Múlt hétvégén felállt a dániai pofonból az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapata, amely búcsúzott ugyan az Európa-ligától, de a visszavágón két góllal legyőzte az olimpiai bajnok klasszisokkal felálló Bjerringbro-Silkeborg gárdáját. Az első fordulóbeli, Gyöngyös elleni találkozót a nemzetközi szereplés miatt elhalasztottuk, így a miénk az egyetlen együttes, amely ezen a hétvégén mutatkozik be a K&H Liga 2024/25-ös kiírásában.
Könnyűnek semmiképp sem mondható a szezon eleji sorsolásunk, ahogyan Pásztor István fogalmazott múlt vasárnap, „gyilkos” meccsek várnak ránk a következő hetekben. Szombaton ahhoz a Komlóhoz látogatunk, amely ugyan általában a tabella alsóházában szerepel, de saját csarnokában senki sem mehet ellene biztosra. Fanatikus szurkolótáborával a motivált hazai együttes a két BL-gárdán kívül bárkire veszélyes az NB I-ben, ezt a saját bőrünkön is megtapasztaltuk: az elmúlt két évadban egyaránt kiélezett mérkőzésen négy, illetve három góllal győztünk.
Azért is különösen fontos a jó rajt, mert már a szezon első szakaszában lépéselőnybe kerülhetnénk a közvetlen riválisokkal szemben, jövő héten a Tatabánya, az első októberi találkozón pedig a Balatonfüred jön az Elek Gyula Arénába. Erre a két rangadóra is jó alapot jelenthetne az esetleges komlói két pont.
A dánok elleni El-visszavágón kilenc gólt szerző Győri Mátyás is nehéz meccsre számít Komlón.
– Komlón minden csapatnak nehéz dolga van, mindig teltházasok a meccsek, fel kell kötnünk a nadrágot. A Silkeborg elleni második meccsen látott lelkesedést szeretnénk továbbvinni, ezen kívül jó tempót kell diktálnunk, és minden labdát megbecsülnünk.
A helyszínen lehetséges a jegyvásárlás a szombaton 18 órakor kezdődő bajnokira, amely az MKSZ Youtube-csatornáján pedig élőben is nézhető lesz.
FÉRFI KÉZILABDA NB I
2. forduló
Carbonex-Komló – FTC-Green Collect
Helyszín: Városi Sportközpont, Komló
Időpont: 2024. szeptember 14., 18 óra
Játékvezetők: Sándor György, Szabó Balázs
Jegyek: 2000 Ft – jegyvásárlás a helyszínen lehetséges
Tv: MKSZ Kézilabda Youtube-csatorna (ITT)
Férfi kézilabdázóink csapatkapitánya fontos mérföldkőhöz ért, ennek kapcsán készítettünk vele interjút.
Öt Ferencváros-játékossal edzőtáborozik Telkiben – ezúttal csak fiatalokkal – a férfi kéziválogatott.
Férfi kéziseink dabasi győzelme után válogatott átlövőnk és Pásztor István vezetőedző értékelt.
Férfi kéziseink a második félidőben a maguk javára fordították a Dabas elleni idegenbeli bajnokit.
Férfi kéziseink lesz miért visszavágniuk Dabason; a két pont megszerzésére készülnek a szombati bajnokin is.
Kovacsics Péter szerint a komlói meccsből tanultak is kellettek a Tatabánya fölényes legyőzéséhez – VIDEÓ!
Férfi kézilabdázóink lehengerlő játékot mutattak a nagy rivális ellen, 41-33-re nyertek a Népligetben.
Fontos lenne megszerezni első pontjainkat szombaton az elmúlt két év bronzérmese ellen a férfi kézi NB I-ben.