2026. november 2.
„Hiszek benne, hogy szerzünk még pontokat az ősszel!”
Nyolc forduló után férfi kéziseink a nyolcadik helyen állnak az NB I-ben, vezetőedzőnk, Kiss György értékelt.

A szezon első két hónapjában remekül teljesített férfi kézilabdacsapatunk az NB I-ben: mindössze egy olyan meccsen szenvedett vereséget, amelyben reális benne volt a pontszerzés lehetősége. Emellett háromszor nyert hazai pályán és bravúros győzelmet aratott a PLER vendégeként is – így négy győzelemmel és négy vereséggel pillanatnyilag a nyolcadik helyen áll a tabellán. Az eddigiekről együttesünk vezetőedzőjét, Kiss Györgyöt kérdeztük.

– Tart az őszi szünet a bajnokságban, az eddigi mérlegünk négy győzelem, négy vereség. Aláírta volna ezt a szezon előtt?

– Mindenképpen. Ebből a nyolc mérkőzésből két olyan volt, amelyen nem voltam megelégedve sem a csapat, sem pedig a saját teljesítményemmel. Az egyik a győri megismételt bajnoki mérkőzés, amely nagyon nem sikerült, ott nem kézilabdáztunk a megfelelő szinten, a másik pedig a legutóbbi, gyöngyösi, ahol egyszerűen nem pörögtünk fel kellően a mérkőzésre, miközben úgy készültünk, hogy lehet keresnivalónk.

– Még a nyáron említette, hogy a játékoskeretet tekintve vékony jégen járunk majd, sajnos időközben ki is dőlt néhány játékos. Mennyire igényelt mindez egyfajta újratervezést?

– Folyamatosan sakkozunk a játékpercekkel, Lékai Máténak például külön edzésprogramja is van. Előfordult, hogy a Koller Tominak fájt a térde, akkor annak megfelelően szerveztük az edzéseit.  Ugyanakkor a fiatalok természetesen más jellegű munkát végeznek, próbáljuk úgy összehangolni, hogy mindenkinek megfelelő legyen, és persze a csapat minél jobb eredményeket érjen el.

– Az ősszel a csapat megmutatta, képes nagy bravúrokra, de természetesen benne van a pakliban, hogy egy-egy meccs nem a tervek szerint alakul.

– Ez így van, általában abból vannak problémáink, ha belemegyünk egy kicsit kapkodósabb játékba. A keret adottságai miatt mi nem tudunk végigrohanni egy egész mérkőzést, okosan kell beosztani az erőnket. Ugyanakkor nagyon együtt van a csapat, a fiatalok beilleszkedtek, a felnőttjátékosok pedig folyamatosan segítik őket, de amikor szükséges, elmondják a kritikai észrevételüket is.

– Személy szerint hogy érzi magát a csapat élén az élvonalban?

– Köszönöm szépen, nagyon jól!

Úgy érzem, megtaláltam a hangot a csapattal, illetve azokkal a játékosokkal, akik már bizonyítottak az NB I-ben, szerencsére vannak jó páran.

Remélem, ez hosszú távon is így marad, és ugyanezt a munkát tudjuk folytatni.

– Öt meccset játszik még az együttes a naptári évben. Mi várható ezeken a találkozókon?

– Az első nyolc fordulóban sok nagy meglepetés történt a bajnokságban, rengeteg a körbeverés. Jövő szombaton Tatabányára látogatunk, ahonnan pontot rabolt a Szigetszentmiklós. Persze ezzel együtt sem mi leszünk az esélyesek, majd még négy olyan csapattal találkozunk, amelynek komplett a kerete, de mondtam a srácoknak, én nagyon hiszek abban, hogy az őszi szezonban még tudunk pontokat szerezni. Remélem, hogy így is lesz!

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA

Az FTC eddigi eredményei:
Ferencvárosi TC – Bepelog Dabas 39-29
Ferencvárosi TC – One Veszprém HC 26-42
Ferencvárosi TC – Eger 31-30
ETO University HT – Ferencvárosi TC 40-22
Ferencvárosi TC – OTP Bank-Pick Szeged 27-35
PLER-Budapest – Ferencvárosi TC 30-32
Ferencvárosi TC – Budai Farkasok-Rév 32-29
HE-DO B.Braun Gyöngyös – Ferencvárosi TC 42-32

Az FTC további programja 2026-ban:
november 14., 18:00, Tatabánya: MOL Tatabánya KC – Ferencvárosi TC
november 21., 18:00, Elek Gyula Aréna: Ferencvárosi TC – Balatonfüredi KSE
november 28., 18:00, Szigetszentmiklós: Szigetszentmiklósi KSK – Ferencvárosi TC
december 5., 19:00, Balatonboglár: Liqui Moly NEKA – Ferencvárosi TC
december 11., 18:00, Elek Gyula Aréna: Ferencvárosi TC – Csurgói KK
________________________________________
Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!

Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes közvetítéseivel, állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. Itt lesz látható női kézilabdacsapatunk november 3-i, Esztergom elleni hazai bajnoki mérkőzése is. 

Cikkajánló

Megszakadt a sorozat, nem volt esély Gyöngyösön

Férfi kézilabdacsapatunk két győzelem után ezúttal pont nélkül maradt az NB I-ben.

Újabb nehéz pályán okoznánk meglepetést

Férfi kézilabdacsapatunk sorozatban a harmadik győzelméért harcolhat szombaton Gyöngyösön.

Koller Tamás: „Az esésekben sosem voltam jó”

„Új” beállónk védekezésben és támadásban is kulcsjátékosa az NB I-ben remeklő férfi kézilabdacsapatnak.

„Nem biztos, hogy a szezon előtt ezt bárki gondolta”

Lékai Máté és Kiss György értékelt férfi kézilabdázóink Budai Farkasok elleni győzelme után.

Nagyon akartuk, itthon is tartottuk a két pontot

Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...

A harmadik hazai sikerért harcolunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.

„Nem volt bennem letargia, koncentrálok a feladatra!”

Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.

Elérhetők a jegyek a Budai Farkasok elleni bajnokira

Férfi kézilabdázóink a PLER legyőzése után pénteken is a pontszerzésért lépnek pályára.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin