2020. november 23.
Itt a lehetőség a javításra!
Már szerdán bizonyíthatja férfi kézilabdacsapatunk, hogy csak egy kisiklás volt a veszprémi vereség.

Egészen fantasztikus szezont futott eddig a Ferencváros az NB I-ben, az első öt mérkőzéséből négyet megnyert, csupán a Telekom Veszprémtől kapott ki, amikor jött a „kis Veszprém” elleni bajnoki. A Csurgó elleni győztes rangadó után három nappal rendkívül fásultan és enerváltan játszva beleszaladtunk a késbe idegenben, ezt a vereséget azonban a héten gyorsan kijavíthatjuk, hiszen a tervek szerint szerdán és szombaton is mérkőzést játszunk. Előbb Ceglédre látogatunk, majd az Egert fogadjuk.

A ceglédiek a Telekom Veszprémmel együtt a legtöbb mérkőzést játszották eddig a bajnokságban, 10 bajnokin vannak túl, ebből csupán egyet nyertek meg, és egy döntetlent értek el. Ennek ellenére nem szabad lebecsülni az ellenfelet, erre tökéletes példa az, ami szombaton Veszprémben történt velünk.

Férfi kézilabda NB I, 14. forduló:
Cegléd-Ferencváros
Abony, szerda, 18.00

Cikkajánló

Bujdosó Bendegúz: Nüanszok dönthetnek a görögök ellen

Kézisünknek a jelenlegi a nyolcadik szezonja a Ferencvárosban, amely akár a legsikeresebb is lehet.

Összeállt a védekezés, magabiztosan győztük le a PLER-t

Férfi kéziseink megfogyatkozva is legyőzték a fővárosi riválist, és ideiglenesen felléptek a harmadik helyre.

Kitűnő formában lévő PLER-hez látogatunk

Férfi kéziseink szerdán kulcsfontosságú fővárosi bajnokit játszanak a szombati Európa-kupa elődöntő előtt.

Sok hiányzóval is helyt álltunk a Veszprém ellen

Férfi kéziseink kikaptak ugyan a Telekom Veszprémtől, de láttunk biztató jeleket a jövő hétre.

Korábban kezdődik az Olympiakosz-meccs!

Előrehozott időpontban kezdődik a jövő heti Európa-kupa elődöntő, így át lehet majd érni a futball bajnokira.

A héten a második BL-csapat következik

Itt az újabb nagy feladat férfi kézisienk előtt, a Telekom Veszprém érkezik az Elek Gyula Arénába.

Kikaptunk Szegeden, góllal debütáltak a Mészáros ikrek

Az első negyedórában szorosan tartottuk a meccset, utána pedig fiataljaink bizonyíthattak a Pick Arénában.

Pásztor István: A jövő hét lesz kulcsfontosságú!

Férfi kézilabdacsapatunk vezetőedzője a Szeged és a Veszprém elleni célokról beszélt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin