2026. január 30.
Kilvinger Bálint lesz férfi kézilabdázóink vezetőedzője
Férfi kézilabdacsapatunk új vezetőedzője 2026 nyarán veszi át az irányítást.

Mint arról csütörtökön beszámoltunk, 2026 nyarától nem Pásztor István látja el férfi kézilabdacsapatunk vezetőedzői feladatait. Most pedig elérkezett az idő, hogy bejelentsük új trénerünket:

az irányítást az NB I-ben jelentős vezetőedzői tapasztalattal bíró Kilvinger Bálint veszi majd át.

Leendő edzőnk negyvenegy éves, aktív kézilabdázóként jobbátlövő poszton erősítette a Komlót, az EHF kupában és a Kupagyőztesek Európa Kupájában is szerepelt. Fiatalon elkezdte képezni magát, és a 2014/2015-ös évadban már az élvonalban tevékenykedett, előbb másodedzőként, majd az idény végén vezetőedzőként irányította a Komlót. Sikeres volt a szerepvállalása, az idény végén az NB I-ben tartotta a Komlót, ezt követően pedig hosszú távon, összesen hét éven át maradt az együttes élén, amelyet a nemzetközi porondra is kivezetett, illetve 2018-ban megnyerte a Ligakupát. 2023-ban távozott a klubtól, amelyet játékosként és edzőként is szolgált, majd nyáron az akkor még másodosztályú, de nagy terveket szövögető győri férfi kézilabdacsapat, az ETO University Handball Team szakmai igazgatója lett. Az idény végén az együttes az első osztályba jutott, a szakember pedig a következő évet már vezetőedzőként kezdte a győriek kispadján. Noha a célkitűzés abban az évben a bennmaradás kiharcolása volt, a Győr a hatodik helyen zárta a bajnokságot, miközben Kilvinger irányításával a dobogóért küzdő csapatok közvetlen riválisává vált, jelenleg is a hatodik helyen áll a tabellán.

– Nagyon örültem a megkeresésnek, már az első találkozó és megbeszélés is abszolút pozitív hangulatú volt – mondta első Fradi.hu-nak adott interjújában Kilvinger Bálint. – Mindig az motivál, hogy olyan közegben dolgozhassak, ahol van lehetőség a gondolkozásra, az építkezésre, valamint a fejlődésre, és azt látom, hogy ez az FTC-nél maximálisan adott. Olyan közös szemléletet és napi munkát szeretnék majd kialakítani, amellyel folyamatosan fejlődünk a srácokkal együtt, mind szakmailag, mind emberileg.

Cikkajánló

„Hiszek benne, hogy szerzünk még pontokat az ősszel!”

Nyolc forduló után férfi kéziseink a nyolcadik helyen állnak az NB I-ben, vezetőedzőnk, Kiss György értékelt.

Megszakadt a sorozat, nem volt esély Gyöngyösön

Férfi kézilabdacsapatunk két győzelem után ezúttal pont nélkül maradt az NB I-ben.

Újabb nehéz pályán okoznánk meglepetést

Férfi kézilabdacsapatunk sorozatban a harmadik győzelméért harcolhat szombaton Gyöngyösön.

Koller Tamás: „Az esésekben sosem voltam jó”

„Új” beállónk védekezésben és támadásban is kulcsjátékosa az NB I-ben remeklő férfi kézilabdacsapatnak.

„Nem biztos, hogy a szezon előtt ezt bárki gondolta”

Lékai Máté és Kiss György értékelt férfi kézilabdázóink Budai Farkasok elleni győzelme után.

Nagyon akartuk, itthon is tartottuk a két pontot

Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...

A harmadik hazai sikerért harcolunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.

„Nem volt bennem letargia, koncentrálok a feladatra!”

Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin