2023. április 11.
Imre és Ónodi-Jánoskúti is a válogatottban
Lékai Máté mellett két fiatal játékosunk is bekerült a keretbe, az először meghívott Imre Bencét kérdeztük.

Három játékosunk is bekerült a már biztos Eb-résztvevő férfi kézilabda-válogatott április végi, a Litvánia és Grúzia elleni selejtezőkre készülő keretébe. A legutóbbi két, Svájc elleni összecsapáson parédésan teljesítő irányító Lékai Máté mellett ezúttal két ferencvárosi fiatal, Ónodi-Jánoskúti Máté és az először meghívott Imre Bence is készülhet az összetartásra.

- Hihetetlennek tűnt, amikor megtudtam, hogy bekerültem a felnőttválogatottba, hiszen szerintem minden fiatal kézilabdázó erről álmodik - mondta honlapunknak Imre Bence. - Örülök a lehetőségnek, keményen meg kell majd dolgoznom a játékpercekért, a beilleszkedést könnyítheti, hogy most sok lesz a fiatal játékos, de biztosan Lékai Máté is sokat segít majd ebben. Óriási élmény lesz, nagyon várom ezt a két mérkőzést.

Imre az ősszel a keretbe egyszer már beválogatott, ám sérülés miatt az összetartás kihagyó Ónodi-Jánoskúti Mátéval gyakorlatilag együtt járta végig az utánpótlás- ranglétrát. Most a válogatottban is ugyanakkor mutatkozhatnak be.

- Tisztában vagyunk vele, hogy ez most nem a teljes keret és azzal is, hogy egyelőre nekünk a nagyobb feladataink a juniorválogatottnál vannak. Megpróbálunk bekerülni a nyári U21-es világbajnokságra utazó keretbe is, a mostanit pedig nagyon jó lehetőségnek fogjuk fel, de azt sem szabad elhinnünk, hogy most már felnőttválogatottak vagyunk.

Fiatal jobbszélsőnk szerint a csapat Európa-liga-menetelése fontos szerepet játszhatott a meghívóban, nagyon értékes tapasztalatokat szereztek az elmúlt hónapokban.

- Úgy gondolom, jobb játékosokká váltunk, az ilyen meccseken szerintem tényleg csak fejlődni lehet, a világ legjobb kapusaival találkoztunk, francia és német válogatott játékosokkal. Hosszú és sikeres út volt, rengeteget profitáltunk belőle.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK

Április 27., 18 óra, Klaipéda (Litvánia)
Litvánia - Magyarország

Április 30., 18 óra, Tatabánya
Magyarország - Grúzia

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Andó Arián (Balatonfüredi KSE), Nagy Martin (VfL Gummersbach, német), Palasics Kristóf (HSA NEKA)
Jobbszélsők: Imre Bence (FTC), Krakovszki Zsolt (HSA NEKA)
Jobbátlövők: Ilics Zoran (Telekom Veszprém), Ónodi-Jánoskúti Máté (FTC)
Irányítók: Fazekas Gergő (Orlen Wisla Plock, lengyel), Hanusz Egon (TVB Stuttgart, német), Lékai Máté (FTC)
Beállók: Rosta Miklós (OTP Bank-PICK Szeged), Szrnka Levente (Fejér B.Á.L.-Veszprém), Szűcs Bence (Balatonfüredi KSE), Vajda Huba (Balatonfüredi KSE)
Balátlövők: Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém), Szita Zoltán (OTP Bank-PICK Szeged)
Balszélsők: Krakovszki Bence (HSA NEKA), Molnár Robin (OTP Bank-PICK Szeged)

Cikkajánló

Bálint Bence: „Vártam már a bemutatkozást”

Kézilabdacsapatunk átlövője kilenc gólt szerzett az első ferencvárosi mérkőzésén Balatonbogláron a NEKA ellen.

Győzelem az első felkészülési meccsen

Férfi kézilabdacsapatunk a félidei döntetlen után nyert a szintén NB I-es NEKA otthonában.

Mikler Krisztián: „Otthonos légkör fogadott”

Férfi kézilabdacsapatunk új kapusa az első fradis hetéről, a csapattársakról és a szezon céljairól is beszélt.

Korábbi EL-ellenfelünkkel is találkozunk a nyáron

Az alapozást a héten kezdő férfi kézilabdázóinkra öt ellenfél vár augusztusban, köztük három NB I-es rivális.

Az egyik feljutó ellen kezdjük a szezont

Férfi kézilabdacsapatunk az NB I első fordulójában a Dabast fogadja, de még az ősszel érkezik a Szeged is.

Férfi kézilabdázóink is elkezdték a felkészülést

Hétfőn szezon eleji megbeszélés, felmérés és foci szerepelt férfi kézilabdacsapatunk programjában.

„Szeretnénk ötvözni a rutint és a fiatalos lendületet”

A játékosként és edzőként is csak az FTC-t szolgáló Kiss György első interjúja NB I-es vezetőedzőként.

U21-es vb-ezüstérmes is érkezik férfi kéziseinkhez

Bemutatjuk férfi kézilabdacsapatunk három nyári érkezőjét, Bálint Bencét, Mikler Krisztiánt és Bodnár Gézát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin