függetlenül dicséretet érdemelnek, mert jó dolgokat csináltak.

Cikkajánló

Nincs idő pihenésre, Győrbe látogatunk

Férfi kézilabdacsapatunk az Eger elleni fontos siker után 48 órával újra az ETO vendége lesz.

Végletekig kiélezett meccsen maradt itthon a két pont

Még az utolsó másodpercben is izgulni kellett, de végül legyőzték az Egert férfi kéziseink.

Négy napon belül kétszer is játszunk a Győrrel

Férfi kéziseink vasárnap pótolják a félbeszakadt bajnokit, majd három nappal később a kupában szerepelnek.

Sokat jelentene az újabb hazai siker

Péntek este az újonc Egerrel meccsel férfi kézilabdacsapatunk, a találkozó előtt Török Ákost kérdeztük.

A Győrrel találkozunk a kupában

A Magyar Kupa III. fordulójában élvonalbeli együttes vendége lesz férfi kézilabdacsapatunk.

Imre Bence: „Előtörtek az emlékek, elérzékenyültem”

A péntek esti kézilabda-bajnokin Imre Bence 2024 után tért vissza játékosként az Elek Gyula Arénába.

Két ponttal távozott a címvédő

Férfi kézilabdacsapatunk az első tíz percben tudta szorosan tartani a Veszprém elleni bajnokit.

„Jó lenne minél tovább partiban maradni a Veszprémmel”

A péntek esti, Veszprém elleni hazai bajnoki előtt kapusunkkal, Mikler Krisztiánnal készítettünk interjút.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin