„Teljesen mindegy, mi fog működni, csak nyerjünk!” – mondta Lékai Máté a horvátok világbajnoki negyeddöntő előtt, Ónodi-Jánoskúti Máté pedig a Fradimédiának arról beszélt, hogy ki kell zárniuk a közel tizenötezer horvát drukkert, és csak a pályára, valamint a mérkőzésre szabad koncentrálniuk.

A negyeddöntőben fordult elő először, hogy mindhárom világbajnokságra nevezett ferencvárosi játékos (Lékai Máté, Ónodi-Jánoskúti Máté, Ancsin Gábor) helyet kapott a tizenhat fős meccskeretben. A bizonytalanabb első percek után gyorsan magára talált a csapat, a kapuban jöttek a védések Bartucz Lászlótól, és szűk negyedóra után megállapíthattuk, hogy az eddigi legjobb meccskezdését produkálta a magyar csapat, a 15. perc elején kétgólos magyar vezetésnél kértek időt a horvátok (5-7).

Kezdett extázisba kerülni a válogatott, betaláltunk háromszor kínaiból, vezettünk négy góllal is, de egy csúnyán elrontott emberelőny után előbb feljöttek egyre, majd a játékrész hajrájában ki is egyenlítettek a házigazdák (15-15). Támadott a vezetésért is az ellenfél, a végén nekünk is volt egy labdánk a félidei vezetésért, maradt a döntetlen – összességében jókor jött a pihenő (16-16).

Nem sokkal a szünet után újra esélyünk volt támadni a plusz háromért, de elrontottuk, sőt, jött az újabb rövidzárlat. A horvát csapat és közönség egymást hergelte bele a mérkőzésbe, átvették a vezetést, de egy gólnál jobban nem szakadtunk le (21-20).

Újabb „magyar percek” jöttek, lőttünk zsinórban négyet, utána viszont a horvátok válasz nélkül hármat, így ikszről kezdődött az utolsó tíz perc (24-24). Parádésan kezdtük a hajrát, öt perccel a vége előtt már néggyel is vezettünk, de az utolsó „ütést” már nem tudtuk bevinni: ebben a szakaszban már nem szereztünk gólt, Sipic góljával a horvátok jutottak az elődöntőbe (31-30).