2024. május 4.
Kikaptunk Egerben
Hosszú hetek óta sérülésektől sújtott férfi kézilabdacsapatunk nem bírt a bennmaradásért harcoló riválissal.

A kiesés ellen küzdő, hazai pályán a két Bajnokok Ligája-csapatot leszámítva bármely riválisra veszélyes QHB Eger otthonába látogattak férfi kézilabdázóink szombat este. Sérülésektől sújtott együttesünk helyzetét tovább nehezítette, hogy a múlt szerdai, balatonboglári bajnoki után egy mérkőzésre eltiltották a góllövőlista élén álló, akkor egyébként 14-szer betaláló Nagy Bencét, illetve az Achilles-problémával küzdő Balogh Zsolt is pihenőt kapott. Jó hír volt viszont, hogy csaknem egy hónap után ismét bekerült a keretbe válogatott irányítónk, Lékai Máté.

A forduló kora délutáni rangadóján győzött a Tatabánya a Balatonfüred ellen, ami azt jelentette, hogy a mi eredményeinktől függetlenül bebiztosította a harmadik helyet, egyúttal biztossá vált, hogy a negyedik pozícióban zárjuk az évadot. Ettől függetlenül persze a cél nem változott, két győzelemmel és jó szájízzel akartunk elköszönni az idénytől.

Ahogyan az várható volt, közel telt ház előtt kezdődött a találkozó, a jelenlegi létszámunkban mi sem sietettük különösebben a játékot, az egriek pedig rendre hosszan támadtak. Az első tíz perc után döntetlent mutatott az eredményjelző, nem sokkal később azonban Jakub Mikita hetesgóljával átvettük a vezetést (6-7). A 23. percben először léptünk el kettővel, ehhez az addig ötven százalék felett védő Borbély Ádám remek alapot nyújtott a kapuban, jött is az egri időkérés (7-9).

A játékrész hajrájában – annak ellenére, hogy válogatott szélsőnk, Imre Bence ismét megvillantotta átlövőtudományát – kevésbé voltak pontosak a befejezéseink, utol is értek minket a hazaiak, sőt, Kavin utolsó másodpercben szerzett találata után ők voltak előnyben a szünetben (13-12).

A második félidő első perceiben az egri kapuban Ágoston mindent védett, így Pásztor Istvánnak már háromgólos hátrányban kellett időt kérnie. Továbbra is akadtak problémáink mind védekezésben, mind támadásban – az utolsó bő negyedórára fordulva mínusz ötről kellett visszajönnünk a meccsbe (22-17).  

El is kezdtük a munkát, pillanatnyi állapotunkban bravúros, hogy volt labdánk az egyenlítéshez, de nem éltünk vele. Összességében elmondható, hogy a hazaiak megérdemelt, 28-26-os győzelmet arattak.

A május 15-i, idénybeli utolsó bajnokink előtt válogatott hét következik, a Litvánia elleni világbajnoki selejtezővel, amelyen Lékaira és Imrére is számít Chema Rodríguez szövetségi kapitány.

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
24. forduló

QHB Eger – FTC-Green Collect 28-26 (13-12)
Helyszín:
 Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger
Időpont: 2024. május 4., 18 óra
Játékvezetők: Andorka Miklós, Hucker Róbert
Gólszerzők: Kavin 4, Maracskó 4, Száva 4, Zennadi 4, Boros 3, Nastaj 3, Tóvizi 3, Oliviera 2, Lezák 1, ill. Imre 5, Lékai 5, Bognár 3, Füzi 3, Kovacsics 3, Mikita 3, Bujdosó 2, Debreczeni 1, Győri 1

Pásztor István: – Gratulálok a hazaiaknak a győzelemhez, a mai formánk alapján jobbak voltak. Sok volt a technikai hiba és a kihagyott helyzet, ez alapján nem születhetett más eredmény. Jól játszotta a játékait az Eger, az első félidőben megfogtuk a beállójátékot, a másodikban a nyitott védekezés jól működött, de elöl a rossz helyzetkihasználással és az ellenfél kiváló kapusteljesítményével nem tudtunk mit kezdeni. Ilyen statisztikával nem lehet meccset nyerni.

Lékai Máté: – Megérdemelten nyert az Eger, a második félidőben futottunk az eredmény után. Örülök, hogy visszatértem sérülés után, de a formámmal még nem voltam elégedett. Nyerni szerettünk volna, hiába vannak gondjaink, erre nem szeretnénk hivatkozni. Az utolsó hazai meccsünkön a Dabas ellen szeretnénk javítani.

__________________________________________________

Ne maradj le évadzáró mérkőzésünkről!

Férfi kézilabdázóink május 15-én szerdán, 16:30-tól játsszák a szezon utolsó bajnoki mérkőzését a Dabas ellen az Elek Gyula Arénában. Szurkolóink ezen a találkozón búcsúzhatnak el távozó játékosainktól, köztük a Kielbe igazoló Imre Bencétől is. Részletek: ITT

 

Cikkajánló

Utolsó pillanatos góllal győztünk Svédországban

Férfi kézilabdacsapatunk óriási csatában, a Karlskrona elleni győzelemmel búcsúzott az Európa-ligától.

Öt játékosunk került be a férfi válogatott bő keretébe

A magyar férfi kézilabda-válogatott a januári Európa-bajnokságra készül.

Északi győzelemmel búcsúznánk az Európa-ligától

Férfi kézilabdacsapatunk biztos csoportharmadikként játszik kedd este a svéd Karlskrona otthonában.

Most nem hagytuk a végére, megnyertük a rangadót!

Férfi kézicsapatunk parádés második félidővel tartotta itthon a két pontot az eddig 100%-os Tatabánya ellen.

Pásztor: „A Benfica elleni küzdőszellemet várom!”

Férfi kéziseink továbbra is több hiányzóval, de motiváltan várják szombaton az NB I-ben hibátlan Tatabányát.

Nagy bravúr Érden, győzelem a Benfica ellen!

Férfi kézilabdacsapatunk megnyerte az utolsó hazai El-csoportmeccsét a portugál bronzérmes ellen.

A csoportelsőségre hajtó portugálok jönnek

Férfi kézilabdacsapatunk kedden Érden a Benficát fogadja utolsó hazai Európa-liga csoportmeccsén.

Szoros vereség a Melsungentől

Férfi kézilabdacsapatunk hazai pályán is felvette a versenyt az Európa-liga egyik esélyesével.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin