2021. június 24.
Komoly ellenfelekkel készülünk
Várhatóan négy edzőmérkőzést játszik férfi kézilabdacsapatunk a felkészülés alatt.

Az elmúlt szezont a hatodik helyen záró Ferencváros a nyári alapozás során, augusztusban négyszer lép pályára, ebből háromszor olyan együttes ellen, amely előtte végzett a tabellán.

Augusztus 6-án a tavalyi bronzérmes Tatabánya, 13-án az Eger (tavaly a 8. volt), 20-án a Csurgó (5.), 27-én pedig a Balatonfüred (4.) lesz az ellenfél - mindegyik mérkőzést az Elek Gyula Arénában játsszuk. A pontos kezdésiidőpontokról később születik döntés.

A csapat a közös felkészülést július közepén kezdi meg, addig otthon, egyénileg edzenek a játékosok.

Kövess bennünket Instagramon is:

Cikkajánló

Mindössze egy vereséggel jön az Olympiakosz

Férfi kéziseink Ek-elődöntős riválisa remek szezont fut, de előnyt kell szereznünk az athéni visszavágóra!

Bujdosó Bendegúz: Nüanszok dönthetnek a görögök ellen

Kézisünknek a jelenlegi a nyolcadik szezonja a Ferencvárosban, amely akár a legsikeresebb is lehet.

Összeállt a védekezés, magabiztosan győztük le a PLER-t

Férfi kéziseink megfogyatkozva is legyőzték a fővárosi riválist, és ideiglenesen felléptek a harmadik helyre.

Kitűnő formában lévő PLER-hez látogatunk

Férfi kéziseink szerdán kulcsfontosságú fővárosi bajnokit játszanak a szombati Európa-kupa elődöntő előtt.

Sok hiányzóval is helyt álltunk a Veszprém ellen

Férfi kéziseink kikaptak ugyan a Telekom Veszprémtől, de láttunk biztató jeleket a jövő hétre.

Korábban kezdődik az Olympiakosz-meccs!

Előrehozott időpontban kezdődik a jövő heti Európa-kupa elődöntő, így át lehet majd érni a futball bajnokira.

A héten a második BL-csapat következik

Itt az újabb nagy feladat férfi kézisienk előtt, a Telekom Veszprém érkezik az Elek Gyula Arénába.

Kikaptunk Szegeden, góllal debütáltak a Mészáros ikrek

Az első negyedórában szorosan tartottuk a meccset, utána pedig fiataljaink bizonyíthattak a Pick Arénában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin