2022. augusztus 2.
Lékai Máté a Fradiban folytatja!
A 147-szeres magyar válogatott Lékai Máté a Ferencváros kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.

A 34 éves irányító és a Telekom Veszprém vasárnap bontott szerződést egymással, a Fradihoz pedig két évre írt alá.

„Mindenképp szerettem volna játszani, és a válogatott segítségére is lenni, a Ferencváros vezetői pedig egy nagyon ambiciózus tervet vázoltak fel nekem, ezért döntöttem a Fradi mellett. Igyekszem a tapasztalatomat átadni a fiataloknak, én nagyon nyitott vagyok erre, remélem, hogy ők is. De nem csak a mentor szerepet szeretném itt betölteni, nagyon szeretnék jól játszani, egyáltalán nem levezetni jöttem ide, hanem, hogy minél jobb formába kerüljek, segítsem a Ferencvárost, a válogatottal pedig kijussunk a párizsi olimpiára" - nyilatkozta Lékai Máté.

„Nagyon örülök annak, hogy az elmúlt 15 év vitathatatlanul legjobb magyar irányítója a Ferencvárosban folytatja – kezdte Görög Zsolt, szakosztályunk ügyvezető igazgatója. - Nem titok, hogy Balogh Zsolthoz hasonlóan egyfajta mentor szerepet is szánunk neki, azzal együtt, hogy gyakorlatilag még mindig ő a magyar válogatott első számú irányítója. Hatalmas tapasztalatával és győztes mentalitásával rengeteget segíthet fiatal, tehetséges játékosainknak.”

„Meglepődve értesültünk arról, hogy a Veszprém nem tart igényt Lékai Máté játékára. Már vasárnap megkezdtük a tárgyalásokat, Máté és menedzsere is igazi profi volt – nyilatkozta a FradiMédiának Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke. - Lékai Máté érkezése a ferencvárosi férfi kézilabda számára egy új kezdet. Örömmel tölt el bennünket, hogy az elmúlt évtized egyik legjobb játékosa a jövőben a Ferencvárost erősíti, ez azt mutatja, hogy az utóbbi évek tudatos szakmai munkája olyan játékosok számára is vonzóvá vált, mint Lékai Máté. Balogh Zsolttal együtt ők képviselik majd a rutint a csapatban és sokat segíthetnek abban, hogy az újjáalakuló gárda szép eredményeket érjen el.”

A PLER-ben nevelkedett Lékai Máté játszott a Pick Szeged, a szlovén RK Celje, majd 2014 óta a Veszprém csapatában, amellyel négyszer nyerte meg a magyar bajnokságot, hatszor a Magyar Kupát, négyszer a SEHA Ligát, és hatszor léphetett pályára a Bajnokok Ligája négyes döntőjében.

Lékai Máté a magyar válogatottban 2009-ben debütált, tagja volt a 2012-es londoni olimpián a negyedik helyig menetelő válogatottnak. A magyar szurkolók emlékezetébe örökre bevésődött az Izland elleni olimpiai negyeddöntő, ahol három másodperccel a lefújás előtt Lékai góljával harcolta ki a hosszabbítást a nemzeti csapat. Az irányító tagja volt a 2021-es világbajnokságon ötödik helyen végzett válogatottnak is.

Újdonsült igazolásunk hosszabb nyilatkozatával rövidesen jelentkezünk.

Kövess bennünket Instagramon is:

Cikkajánló

Végletekig kiélezett meccsen maradt itthon a két pont

Még az utolsó másodpercben is izgulni kellett, de végül legyőzték az Egert férfi kéziseink.

Négy napon belül kétszer is játszunk a Győrrel

Férfi kéziseink vasárnap pótolják a félbeszakadt bajnokit, majd három nappal később a kupában szerepelnek.

Sokat jelentene az újabb hazai siker

Péntek este az újonc Egerrel meccsel férfi kézilabdacsapatunk, a találkozó előtt Török Ákost kérdeztük.

A Győrrel találkozunk a kupában

A Magyar Kupa III. fordulójában élvonalbeli együttes vendége lesz férfi kézilabdacsapatunk.

Imre Bence: „Előtörtek az emlékek, elérzékenyültem”

A péntek esti kézilabda-bajnokin Imre Bence 2024 után tért vissza játékosként az Elek Gyula Arénába.

Két ponttal távozott a címvédő

Férfi kézilabdacsapatunk az első tíz percben tudta szorosan tartani a Veszprém elleni bajnokit.

„Jó lenne minél tovább partiban maradni a Veszprémmel”

A péntek esti, Veszprém elleni hazai bajnoki előtt kapusunkkal, Mikler Krisztiánnal készítettünk interjút.

BL-bravúr után érkezik a címvédő

Az első hazai meccsét megnyerő férfi kézilabdacsapatunk péntek este a Veszprémet fogadja.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin