2019. május 5.
Fiatal magyarjaink megszorongatták a Csurgót
Szinte végig magyar mezőnyjátékosokkal játszva közel állt férfi kézilabdacsapatunk a bravúrhoz.

Férfi kézilabda NB I, 24. forduló:
Ferencváros-Csurgó 31-34 (19-18)
gólszerzőink: Ancsin 11, Imre 5, Prainer 4, Holdosi 3, Pordán 3, Kovacsics 2, Szakály 2, Debreczeni

Számos sérült játékosunk nélkül fogadtuk a Csurgót, hiszen Schuch Timuzsin arccsonttörés, Bujdosó Bendi pedig kulcscsonttörés miatt nem játszhat már az idén, míg Teimuraz Orjonikidze a Cegléd ellen szenvedett sérülést. Bozo Andjelic is kihagyott több edzést a héten, irányítónk ugyancsak Cegléden sérült meg, de ő tudta vállalni a játékot vasárnap este.

A Csurgó az első perctől kezdve nyomatékosította, hogy az ötödik hely megszerzése szempontjából rendkívül fontos két pontért jött a Népligetbe. A rutinos légiósokkal teletűzdelt vendégek az elején könnyedén lőtték a gólokat, főleg Vasic Marko révén, aki az első félidőben összesen hétszer volt eredményes, nálunk Ancsin Gabi tartotta vele a lépést hat góljával.

A gyengébb védekezésünk ellenére nem tudtak ellépni a csurgóiak, folyamatosan ott loholtunk a nyakukon, még úgy is, hogy Andjelic kezdett, de sok időt nem töltött a pályán, innentől csak magyar mezőnyjátékosokkal játszottunk. A 25. percben átvettük a vezetést (16-15) a 18 éves Prainer Viktor góljával, majd kettővel is mentünk (17-15) az ugyancsak 18 éves Holdosi Bence találatával. Mindkét kapuba potyogtak a gólok, a szünetben eggyel vezettünk. (19-18)

A második játékrészre láthatóan úgy jött ki a Csurgó, hogy hamar el akarja dönteni a mérkőzést, gyorsan fordított is (20-21), ekkor Prainer találataival próbáltuk tartani a lépést az esélyesebb ellenféllel. Fiataljainktól azonban be-becsúszott egy-egy hiba, a minden hájjal megkent vendégek ezeket kihasználták, és a hajrá előtt hárommal elhúztak. (25-28)

Nem adtuk azonban fel, hatalmasat küzdöttünk, Ancsin góljaival ismét feljöttünk egyre (28-29), majd a Csurgó újra elment hárommal, ezután a 16 éves Imre Bence két találatával megint csak egy lett közte. (30-31) A végjátékot viszont a jóval rutinosabb vendégek nagyon okosan játszották le, és végül megérdemelten nyertek. (31-34)

A csurgóiak kőkemény hozzáállását jól jelzi, hogy két játékosukat is kizárták, nálunk pedig a 11 gólig jutó Ancsin Gabi mellett ismét a tizenéves fiatalok vitték a prímet: Imre, Prainer és Holdosi összesen 12 gólt dobott.

Következő mérkőzésünket a bajnokság utolsó előtti fordulójában, jövő szombaton Budakalászon játsszuk. 

A mérkőzés utáni sajtótájékoztató:

Kövess bennünket Instagramon is:

Cikkajánló

Kovacsics Péter: „Jó elegyet alkothat a keret”

Férfi kéziseink balszélsője szerint jól halad a csapat felkészülése, de persze van még tennivaló a rajtig.

Bálint Bence: „Vártam már a bemutatkozást”

Kézilabdacsapatunk átlövője kilenc gólt szerzett az első ferencvárosi mérkőzésén Balatonbogláron a NEKA ellen.

Győzelem az első felkészülési meccsen

Férfi kézilabdacsapatunk a félidei döntetlen után nyert a szintén NB I-es NEKA otthonában.

Mikler Krisztián: „Otthonos légkör fogadott”

Férfi kézilabdacsapatunk új kapusa az első fradis hetéről, a csapattársakról és a szezon céljairól is beszélt.

Korábbi EL-ellenfelünkkel is találkozunk a nyáron

Az alapozást a héten kezdő férfi kézilabdázóinkra öt ellenfél vár augusztusban, köztük három NB I-es rivális.

Az egyik feljutó ellen kezdjük a szezont

Férfi kézilabdacsapatunk az NB I első fordulójában a Dabast fogadja, de még az ősszel érkezik a Szeged is.

Férfi kézilabdázóink is elkezdték a felkészülést

Hétfőn szezon eleji megbeszélés, felmérés és foci szerepelt férfi kézilabdacsapatunk programjában.

„Szeretnénk ötvözni a rutint és a fiatalos lendületet”

A játékosként és edzőként is csak az FTC-t szolgáló Kiss György első interjúja NB I-es vezetőedzőként.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin