2021. május 26.
Kovacsics-show-val megvan a hatodik hely
Szinte végig vezetve, magabiztosan nyert férfi kézilabdacsapatunk, így megszerezte a hatodik helyet.

Férfi kézilabda NB I, 16. forduló:
Orosháza-Ferencváros 25-33 (13-16)
gólszerzőink: Kovacsics 9, Prainer 5, Nagy 4, Imre 4, Füzi 3, Bognár 2, Bujdosó 2, Andjelic, Karai

Az utolsó két mérkőzésen egy pont hiányzott csapatunknak, hogy meglegyen a hatodik hely, míg a házigazda már biztosan búcsúzott az élvonaltól. Meg is látszódott a mérkőzés elején, hogy számunkra fontosabb volt a találkozó: 7-3-ra elhúztunk. Feszes védekezésünk és Győri Kristóf védései után rendre tudtunk indulni, Kovacsics Péter bő negyed óra alatt 5/5-nél járt, és mivel a legutóbbi mérkőzéseket szinte végigjátszotta, így Horváth Attila lehozta őt pihenni.

A helyére Nagy Bence jött le a balszélre, és eredményesen is játszott ott. Az előnyünket ugyan nem tudtuk növelni, de a szünetben három góllal, 16-13-ra vezettünk.

A második játékrész hasonlóan zajlott, mint az első, Kovacsics Péter lerohanásgóljaival elhúztunk hat góllal, 22-16-ra, majd ezt az előnyt nemcsak, hogy sikerült tartania időközben pályára küldött tizenéves fiataljainknak, hanem még rá is tett egy lapáttal, és végül nyolc góllal, 33-25-re nyertünk.

Győzelmünkkel biztosan megszereztük a hatodik helyet a bajnokságban. Az utolsó mérkőzést szombaton, hazai pályán a Gyöngyössel játsszuk.

Az Orosháza-FTC bajnoki utáni sajtótájékoztató:

Cikkajánló

Remekeltek korábbi játékosaink az Eb-selejtezőn

Öt FTC-nevelésű játékossal a csapatban ütötte ki Montenegrót a férfi kézilabda-válogatott Tatabányán.
...

„Hiszek benne, hogy szerzünk még pontokat az ősszel!”

Nyolc forduló után férfi kéziseink a nyolcadik helyen állnak az NB I-ben, vezetőedzőnk, Kiss György értékelt.

Megszakadt a sorozat, nem volt esély Gyöngyösön

Férfi kézilabdacsapatunk két győzelem után ezúttal pont nélkül maradt az NB I-ben.

Újabb nehéz pályán okoznánk meglepetést

Férfi kézilabdacsapatunk sorozatban a harmadik győzelméért harcolhat szombaton Gyöngyösön.

Koller Tamás: „Az esésekben sosem voltam jó”

„Új” beállónk védekezésben és támadásban is kulcsjátékosa az NB I-ben remeklő férfi kézilabdacsapatnak.

„Nem biztos, hogy a szezon előtt ezt bárki gondolta”

Lékai Máté és Kiss György értékelt férfi kézilabdázóink Budai Farkasok elleni győzelme után.

Nagyon akartuk, itthon is tartottuk a két pontot

Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...

A harmadik hazai sikerért harcolunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin