A K&H Ligában és az Európa-kupában is győzelemmel zárta 2023-at az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapata, ami azt jelenti, hogy bajnoki ötödikként, valamint a „kupatavaszt” ismét elérve Ek-nyolcaddöntősként telel. Játékosaink a héten még edzéseken vesznek részt, majd az év végi szünetet követően január elején kezdik a téli alapozást. A pihenőhöz közeledve összegyűjtöttük, milyen is volt csapatunk őszi szezonja a számokat tekintve.
A hazai élvonalban a két Bajnokok Ligája-csapat mögött a legtöbb gólt lőttük (13 mérkőzésen 413-at), az ebben a mutatóban utánunk következő Csurgó csaknem harminccal kevesebbszer talált be. Ezen kívül pedig a harmadik legjobb gólkülönbség (+31) is a miénk.
A fiúk emellett külön-külön is kiemelkedően teljesítettek, Nagy Bence 80 góllal magabiztosan vezeti a góllövőlistát, a legtöbb védés pedig – a füredi Andó Ariánnal holtversenyben – Borbély Ádám nevéhez fűződik, aki 32%-os védési hatékonyságával szintén az NB I élmezőnyébe tartozik.
Három legtöbb időt pályán töltő játékosunk Kovacsics Péter (465 perc), Borbély (464) és Ónodi-Jánoskúti Máté (446) volt, de ebben a kategóriában ők sem tartoznak az élbolyba, ami azt jelenti, hogy sikerült jól elosztani a terheket a szakmai stábnak az őszi idényben.
Az Európa-kupában szintén a lőtt gólok számában nyújtottunk kimagaslót, a második fordulóban bekapcsolódott együttesek közül a második legjobbak vagyunk ebben a mutatóban 146 találattal. A sorozatban eddig Bujdosó Bendegúz a legeredményesebb játékosunk 19 találattal.
Az ősz során többen is fontos mérföldkőhöz értek csapatunkból: Nagy a 700., Bujdosó a 600., Kovacsics a 400., Ónodi-Jánoskúti a 300., Balogh Zsolt és Lékai Máté pedig a 100. gólját szerezte meg a Ferencvárosban.
A junior férfi kéziválogatott Brazília ellen kezd Plockban, együttesünkből Juhász Ádám a keret tagja.
Férfi kézilabdacsapatunk augusztusban a szlovák bajnokkal is megmérkőzik a 2025/26-os évad előtt.
A nyáron Koller Tamás érkezik az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapatába.
Férfi kézilabdázóink különleges edzésen vettek részt, igazi példaképekkel - VIDEÓ!
Férfi kézilabdacsapatunk tizennégy év után lett bronzérmes; vezetőedzőnk szezonértékelője következik.
Az évad végén már nem is a harmadik hely volt az igazi kérdés, hanem az, hogy lesz-e lehetőség csodát tenni.
Hat szezon után, történelmi bronzéremmel a nyakában távozik férfi kézilabdázóink átlövője, Jakub Mikita.
Férfi kéziseink győztes szezonzárója után Pásztor István most beengedte a kamerát az öltözőbe - VIDEÓ