2020. szeptember 4.
Könnyed győzelemmel kezdtük a bajnokságot
Hazai pályán nagyon magabiztosan verte férfi kézilabdacsapatunk a Ceglédet az idénynyitón.

Férfi kézilabda NB I, 1. forduló:
Ferencváros-Cegléd 31-19 (17-7)
gólszerzőink: Nagy 10, Bujdosó 4, Kovacsics 4, Ónodi-Jánoskúti 2, Andjelic 2, Imre 2, Schäffer, Pordán, Ludmán, Karai, Bohács, Prainer, Mikita

Pénteken mintegy hat hónap után rendeztünk ismét felnőtt tétmeccset az Elek Gyula Arénában.

A mérkőzés előtt klubunk köszöntötte születésnapján Szabadits Zoltánt, aki 1966-ban került az FTC-hez, és 16 éven át szolgálta a Ferencvárost, innen lett 40-szeres válogatott. Születésnapjára egy névre szóló Fradi-mezt és Fradi-melegítőt kapott klubunktól.

Az ünnepi hangulat átragadt játékosainkra is, akiken már az első másodpercektől kezdve látni lehetett, hogy irtózatosan ki vannak éhezve a játékra. Olyan tempóban kezdtük az összecsapást, amely a vendég ceglédieknek túl gyors volt, Bujdosó Bendegúz lőtte a szezon első Fradi-gólját, majd utána további lerohanásgólok következtek tőle és másik szélsőnktől, Kovacsics Pétertől. Villámgyorsan 3-0, majd 6-1 lett, amikor a ceglédiek időt is kértek. Nem tört meg azonban a lendületünk, a 19. percre tíz lett a két csapat között. (12-2)

Ekkor már a pályán volt a most debütáló Karai Miklós is, a 17 éves beállónak ez volt az első mérkőzése a felnőtt NB I-ben. A szünetben 17-7-re vezettünk, többek között a remekül védő Marián Zernovicnak is köszönhetően.

A második játékrészben alábbhagyott a lendületünk, sok lehetőséget kaptak fiataljaink is, debütált hivatalos tétmeccsen a Ferencvárosban Deményi Xavér, Karai Miklós pedig meglőtte első gólját is a csapatban, akárcsak Ludmán Marcell. A szintén 17 éves átlövő a második félidő hajrájában állt be, és mindjárt egy góllal köszönt be élete első felnőtt NB I-es mérkőzésén. A 9-10 gólos különbség állandósult a két együttes között, főleg Nagy Bence találatainak köszönhetően.

Az látszódott, hogy Horváth Attila már a szerdai, Eger elleni idegenbeli bajnokira is tartalékol. Az utolsó percekben öt tizenéves ifistával a pályán játszottunk, de így is magabiztosan húztuk be első mérkőzésünket.

Cikkünk később a sajtótájékoztató videójával frissül.

Cikkajánló

Kovacsics Péter: „Jó elegyet alkothat a keret”

Férfi kéziseink balszélsője szerint jól halad a csapat felkészülése, de persze van még tennivaló a rajtig.

Bálint Bence: „Vártam már a bemutatkozást”

Kézilabdacsapatunk átlövője kilenc gólt szerzett az első ferencvárosi mérkőzésén Balatonbogláron a NEKA ellen.

Győzelem az első felkészülési meccsen

Férfi kézilabdacsapatunk a félidei döntetlen után nyert a szintén NB I-es NEKA otthonában.

Mikler Krisztián: „Otthonos légkör fogadott”

Férfi kézilabdacsapatunk új kapusa az első fradis hetéről, a csapattársakról és a szezon céljairól is beszélt.

Korábbi EL-ellenfelünkkel is találkozunk a nyáron

Az alapozást a héten kezdő férfi kézilabdázóinkra öt ellenfél vár augusztusban, köztük három NB I-es rivális.

Az egyik feljutó ellen kezdjük a szezont

Férfi kézilabdacsapatunk az NB I első fordulójában a Dabast fogadja, de még az ősszel érkezik a Szeged is.

Férfi kézilabdázóink is elkezdték a felkészülést

Hétfőn szezon eleji megbeszélés, felmérés és foci szerepelt férfi kézilabdacsapatunk programjában.

„Szeretnénk ötvözni a rutint és a fiatalos lendületet”

A játékosként és edzőként is csak az FTC-t szolgáló Kiss György első interjúja NB I-es vezetőedzőként.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin