„Teljesen mindegy, mi fog működni, csak nyerjünk!” – mondta Lékai Máté a horvátok világbajnoki negyeddöntő előtt, Ónodi-Jánoskúti Máté pedig a Fradimédiának arról beszélt, hogy ki kell zárniuk a közel tizenötezer horvát drukkert, és csak a pályára, valamint a mérkőzésre szabad koncentrálniuk.
A negyeddöntőben fordult elő először, hogy mindhárom világbajnokságra nevezett ferencvárosi játékos (Lékai Máté, Ónodi-Jánoskúti Máté, Ancsin Gábor) helyet kapott a tizenhat fős meccskeretben. A bizonytalanabb első percek után gyorsan magára talált a csapat, a kapuban jöttek a védések Bartucz Lászlótól, és szűk negyedóra után megállapíthattuk, hogy az eddigi legjobb meccskezdését produkálta a magyar csapat, a 15. perc elején kétgólos magyar vezetésnél kértek időt a horvátok (5-7).
Kezdett extázisba kerülni a válogatott, betaláltunk háromszor kínaiból, vezettünk négy góllal is, de egy csúnyán elrontott emberelőny után előbb feljöttek egyre, majd a játékrész hajrájában ki is egyenlítettek a házigazdák (15-15). Támadott a vezetésért is az ellenfél, a végén nekünk is volt egy labdánk a félidei vezetésért, maradt a döntetlen – összességében jókor jött a pihenő (16-16).
Nem sokkal a szünet után újra esélyünk volt támadni a plusz háromért, de elrontottuk, sőt, jött az újabb rövidzárlat. A horvát csapat és közönség egymást hergelte bele a mérkőzésbe, átvették a vezetést, de egy gólnál jobban nem szakadtunk le (21-20).
Újabb „magyar percek” jöttek, lőttünk zsinórban négyet, utána viszont a horvátok válasz nélkül hármat, így ikszről kezdődött az utolsó tíz perc (24-24). Parádésan kezdtük a hajrát, öt perccel a vége előtt már néggyel is vezettünk, de az utolsó „ütést” már nem tudtuk bevinni: ebben a szakaszban már nem szereztünk gólt, Sipic góljával a horvátok jutottak az elődöntőbe (31-30).
FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
Negyeddöntő
Horvátország – Magyarország 31-30 (16-16)
Helyszín: Arena Zagreb, Zágráb
Időpont: 2024. január 28., 18 óra
Játékvezetők: Ignacio Garcia, Andreu Marín Lorente (spanyolok)
A magyar gólszerzők: Ilic 8, Fazekas 4, Imre 4, Bodó 3, Lékai 3, Szita 3, Rodríguez Alvarez 2, Bánhidi 1, Ligetvári 1, Sipos 1
Kézilabdacsapatunk átlövője kilenc gólt szerzett az első ferencvárosi mérkőzésén Balatonbogláron a NEKA ellen.
Férfi kézilabdacsapatunk a félidei döntetlen után nyert a szintén NB I-es NEKA otthonában.
Férfi kézilabdacsapatunk új kapusa az első fradis hetéről, a csapattársakról és a szezon céljairól is beszélt.
Az alapozást a héten kezdő férfi kézilabdázóinkra öt ellenfél vár augusztusban, köztük három NB I-es rivális.
Férfi kézilabdacsapatunk az NB I első fordulójában a Dabast fogadja, de még az ősszel érkezik a Szeged is.
Hétfőn szezon eleji megbeszélés, felmérés és foci szerepelt férfi kézilabdacsapatunk programjában.
A játékosként és edzőként is csak az FTC-t szolgáló Kiss György első interjúja NB I-es vezetőedzőként.
Bemutatjuk férfi kézilabdacsapatunk három nyári érkezőjét, Bálint Bencét, Mikler Krisztiánt és Bodnár Gézát.