2019. augusztus 9.
Megvertük a franciákat, és továbbjutottunk a vébén!
Bravúros győzelmet aratott a magyar ifjúsági fiú kézilabda-válogatott a macedóniai világbajnokságon.

A magyar csapat a Tajvan és Kanada elleni két kiütéses siker után a szintén hibátlan, a végső győzelemre is esélyes Franciaországgal találkozott a harmadik csoportmérkőzésen. A franciák mindig elmentek két-három góllal, de a mieink rendre ki tudtak egyenlíteni. A szünetben 13-13 volt az állás.

A második félidő sokáig ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlott, mint az első, 18-14- is volt a franciáknak, ám előbb 21-21-re egyenlítettünk, majd 25-22-re mi húztunk el. A hajrá nagyon izgalmasra sikerült, Franciaország támadhatott a döntetlenért, de hibára kényszerítettük őket, és ennek köszönhetően 26-25-re megnyertük a mérkőzést.

A ferencvárosi játékosok közül Merkovszki Pál nem került a keretbe, akárcsak a sérüléssel bajlódó Prainer Viktor. A kezdőben kapott azonban helyet a kapus Győri Kristóf, míg a szélső Holdosi Bence négy kísérletből három góllal járult hozzá a győzelemhez, mindegyik találat rendkívül fontos volt, a második félidőben például az ő góljával vettük át a vezetést.

Kárpáti Krisztián, a magyarok szövetségi edzője: „Két kulcsa volt a mai mérkőzésnek: a jó védekezés és a jó kapusteljesítmény. Remélem, hogy Egyiptom és Svédország ellen is hasonlóan játszunk majd.”

Eric Quintin, a francia szövetségi edzője: „Csalódott vagyok, mert jól játszottunk, mégis kikaptunk. A magyarok a legjobb pillanatban nyújtották a legjobb teljesítményt. Játékosaim sokat tanultak ebből a meccsből, amit kamatoztatni tudunk majd a vébé hátralévő részében.”

A magyar válogatott a csoport egyedüli százszázalékos csapataként vezeti a B jelű hatost, és mivel az első négy jut tovább a nyolcaddöntőbe, így már biztosan folytathatja a legjobb 16 között.

Szombaton, 18.30-kor Svédországgal, hétfőn, 12.30-kor pedig Egyiptommal játszunk a csoportban.

(fotó: wch2019championship.com.mk)

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Bravúros győzelmet aratott a magyar ifjúsági fiú kézilabda-válogatott a macedóniai világbajnokságon. A magyar csapat a Tajvan és Kanada elleni két kiütéses siker után a szintén hibátlan, a végső győzelemre is esélyes Franciaországgal találkozott a harmadik csoportmérkőzésen. A franciák mindig elmentek két-három góllal, de a mieink rendre ki tudtak egyenlíteni A szünetben 13-13 volt az állás. A második félidő sokáig ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlott, mint az első, 18-14- is volt a franciáknak, ám előbb 21-21-re egyenlítettünk, majd 25-22-re mi húztunk el. A hajrá nagyon izgalmasra sikerült, Franciaország támadhatott a döntetlenért, de hibára kényszerítettük őket, és ennek köszönhetően 26-25-re megnyertük a mérkőzést. A ferencvárosi játékosok közül Merkovszki Pál nem került a keretbe, akárcsak a sérüléssel bajlódó Prainer Viktor. A kezdőben kapott azonban helyet a kapus Győri Kristóf, míg a szélső Holdosi Bence négy kísérletből három góllal járult hozzá a győzelemhez. A magyar válogatott a csoport egyedüli százszázalékos csapataként vezeti a B jelű hatost, és mivel az első négy jut tovább a nyolcaddöntőbe, így már biztosan folytathatja a legjobb 16 között. Szombaton, 18.30-kor Svédországgal, hétfőn, 12.30-kor pedig Egyiptommal játszunk a csoportban.

FTC férfi kézilabda (@ftc_ferfi_kezilabda) által megosztott bejegyzés,

Cikkajánló

Szinte végig vezetve vertük a Komlót

Második felkészülési mérkőzését magabiztosan nyerte meg férfi kézilabdacsapatunk.

Segítség Szabadits Zoltánnak

Közös segítséget nyújt klubunk a súlyos betegséggel küzdő egykori kézilabdázónak.

Pénteken játsszuk a hazai bajnokikat

Egy kivételével véglegesek férfi kézilabdacsapatunk NB I-es meccseinek kezdési időpontjai.

Bedobtuk a fiatalokat a mélyvízbe

Első edzőmérkőzésén kikapott a Ferencváros férfi kézilabdacsapata a Tatabánya otthonában.

Fradisták a junior válogatottban

Három ferencvárosi játékos is ott volt a junior férfi kézilabda-válogatott rövid összetartásán.

„A héten már belecsaptunk a lecsóba”

Elkezdődött a kőkemény munka az FTC-HungaroControl férfi kézilabdacsapatánál.

A „nagy nap” is megelőzte a közös felkészülést

„A mag megmaradt, ez pedig sokat jelenthet” - férfi kézilabdázóink is elkezdték a közös munkát – VIDEÓ!

Kölcsönadtuk Holdosit és Lukácsot

Holdosi Bence és Lukács Péter, az FTC-HungaroControl két kézilabdázója a következő szezont kölcsönben tölti.

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most