2021. január 13.
Nagy Bence: Az ellenfél előtt egy lépéssel
Kézilabdázónk, Nagy Bence szerint igyekeznek majd ráerőltetni az akaratukat az ellenfelekre a vébén.

A magyar férfi kézilabda-válogatott szerda délelőtt még egy edzésen részt vett Budaörsön, majd elindult Egyiptomba, a világbajnokság helyszínére.

„December 27. és 30. között kezdtük az edzőtábort, majd egy kis pihenő után, január másodikán ismét találkoztunk, és gyakorlatilag azóta együtt vagyunk – kezdte a Fradi.hu-nak a válogatott egyetlen ferencvárosi játékosa, Nagy Bence. – Minden nap két edzésünk volt, kivéve a szerdát, amikor csak egy. Általában délelőtt kondiztunk, délután pedig labdás edzések voltak, ugyanúgy készültünk, mint az Európa-bajnokság előtt.”

A legutóbbi kontinenstornán fiatal csapatunk mindenféle nyomás nélkül kiválóan teljesített, ezt szeretnék Nagy Bencéék megismételni. „Most sem tettünk magunkra semmilyen terhet. A legfontosabb fegyverünk a taktikai felkészültségünk lehet, szeretnék mindig az ellenfél előtt egy lépéssel járni, és mi alakítani a mérkőzések képet, ráerőltetni az ellenfélre a játékunkat. Az első két mérkőzésen, a Zöld-foki Köztársaság és Uruguay ellen kötelező lesz a győzelem. Persze nem szabad elbízni magunkat, de mondjuk ki: ez a realitás. A legjobban a harmadik csoportmérkőzésre, Németország ellen készülünk, ahogy tettük ezt az Eb-n is, ahol sok figyelmet fordítottunk arra, hogy Izland ellen megfelelően fel legyünk készülve. A célt azért megfogalmaztuk: a legjobb nyolcba szeretnénk kerülni.”

Arról, hogy milyen lesz szurkolók nélkül játszani, Nagy Bence így nyilatkozott: „Nagyon kellemetlen szurkolók nélkül kézilabdázni, ezt tapasztaltuk már a bajnokságban is, teljesen más arcát tudja ilyenkor mutatni egy-egy csapat. Nagyon bízom benne, hogy nálunk ez nem fog bekavarni a fejekbe, és megfelelően tudunk alkalmazkodni a körülményekhez.”

Ami a saját formáját illeti, Nagy Bence elmondta: tudja, hogy nem a legjobb formában érkezett a válogatotthoz, de kezdi felvenni a ritmust a többiekkel, és reméli, hogy a világbajnokságon sikerül hasonló teljesítményt nyújtania, mint az Eb-n. A Ferencvárosban balátlövőt játszik, a válogatottban eddig főleg irányítóként számoltak vele. „Ligetvári Patrik kiesésével már egyre többet gyakoroltuk azt, hogy balátlövőben játszom, de természetesen irányítóban is állok a szakmai stáb rendelkezésére. A mai kézilabdában egyébként is a belső posztok már nagyon összemosódtak, itt már mindenkinek tudnia kell mindegyik poszton játszani.”

Arra a kérdésre, hogy a világbajnokságon fontos lesz-e a jó szereplés, vagy inkább a jövő évi, hazai rendezésű Európa-bajnokság egyik állomásának tekintik, Nagy Bence így felelt: „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs ott a fejekben a hazai Eb, de azt bizton állíthatom, hogy most csak a világbajnokságra koncentrálunk, és itt szeretnénk minél jobb eredményt elérni. Az Eb-vel ráérünk majd foglalkozni utána.”

A magyar válogatott programja a csoportban:
Január 15., 20.30: Magyarország–Zöld-foki Köztársaság (tv: M4 Sport)
Január 17., 20.30: Magyarország–Uruguay (tv: M4 Sport)
Január 19., 20.30: Magyarország–Németország (tv: M4 Sport)

Cikkajánló

Bálint Bence: „Vártam már a bemutatkozást”

Kézilabdacsapatunk átlövője kilenc gólt szerzett az első ferencvárosi mérkőzésén Balatonbogláron a NEKA ellen.

Győzelem az első felkészülési meccsen

Férfi kézilabdacsapatunk a félidei döntetlen után nyert a szintén NB I-es NEKA otthonában.

Mikler Krisztián: „Otthonos légkör fogadott”

Férfi kézilabdacsapatunk új kapusa az első fradis hetéről, a csapattársakról és a szezon céljairól is beszélt.

Korábbi EL-ellenfelünkkel is találkozunk a nyáron

Az alapozást a héten kezdő férfi kézilabdázóinkra öt ellenfél vár augusztusban, köztük három NB I-es rivális.

Az egyik feljutó ellen kezdjük a szezont

Férfi kézilabdacsapatunk az NB I első fordulójában a Dabast fogadja, de még az ősszel érkezik a Szeged is.

Férfi kézilabdázóink is elkezdték a felkészülést

Hétfőn szezon eleji megbeszélés, felmérés és foci szerepelt férfi kézilabdacsapatunk programjában.

„Szeretnénk ötvözni a rutint és a fiatalos lendületet”

A játékosként és edzőként is csak az FTC-t szolgáló Kiss György első interjúja NB I-es vezetőedzőként.

U21-es vb-ezüstérmes is érkezik férfi kéziseinkhez

Bemutatjuk férfi kézilabdacsapatunk három nyári érkezőjét, Bálint Bencét, Mikler Krisztiánt és Bodnár Gézát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin