Ahogyan az várható volt, a csoportelsőségről döntött a férfi kézilabda-válogatott hollandok elleni vasárnap esti rangadója a horvát-dán-norvég közös rendezésű világbajnokságon. Arra már kevésbé számítottunk, hogy ponthátrányban érkezünk az összecsapásra, hiszen az észak-macedónok ellen egy pontot ott hagytunk a pályán, de egy Hollandia elleni győzelemmel igencsak jó pályára állhatott a magyar válogatott a szintén Varasdon rendezendő középdöntő előtt.
Ismét két FTC-játékos volt a meccskeretben, ezúttal Ónodi-Jánoskúti Máté maradt ki. Ancsin Gábor viszont már a második percben pályára került, miután Ilic Zorant gyorsan kiküldték két percre. Egyébként nem sikerült jól a kezdés, amit elsősorban annak tudhattunk be, hogy az első öt és fél percben három kiállítást kaptunk. Háromnál többel (4-7) viszont egyszer sem léptek el a hollandok, sőt, a kezdeti nehézségek után már lelassítottuk a játékukat, és inkább a mieink lőtték a könnyű gólokat.
Először a 19. perc végén vezettünk (11-10), a huszonegyedikben Lékai Máté hétméterese után már kettő volt az előny, majd az ő találata után mentünk hárommal is– ebből kettőt sikerült megtartani a szünetre (19-17).
A második félidő elején a meccsen először elléptünk néggyel, de nem tudtuk igazán leszakítani ellenfelünket. Lékai hibátlanul hetesezett, erre nagy szükség is volt, hogy megtartsuk az előnyt. Ahogyan az várható volt, a legvégéig nyílt meccs lett belőle, Lékai plusz egynél az utolsó négy percre jött vissza a mezőnybe: a rutinja megint aranyat ért, végén ő állította be a 36-32-es végeredményt.
Ezzel a magyar válogatott csoportelsőként három pontot visz magával a középdöntőbe, amelyet kedden a franciákkal kezd, majd Ausztriával és Katarral találkozik.
FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (január 14.-február 2., Horvátország-Dánia-Norvégia)
D-csoport, 3. forduló
Magyarország – Hollandia 36-32 (19-17)
Helyszín: Varazdin Aréna, Varasd
Időpont: 2024. január 19., 20:30
Játékvezetők: Lars Jorum, Havard Kleven (norvégok)
A magyar gólszerzők: Bóka 6, Lékai 6, Szita 6, Bodó 5, Bánhidi 3, Ilic 3, Imre 3, Fazekas 2, Krakovszki Zs. 1, Sipos 1
(Fotó: MKSZ)
Kézilabdacsapatunk átlövője kilenc gólt szerzett az első ferencvárosi mérkőzésén Balatonbogláron a NEKA ellen.
Férfi kézilabdacsapatunk a félidei döntetlen után nyert a szintén NB I-es NEKA otthonában.
Férfi kézilabdacsapatunk új kapusa az első fradis hetéről, a csapattársakról és a szezon céljairól is beszélt.
Az alapozást a héten kezdő férfi kézilabdázóinkra öt ellenfél vár augusztusban, köztük három NB I-es rivális.
Férfi kézilabdacsapatunk az NB I első fordulójában a Dabast fogadja, de még az ősszel érkezik a Szeged is.
Hétfőn szezon eleji megbeszélés, felmérés és foci szerepelt férfi kézilabdacsapatunk programjában.
A játékosként és edzőként is csak az FTC-t szolgáló Kiss György első interjúja NB I-es vezetőedzőként.
Bemutatjuk férfi kézilabdacsapatunk három nyári érkezőjét, Bálint Bencét, Mikler Krisztiánt és Bodnár Gézát.