A tavaszi szezon elején nyújtott teljesítményének köszönhetően megszilárdította negyedik helyét az NB I-ben férfi kézilabdacsapatunk, de ahhoz, hogy továbbra is magabiztosan őrizze ezt a pozíciót, szombaton Budakalászon sem hibázhatott. A tabellán pillanatnyilag sereghajtó hazaiak ellen az elmúlt hetek eredményei alapján nem számíthattunk könnyű találkozóra, nemrégiben ikszeltek a Győr ellen, a múlt héten pedig legyőzték a Csurgót.
Ezúttal nem kezdtünk annyira jól, mint egy héttel ezelőtt Balatonbogláron, csaknem öt percet kellett várni az első Fradi-gólra, ezalatt a hazaiak kettővel elléptek, de pánikra azért nem volt okunk: rövid időn belül felvettük a ritmust, a 10. percben Ancsin Gábor gólja után már vezettünk is (5-6).
Összességében viszont sok gólt kaptunk, így nem tudtuk már az első félidőben megroppantani az ellenfelet, amely ahogyan az a kiesés ellen menekülő csapatokra mindig jellemző, foggal-körömmel kapaszkodott. Hiába vezettünk hárommal is, három perccel a szünet előtt kiegyenlített a Kalász (16-16). A játékrész hajrájában aztán újra mi voltunk a pontosabbak, így egy kis előnyt azért kiharcoltunk a félidőre (17-19).
A fordulás után szinte azonnal szintet lépett a védekezésünk, több gyors, könnyű gólt szereztünk, és öt perc alatt hozzátettünk négyet az előnyünkhöz (19-25). Innentől kezdve az eredmény jó menedzselése volt a fő feladatunk a láthatóan fáradó hazaiakkal szemben, és ezt remekül meg is oldották a fiúk. Nem rohantak, jól védekeztek és elöl is akadtak jó teljesítmények.
A végjátékra semmiféle kérdés nem maradt, természetesen akkor sem ütötte fel a fejét pánik, amikor az 57. percben Debreczeni Dávid 2+2 perces kiállítást kapott, s így már nem is jöhetett vissza a hátralévő időben. Nagyon magabiztosan nyertünk 40-32-re, ezzel sorozatban harmadik idegenbeli sikerünket könyvelhettük el.
A jövő heti válogatott szünet után a következő mérkőzésünket március 27-én, pénteken a Csurgó ellen játsszuk az Elek Gyula Arénában; a jegyértékesítés elindult.
K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
19. forduló
CYEB-Budakalász – FTC-Green Collect 32-40 (17-19)
Helyszín: Budakalászi Sportcsarnok
Időpont: 2026. március 14., 17 óra
Játékvezetők: Bóna Szabolcs, Földesi Csaba
Gólszerzők: Mátés 10 (2), Korbel 5, Fekete G. 4, Forgács 3, Száva 3, Fórizs 2, Kovács Á. 2, Szujó 2, Vuleta 1, ill. Ancsin 6, Győri M. 6, Kovacsics 6, Bujdosó 4, Csanálosi 3 (3), Csörgő 3, Füzi 3, Karai 3, Koller 3, Tóth P. 2, Debreczeni 1
A mérkőzés utáni sajtótájékoztató:
Férfi kézilabdacsapatunk szombaton a múlt héten bravúrgyőzelmet arató Budakalász otthonába látogat.
Férfi kézilabdacsapatunk a szezon egyik legjobb teljesítményével kiütéses sikert aratott a NEKA ellen.
Nehéz feladat vár férfi kéziseinkre Balatonbogláron, ahol szombaton elvennék a NEKA 2026-os veretlenségét.
Csanálosi Richárd kölcsönszerződése után a következő évadban is férfi kézilabdacsapatunk játékosa lesz.
Bár még sok van hátra a szezonból, elmondható: férfi kéziseink kulcsfontosságú rangadót nyertek Győrben!
Férfi kézilabdacsapatunk irányítóját kérdeztük a szombati, Győr elleni idegenbeli rangadóról.
Férfi kéziseink jó pozícióból várják a hétvégét, mégis fontos lenne oda-vissza legyőzni az ETO-t.
Férfi kézilabdacsapatunk Komló elleni sikere után hat gólt szerző balszélsőnk értékelt.