Felkészülési mérkőzés:
Junior válogatott-Ferencváros 26-29 (18-16)
gólszerzőink: Szakály 6, Imre 5, Pálos 4, Andjelic 4, Holdosi 3, Prainer 2, Orjonikidze 2, Schuch, Oláh, Burony
A kiírásban szerepel, hogy minden NB I-es csapatnak kötelező lejátszania egy mérkőzést a magyar junior válogatottal, ezt a találkozót rendezték meg szerdán az Elek Gyula Arénában. Hivatalosan a pályaválasztó a válogatott volt.
A juniorok nagyon jól kezdtek, 4-1-re elhúztak, ám főleg gyors szélsőink, Szakály Beni és Pálos Gabó góljaival szisztematikusan ledolgoztuk a hátrányt, és a 13. percben utolértük az ellenfelet. (9-9) A vezetést azonban nem sikerült átvennünk, mindig a junior válogatottnál volt az előny, hol kettő, hol három góllal vezettek. Horváth Attila ismét sokat szerepeltette fiataljait, akárcsak Szegeden, most is hosszú percekig csak tizenéves tehetségeink voltak a pályán az U21-es válogatott ellen. A szünetben kettővel vezettek a vendégek. (18-16)
A második félidőben a továbbra is remeklő Szakály vezérletével már sikerült nem csak egyenlítenünk, de átvenni is a vezetést, a 42. percben kettő volt az előnyünk. (20-22) Innentől szinte csak ifistáink voltak a pályán a náluk idősebb válogatott játékosok ellen. A 16 éves Imre Bence öt gólt lőtt, de a felnőtt csapatban először pályára lépő, 17 éves Burony Bence is betalált debütáló találkozóján.
A rendkívül szoros végjátékot fiataljaink bírták jobban, és végül 29-26-os győzelmet arattak.
Következő mérkőzésünket szombaton játsszuk, amikor a Telekom Veszprémet fogadjuk.
Kövess bennünket az Instagramon is:
Férfi kéziseink balszélsője szerint jól halad a csapat felkészülése, de persze van még tennivaló a rajtig.
Kézilabdacsapatunk átlövője kilenc gólt szerzett az első ferencvárosi mérkőzésén Balatonbogláron a NEKA ellen.
Férfi kézilabdacsapatunk a félidei döntetlen után nyert a szintén NB I-es NEKA otthonában.
Férfi kézilabdacsapatunk új kapusa az első fradis hetéről, a csapattársakról és a szezon céljairól is beszélt.
Az alapozást a héten kezdő férfi kézilabdázóinkra öt ellenfél vár augusztusban, köztük három NB I-es rivális.
Férfi kézilabdacsapatunk az NB I első fordulójában a Dabast fogadja, de még az ősszel érkezik a Szeged is.
Hétfőn szezon eleji megbeszélés, felmérés és foci szerepelt férfi kézilabdacsapatunk programjában.
A játékosként és edzőként is csak az FTC-t szolgáló Kiss György első interjúja NB I-es vezetőedzőként.