2022. október 6.
Korábbi BL-győztessel is találkozunk az El-ben
Francia, svéd, izlandi, német és spanyol rivális vár férfi kézilabdacsapatunkra az Európa-liga csoportkörében.

Európai topcsapatok sora volt ott a lehetséges ellenfelek között a férfi kézilabda Európa-liga csoportkörének sorsolása előtt, abban azonban biztosak lehettünk, hogy harmadszor már nem találkozunk román csapattal, hiszen miután a Nagybányát és a Steaua Bucuresti alakulatát is kiejtettük, elfogytak a második számú nemzetközi kupasorozatban; a Dinamo Bucuresti pedig a Bajnokok Ligájában érdekelt.

Szintén nem kerülhettünk össze a Balatonfüreddel (a Fejér B.Á.L.-Veszprémmel azonos kalapba sorolták együttesünket), miután ebben a szakaszban már két azonos nemzetbeli klub nem szerepelhet ugyanabban a hatosban.

Végül meglehetősen izgalmas csoportban kötöttünk ki, hiszen találkozunk a korábbi Bajnokok Ligája-győztes német Flensburggal, de megmérkőzünk a franciak PAUC Handball, a svéd Ystads, az izlandi Valur és a spanyol Benidorm gárdájával is.

Megkérdeztük vezetőedzőnket, Pásztor Istvánt, mit gondol a csoportunkról:

- A célunk a továbbjutás, biztos, hogy nagyon nehéz lesz, de látok rá reális esélyt. Óriási dolog olyan hagyományokkal bíró klubok otthonában játszani, illetve fogadni őket, mint az Aix-en-Provence (PAUC Handball – a szerk.), valamint a Flensburg, a svéd Ystads elég hátul áll hazája bajnokságában, a Valur toronymagasan vezeti az izlandit, a Benidorm pedig erős spanyol középcsapat. Kaptunk legyőzhető és nagyon kemény ellenfeleket, mindenkinek úgy fogunk nekimenni, hogy nyerni akarunk.

Az EHF (Európai Kézilabda-szövetség) szabályzata alapján október 25-én a legnagyobb nevű riválissal, a Flensburggal kezdünk idegenben. A csoport első négy helyezettje jut tovább a nyolcaddöntőbe.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
Csoportbeosztás
A csoport: SL Benfica (portugál), Kadetten Schaffhausen (svájci), Tatran Presov (szlovák), Frisch Auf Göppingen (német), Montpellier HB (francia), Fejér B.Á.L.-Veszprém
B csoport: PAUC Handball (francia), Ystads IF HF (svéd), Valur (izlandi), SG Flensburg-Handewitt (német), TM Benidorm (spanyol), Ferencvárosi TC
C csoport: Skjern Handbold (dán), Fraikin BM Granollers (spanyol), Balatonfüredi KSE, Sporting CP (portugál), RK Nexe (horvát), ALPLA HC Hard (osztrák)
D csoport: Füchse Berlin (német), HC Eurofarm Pelister (észak-macedón), HC Motor (ukrán), Bidasoa Irun (spanyol), Skanderborg-Aarhus (dán), Aguas Santas Milaneza (portugál)

Cikkajánló

Bujdosó Bendegúz: Nüanszok dönthetnek a görögök ellen

Kézisünknek a jelenlegi a nyolcadik szezonja a Ferencvárosban, amely akár a legsikeresebb is lehet.

Összeállt a védekezés, magabiztosan győztük le a PLER-t

Férfi kéziseink megfogyatkozva is legyőzték a fővárosi riválist, és ideiglenesen felléptek a harmadik helyre.

Kitűnő formában lévő PLER-hez látogatunk

Férfi kéziseink szerdán kulcsfontosságú fővárosi bajnokit játszanak a szombati Európa-kupa elődöntő előtt.

Sok hiányzóval is helyt álltunk a Veszprém ellen

Férfi kéziseink kikaptak ugyan a Telekom Veszprémtől, de láttunk biztató jeleket a jövő hétre.

Korábban kezdődik az Olympiakosz-meccs!

Előrehozott időpontban kezdődik a jövő heti Európa-kupa elődöntő, így át lehet majd érni a futball bajnokira.

A héten a második BL-csapat következik

Itt az újabb nagy feladat férfi kézisienk előtt, a Telekom Veszprém érkezik az Elek Gyula Arénába.

Kikaptunk Szegeden, góllal debütáltak a Mészáros ikrek

Az első negyedórában szorosan tartottuk a meccset, utána pedig fiataljaink bizonyíthattak a Pick Arénában.

Pásztor István: A jövő hét lesz kulcsfontosságú!

Férfi kézilabdacsapatunk vezetőedzője a Szeged és a Veszprém elleni célokról beszélt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin