Ahogyan a mérkőzés felvezetésekor is írtuk, a világ legerősebb együtteseinek egyikével találkozott szerda este az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapata. A Telekom Veszprém elleni mérkőzésnek természetesen hazaiak voltak az esélyesei, pláne, hogy keretünkből ezúttal hiányzott Jakub Mikita és Ónodi-Jánoskúti Máté, de ettől függetlenül nem is volt kérdés, keményen beleállunk az összecsapásba.
Összeszedett, pontos játékkal kezdtünk, az első két gól a miénk volt, nem engedtük rohanni a Veszprémet, és az első, szűk tíz percben mondhatjuk, hogy diktáltuk a tempót, nagyszerű szakaszt produkáltunk (5-7).
Először a 12. perc végén vezetett a bakonyi gárda (9-8), de azt követően is szorosan tartottuk az állást. Az első jelentős rövidzárlat a 20. percben jött, a világsztárokkal felálló rivális még az apróbb hibáinkat is kíméletlenül megbüntette, így négy góllal ellépett (14-10). Ami az első tíz percben remekül sikerült, a szünetig hátralévő időben nem jött össze, a gólszerzéssel ugyan továbbra sem volt problémánk, de átrobogtak rajtunk a hazaiak, és a félidőre kényelmes előnybe kerültek (25-18).
A pihenő után újra abszolút egyenrangú partnerei voltunk a Veszprémnek, sőt kettőt le is faragtunk a hátrányból, így a hazai vezetőedző, Momir Ilics a 42. percben el is használta az első időkérését (31-26). Ezt követően is remekül tartottuk magunkat, többször felzárkóztunk négy gólra is, annál közelebb viszont már nem sikerült. Az utolsó percekben elkövetett sok hiba miatt ismét nyílt az olló, 45-34 lett a vége, de természetesen a Veszprém alapvetően az első félidő hajrájában döntötte el a találkozót, s megérdemelten nyert
Összességében elmondható, hogy nagy iramú, jó mérkőzést játszottunk a Bajnokok Ligája egyik esélyesével, amiből lehet építkezni a vasárnap esti, Fejér B.Á.L.-Veszprém elleni hazai bajnokira.
K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
10. forduló
Telekom Veszprém – FTC-Green Collect 45-34 (25-18)
Helyszín: Veszprém Aréna
Időpont: 2023. október 4., 18:45
Játékvezetők: Nagy Ferenc, Túróczy József
Gólszerzők: Fabregas 9, Descat 7, Sandell 6, Vailupau 5, Kosorotov 4, Marguc 4, Pechmalbec 3, Casado 2, Elderaa 2, Remili 2, Elísson 1, ill. Füzi 6, Nagy 5, Balogh 4, Bognár 4, Debreczeni 4, Imre 4, Lékai 4, Kovacsics 3
Pásztor István: – Gratulálok a Veszprémnek, megérdemelten nyert. A különbség nagyobb lett a végére, mint amennyi benne volt, a második félidőben az 57. percig jó tempót játszottunk, helyenként jó védekezéssel és visszarendeződéssel megállítottuk a hazai csapatot. A beállómozgásokkal kifejezetten elégedett voltam, de gratulálok az egész csapatnak. Szeretném, ha az októberi, sorsdöntő meccseinken ennél koncentráltabban játszanánk.
Füzi Dániel: – Én is gratulálok a Veszprémnek, amely megmutatta nekünk, hogy milyen egy BL-szintű csapat ellen játszani. Pozitívum, hogy az első tíz-tizenöt percben felvettük velük a versenyt. Menni kell tovább, magunkkal kell foglalkoznunk, nagyon fontos meccsek állnak előttünk, azokra kell minél jobban felkészülnünk.
__________________________________________________________
Újdonságok a hazai meccseinkkel kapcsolatban
Kézilabdacsapataink hazai mérkőzésein nyáron jelentős újdonságokat vezettünk be. A jegyvásárlás a meccsjegy.fradi.hu-n lehetséges, a csarnokba lépéshez pedig szurkolói kártya és arcképes személyazonosító igazolvány is szükséges. Az újdonságokról ITT írtunk bővebben.
Férfi kézilabdacsapatunk legközelebb vasárnap 18:30-tól hazai pályán lép pályára a Fejér B.Á.L.-Veszprém ellen.
Férfi kézilabdacsapatunk a szoros második félidő után nyolc góllal nyert Budakalászon.
Férfi kézilabdacsapatunk szombaton a múlt héten bravúrgyőzelmet arató Budakalász otthonába látogat.
Férfi kézilabdacsapatunk a szezon egyik legjobb teljesítményével kiütéses sikert aratott a NEKA ellen.
Nehéz feladat vár férfi kéziseinkre Balatonbogláron, ahol szombaton elvennék a NEKA 2026-os veretlenségét.
Csanálosi Richárd kölcsönszerződése után a következő évadban is férfi kézilabdacsapatunk játékosa lesz.
Bár még sok van hátra a szezonból, elmondható: férfi kéziseink kulcsfontosságú rangadót nyertek Győrben!
Férfi kézilabdacsapatunk irányítóját kérdeztük a szombati, Győr elleni idegenbeli rangadóról.
Férfi kéziseink jó pozícióból várják a hétvégét, mégis fontos lenne oda-vissza legyőzni az ETO-t.